Brutálisan egyszerűen lehet menő, mintás falad

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Festés előtt mutatunk néhány egyszerű, olcsó, és látszólag könnyű tippet.

Festeni nem éppen a legkellemesebb felújítási művelet, viszont nagyon hamar teljesen meg lehet vele változtatni az egész szoba hangulatát. Elvileg akár mindenfajta előképzettség nélkül is meg lehet csinálni, de aki már nekifogott a festés projektnek szakember nélkül, valószínűleg vitatkozna ezzel az állítással. Tény, hogy nagyon egyszerű apróságokon elcsúszni, és az is, hogy a szakértelem hiánya nem is azonnal, csak hónapokkal később mutatkozik meg szemmel látható foltok és málló falak képében, de ha van egy sima fehér falad, amit még csak glettelned sem kell, és nem is vizesedik, akkor olyan nagy hibát nem tudsz véteni. Főleg, ha eleve mintás falat szeretnél, és ezen nem freskó jellegű művészeti alkotásokat értesz, hanem csak néhány motívumot, amivel feldobhatod a szobádat. Már az is nagy változást hoz, ha csak az egyik falat gondolod újra. 

Az alábbi videóban 18 egyszerű tippet kapsz festéshez, amivel a képek szerint bénabiztosan menő falad lehet, vagyis annak is lehet szép fala, akinek a kézügyessége nem tart ott, hogy egy hosszú hétvégén felskicceljen egy freskót a nappaliba, vagy egy komplett mesekönyvet a gyerek szobájába. A kellékek sem nehezen beszerezhetőek, a teddy henger és néhány otthoni kacat segítségével az összes megoldható. Válaszd ki, hogy fa borítású falat szeretnél néhány chipses henger segítségével, vagy éppen szatyorral, lyukas zoknival, sodrófával, mosogatószivaccsal vagy egy rossz pólóval tudod dekorálni falat. Egyszerű festőtippeket is kapsz, például hogy hogyan tudsz újra életet lehelni a beszáradt ecsetbe. Azt nem állítjuk, hogy ennyire egyszerű lesz minden, mint a videón, de érdemes tenni egy próbát. 

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.