Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha nem lennének írásos bizonyítékai, el sem hinnénk, hogy bukkant egy török férfi egy tizennyolc emelet mély föld alatti városra. Miután azonban nem is akármilyen történet kapcsolódik e varázslatos helyhez, el is meséljük, mi köze van a kapirgáló csirkéknek gazdájuk házának falához – no és ehhez az ősi településhez.
Egyetlen forrás sem említi annak a török férfinak a nevét, aki háza szomszédságában, teljesen véletlenül talált rá Derinkuyura, egy ősi föld alatti városra. De a történet főszereplője talán nem is ő, hanem baromfiudvarának lakói, amelyek sorra tűntek el a fal házfelújítás közben keletkezett repedésében.
A házfal repedéseiben tűntek el a csirkék
Amelyik csirke ugyanis ezen az ártalmatlannak tűnő, szűk hasadékon átlépett, többé nem tért vissza a baromfiudvarba, nyom nélkül eltűnt. A legenda szerint a házigazda kalapáccsal esett neki a falnak, hogy maga derítse ki, mi történt a tollasokkal. Akkor még nem gondolta, hogy a szomszédságában található rejtett szoba nem pusztán egy titkos helyiség, hanem egy egész föld alatti város egy kicsiny darabja.
Az ásatások azonnal megkezdődtek, amelyek során csakhamar kiderült, hogy a férfi háza alatt 18 emeletnyi mélyen egy ősi komplexum húzódik.
Máig nem tudni, kik és mikor építették
A mai Törökország területén található város építésének pontos dátumát továbbra is vitatják, de egyesek szerint az i. e. 370 körül írt Anabasis a legrégebbi bizonyíték Derinkuyuról. Az athéni történetíró Xenophon ebben említést tesz azokról a Kappadókiában és annak környékén élő anatóliaiakról, akik a népszerű sziklaparti barlanglakások helyett a föld alatt élnek. Noha máig az is rejtély, hogy kinek köszönheti a világ Derinkuyut, a föld alatti barlangok kiterjedt hálózatának alapjait leginkább a hettitáknak tulajdonítják, akik egyes régészek szerint
i. e. 2000 körül áshatták ki a komplexum legrégebbi részét – ez megmagyarázná az építmény belsejében talált hettita műtárgyakat is.
Mások viszont úgy vélik, a város nagy részét i. e. 700 környékén a magasan képzett vaskori építészek, a frígek építették, akiknek megvoltak az eszközeik akár egy bonyolult, föld alatti létesítmény létrehozásához is. Vannak ezek mellett olyan feltételezések is, amelyek arról szólnak, hogy Derinkuyut az első időszakban a helyi keresztények építették.
Menedékként szolgált a betolakodók ellen
Abban a legtöbb régész egyetért, hogy a föld alatti komplexumot valószínűleg egyrészt áruk tárolására használták, másfelől pedig menedékként a betolakodókkal, egy másik elmélet szerint pedig a régió szélsőséges időjárásával szemben. A talaj állandó hőmérsékletet biztosított, így elviselhetők voltak a nagyon hideg kappadókiai telek és azok forró nyarai is. Arról már nem is beszélve, hogy
itt könnyebb volt tárolni a betakarított termést, no és távol tartani a nedvességtől és a tolvajoktól.
Bármilyen funkciója is volt, a föld alatti város a 8. század végétől a 12. század végéig tartó, a bizánciak és az arabok között dúló háborúk idején jó szolgálatot tett a helyi lakosság számára, ahogyan jól jött a 14. századi mongol portyák során és akkor is, amikor a térséget meghódították az oszmán törökök.
Bonyolult szellőrendszert építettek ki
Derinkuyu a megalakulása óta folyamatosan növekedett, a bizánci időszakban jelentősen ki is bővült: a rejtett város a feltételezések szerint 20 ezer lakost tudott hosszú ideig megvédeni számos, meglepően fejlett innovációnak köszönhetően. A fenti világtól elzárt helyet összesen több mint 15 ezer, többségében körülbelül 10 centiméter széles akna szellőztette, amely a város első és második szintjére nyúlva a nyolcadik szintig biztosított megfelelő szellőzést.
A komplexumban kialakított csatorna gondoskodott a megfelelő vízellátásról a város minden pontján.
A felső emeletek lakó- és hálóhelyiségként szolgáltak, az alsó szinteket pedig elsősorban tárolásra használták, de volt bennük egy kazamata is. Mindezek mellett a városban volt hely borprésnek, háziállatoknak, kolostornak és kis templomoknak is, utóbbiak közül a hetedik szinten álló keresztes templom volt a leghíresebb. Érdekesség, hogy a várost masszív, nagyjából féltonnás, kerek kövekből készült ajtók védték, amelyek egy esetleges vészhelyzet esetén beguríthatók voltak.
A föld alatti Derinkuyuban eddig több mint 600, udvarokba és magánlakásokba vezető bejáratot találtak.
A 20. században hagyták el utoljára
A titokzatos városban még a 20. század elején a helyi görög lakosság is menedéket keresett, amikor a máshol történt mészárlások híre eljutott hozzájuk. Az 1919-től 1922-ig tartó görög-török háborút követően a két ország 1923-ban megállapodott a kisebbségek cseréjéről lakosságuk etnikai homogenizálása érdekében. Derinkuyu kappadókiai görögjei is elmentek, ám magukkal vitték a föld alatti város görög nevét:
Mαλακοπια (Malakopia).
Derinkuyu élő története ebben az évben tehát véget is ért, így hagyták el utoljára a több mint 2000 éves várost. Noha a létét a modern világ teljesen elfelejtette, a 21. században néhány eltévedt csirke újra a felszínre hozta.
Ha szeretnél megismerni egy ugyancsak izgalmas törökországi helyszínt, ajánljuk figyelmedbe az Ankara és Isztambul között félúton található, elhagyatott kastélyparkról szóló cikkünket is.
