Egy magyar férfi miatt nem mehetünk többé a Michelangelo-szobor közelébe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Michelangelo Pietàja ma plexifal mögött emlékeztet arra, hogy 1972-ben ezen a napon egy magyar férfi kalapáccsal próbálta meg szétverni a szobrot. A vandál Jézusnak képzelte magát.

Számos műalkotást igyekeztek tönkretenni az elmúlt évtizedek során, volt, aki politikai indíttatásból, míg más egy performansz részeként vagy éppen figyelemfelhívásból gondolta úgy, hogy az egyetemes kulturális örökség egy részét elpusztítja, másokat az őrület vezérelt

Michelangelo Pietàjaa vatikáni Szent Péter-székesegyház jobb oldali mellékkápolnájának dísze. A templom látogatói már az első pillanatban ezzel a szoborral találkoznak, ahogy belépnek a szent térbe. Azt már jóval kevesebben tudják a látogatók közül, hogy a helyszíne is szimbolikus, hiszen éppen emögött tárolják a pápa miseruháit, itt ölti magára az aznapi liturgiához szükséges öltözéket az egyházfő

Michelangelo Pietàja fontos egyháztörténeti eseménynek állít emléket
Fotó: sedmak / Getty Images Hungary

A Pietà meghozta az elismerést a szobrásznak

A pietà vagy piéta valójában magának a kompozíciónak a megnevezése, a Fájdalmas Szűzanya, aki karjaiban tartja fia holttestét. Michelangelo mindössze 24 esztendős volt 1499-ben, amikor elkészítette. Megrendelője, a francia Jean Bilhères de Lagraulas bíboros nem is ebbe a mellékkápolnába szánta, hanem a francia királyok által patronált Szent Petronilla-kápolnát díszíttette vele. A szoborcsoport hosszú évszázadokig zavartalanul állt a templomban,

Idézőjel ikon

mígnem 1972. június 5-én egy magyar származású férfi kalapáccsal esett neki.

A magát Jézus reinkarnációjának tartó geológus, Tóth László súlyos károkat okozott a Szűzanyát ábrázoló műalkotásban. Néhány suhintással letörte először Mária bal kezét, majd az orra és az egyik szemhéja egy darabját. A szobor végül a látogatóknak hála, akik leteperték a dúvadként romboló férfit, több mint száz sérüléssel ugyan, de túlélte a vandál merényletet. 

Az ekkoriban már Rómában élő, 34 éves magyar férfinak rögeszméjévé vált a vallásosság, korábban levelek tömegével bombázta VI. Pál pápát, hogy tisztázza, vajon miről is szólt az akkoriban még a nyilvánosság előtt rejtett szövegű harmadik fátimai titok. A Vatikán ezt csak jóval később, 2000-ben hozta nyilvánosságra. 

A szobrot egy magyar származású férfi próbálta megrongálni évtizedekkel ezelőtt
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Krisztus reinkarnációjának tartotta magát

1972. június 5-ére ezt megelégelhette. Az akkor éppen 33 éves, krisztusi korban lévő férfi haját és szakállát is hosszúra növesztette. A szemtanúk elmondása szerint hippinek vagy furcsa, avantgárd költőnek tűnt, miközben ezt kiáltotta:

Idézőjel ikon

„Én vagyok Jézus, aki feltámadt a halálból!”

Majd a szoborra vetette magát, és 15 alkalommal sújtott rá kalapácsával. 10 hónapon keresztül dolgoztak a restaurátorok annak érdekében, hogy régi pompájában tündököljön ismét. Nehézséget okozott, hogy egyes turisták a lehullott darabokat összeszedték. Később volt, aki a bűntudattól vezérelve postán visszaküldte a Vatikánba, amit hazavitt. Nazzareno Gabriele restaurátor visszaemlékezésében elmondta, hogy öt hónapba telt csak a töredékek azonosítása.

A restaurátoroknak nem volt könnyű dolguk, majdnem egy évig tartott a Pietà helyreállítása
Fotó: Vittoriano Rastelli / Getty Images Hungary

A hatóságok letartóztatták a rongálót, azonban bizonyítottan háborodott elmeállapotára tekintettel nem emeltek ellene vádat. Kiutasították az országból, és Ausztráliába toloncolták. Egyes feltételezések szerint végül Békéscsaba mellett hunyt el, ahol korábban családot is alapított. A halotti bizonyítványában azonban egy Sidney melletti kórház szerepel, ám a születési adatai nem stimmelnek. Hogy valójában miért verte szét a Szűzanya szobrát, és mi történt vele élete későbbi éveiben, máig titok. Naplója elveszett, és hiába vett részt az eseményeket követően a pápa titkárával egy kihallgatáson, az, hogy miről beszéltek a 8 órán át tartó audiencia során, sose hozta nyilvánosságra a Vatikán. A restaurálás óta a Pietàt golyóálló üveg védi.

Ha kíváncsi vagy arra, miként dolgozott Michelangelo, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.