Azt gondolnánk, a hosszútávfutás egyike azon sportoknak, melyek eszközigénye minimális. Pedig van egy apró és váratlan az eszköz, amely hatalmas segítség a sportág szerelmeseinek.
Bár maga az eszköz valóban apró, igazából nem is annyira meglepő. Ha hosszabb távon készülünk gyalogolni vagy túrázni, gyakran mi is bekészítünk egy sebtapaszt arra az esetre, ha a cipő feltörné a lábunkat. Pedig a láb, bármennyire is kézenfekvő megoldásnak tűnik, nem az a testrész, amelyre a sebtapasz kell egy hosszútávfutónak.
A hosszútávfutás hátulütője
A hosszútávfutás klasszikus értelemben véve nem tartozik a technikai sportok közé, amelyek kifejezetten speciális felszerelést igényelnek, mint például a búvárkodás, az íjászat, a síelés vagy az autó-motor sport. Pedig nagyon nem mindegy, hogy milyen cipőben fut a versenyző. És akkor ezzel nem vettük sorra az összes fontos dolgot:
kell ugyanis egy sebtapasz a mellbimbójukra is.
Ez egy olyan érzékeny bőrréteggel ellátott és a test síkjából kiemelkedő testrész, amely a hosszan tartó bőrirritációtól kiserkenhet. Ennek veszélye természetesen elsősorban a férfi versenyzőket fenyegeti, mert a nők amúgy is gondoskodnak ennek a testtájnak a védelméről, hiszen a mellbimbókat még a legfinomabb anyagú textil trikó is kidörzsölheti, ha sokáig, mozgás közben súrlódás éri. Márpedig sokáig dörzsölődnek a mellbimbók, mert
a legrövidebb hosszú táv is 3 km.
Az 5 km pedig még mindig nem tartozik az igazán hosszú hosszútávok közé. A 10 km-es, azaz 10 000 méteres hossz azonban már náluk is a tetemesebb távok közé tartozik, de még mindig "gyerekjáték" a maraton 42,195 km-es embertelen hosszához képest. Aki pedig ultramaratonra szánja el magát, annál viszont még az 50 km is csak bemelegítés, így tehát bőven van ideje elvékonyodni az amúgy is érzékeny bőrrétegnek.
A robotok nincsenek kitéve a kivérzett mellbimbó okozta kellemetlenségek veszélyének, pedig hosszútávfutó versenyeken már ők is indulnak. Erről itt olvashatsz.
