Kiderült, mi lesz a sorsa az egri vár leomlott falának
November elején hatalmas robajjal omlott le az egri vár egyik falszakasza. A felújítási munkálatokat összegzését már megkezdték.
November elején hatalmas robajjal omlott le az egri vár egyik falszakasza. A felújítási munkálatokat összegzését már megkezdték.
A cseszneki vár munkatársai a kiskorú látogatók számára alakítottak ki egy gyorsan népszerűvé váló, pecsételős játékot, amit végül mások arra használtak, hogy a falakat tönkretegyék.
1923-ban rejtették a falba azt az időkapszulát, ami a napokban egy házfelújítás során került ismét elő. A család a közösségi médiában is megosztotta a különleges leletet.
Akár a 12-13. századból is származhat az a kőfalrészlet, amelyet a veszprémi várnegyed megújítása során tártak fel a régészek. A lelet a Tejfalusy Ház nyugati oldalának pinceszintjén került elő, és a szakemberek szerint a város történelmének egyik legkorábbi épített emléke lehet.
A Galápagos-szigetekhez tartozó, egyébként lélegzetelállítóan szép Isabela-szigeten található a Könnyek fala, amely nem más, mint egy sivár, céltalanul magasodó, vulkáni salakból épült kőfal. A komor építmény azoknak az emlékét őrzi, akiket embertelen munkával kényszerítettek a fal felépítésére.
A Stasi emberei speciális lehallgatókészülékkel keresték az alagutakat a Berlint kettéválasztó fal alatt, és ha gyanakodni kezdtek a szökésre, nem féltek dinamitot használni.
Ha nem lennének írásos bizonyítékai, el sem hinnénk, hogy bukkant egy török férfi egy tizennyolc emelet mély föld alatti városra. Miután azonban nem is akármilyen történet kapcsolódik e varázslatos helyhez, el is meséljük, mi köze van a kapirgáló csirkéknek gazdájuk házának falához – no és ehhez az ősi településhez.
Aggodalomra semmi ok! A legtöbb folt hétköznapi eszközök segítségével is eltüntethető a falról.
Megyeri Szabolcs kertészmérnököt kérdeztük, hogy milyen növényekkel érdemes befuttatni a falat, illetve hogy egy ilyen zöldfelület gondozása mennyi pluszfeladattal jár.
Ha megvannak a megfelelő eszközeid és rendelkezel néhány alapvető ismerettel, gyerekjáték az egész. Cikkünkből megtudhatod, hogy mit kell tenned.
Feldobnád a saját súlyos edzésed? Olyan mozgássorokat keresel, amelyekhez nem kell eszköz, mégis fel tudják turbózni a gyakorlatokat? Meg is van! Egy sima falfelület extra csavart tud adni a napi edzésrutinodnak.
Festés előtt mutatunk néhány egyszerű, olcsó, és látszólag könnyű tippet.