Ezt tanácsolta leggyakrabban betegeinek egy orvos az ókori Rómában

Olvasási idő kb. 4 perc

Nemcsak napjainkban esik sokak nehezére az egészséges életmód. Küzdöttek ezzel már az ókorban is, erről tanúskodnak a kor egyik leghíresebb orvosának feljegyzései is.

A modern kor emberének sokszor nem könnyű megoldani, hogy egészéges életet éljen. A megfelelő étrend, a testmozgás, a szabad levegőn tartózkodás: mind olyan dolgok, amiket gyakran nehéz összeegyeztetni a munkával, gyerekekkel, egyéb elfoglaltságokkal. Hasonló problémákkal azonban már a régmúltban is küzdöttek az emberek – ahogy az a kor egyik leghíresebb orvosának, Galénosznak a feljegyzéseiből is kiderül. 

Az ókorban is tudták, hogyan kellene élni

Azzal alapvetően már az ókorban is tisztában voltak, hogy mit kell tenni az egészséges életért. Az például széles körben ismert volt, hogy milyen fontos a megfelelő étkezés.

Idézőjel ikon

„Gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered”

– a híres mondást általában a neves görög orvosnak, Hippokratésznak szokták tulajdonítani, és ezt vallották a rómaiak is. Azt is mindenki tudta, hogy milyen fontos a megfelelő mennyiségű testmozgás. Erről tanúskodik a többi között az is, hogy milyen sokféle sportot űztek az ókorban. Roppant népszerűek voltak például a labdajátékok. Ilyen volt

a trigon, melynek során hárman körbe álltak, és egymásnak dobálták a labdát: bal kézzel kellett elkapni, jobbal pedig továbbdobni. A cél az volt, hogy minél nagyobb tempóban járjon körbe a labda.

A harpastum mellett, ami a fennmaradt források szerint a mai rögbinek egy jóval erőszakosabb változata lehetett, kedvelt volt a follis is: egy röplabdaszerű játék, amelyhez nehéz bőrlabdát használtak. A labdajátékokon kívül ugyancsak népszerű volt a birkózás és az ökölvívás is – utóbbihoz még kezdetleges bőrkesztyűket is húztak.

Sok betegének javasolta az orvos a labdajátékokat
Fotó: De Agostini Picture Library / Getty Images Hungary

Rendszeres testmozgást javasolt az orvos

Az tehát meglehetősen ismert volt, hogy mit kell tenni az egészséges élethez, de vajon ezt sikerült is betartani? A híres orvos feljegyzési szerint nem feltétlenül. Többször panaszkodott Galénosz például egyik filozófus betegére, aki annyira megszállottan csak a munkájának élt, hogy az már az egészségét is komolyan veszélyeztette.

Ugyanezzel a problémával azonban maga az orvos is szembesült, és rájött: változtatnia kell életvitelén. „28 éves korom után, miután meggyőződtem arról, hogy létezik a higiénia művészete, egész további életemben követtem a higiénia előírásait, és az időnként előforduló, múló lázas megbetegedésektől eltekintve soha nem betegedtem meg semmilyen betegségben” – írta Galénosz. Hogy ez mit is jelentett pontosan? Az orvos Hygiene című értekezésében kifejtette: minden este teljes értékű étkezést fogyasztott el, és mindennap időt szakított arra, hogy valamilyen testedzést végezzen. A fennmaradt írások szerint

Idézőjel ikon

egyik kedvelt sportja a birkózás volt – említette is egyik feljegyzésében, hogy birkózás közben kificamította a vállát.

A birkózás is népszerű volt az ókorban
Fotó: Zzvet / Getty Images Hungary

Ezeket a testmozgásokat javasolta

Galénosz aránylag könnyen meg tudta oldani, hogy egészségesen éljen, hiszen roppant rugalmas volt az életvitele. Másoknak azonban ez nehezebben ment, és ott kellett napjukba csempészni egy kis fizikai aktivitást, ahol erre lehetőségük nyílt. Ischomachus például – egy roppant elfoglalt athéni polgár – azt a megoldást találta, hogy ahova csak tehette, gyalog vagy futva jutott el. Még Szókratész is elismerően nyilatkozott erről a roppant hatékony módszerről, amelynek segítségével Ischomachus annak ellenére is fitt tudott maradni, hogy mindig rengeteg volt a dolga.

Galénosz, a híres orvos

Apja eredetileg filozófiai és politikai pályára szánta, ám álmában megjelent neki Aszklépiosz, a gyógyítás istene, és rávette: engedje, hogy a fia orvosnak tanuljon. Így válhatott Galénoszból gyógyító: előbb a helyi, Aszklépiosznak szentelt gyógyító intézményben tanult, majd apja halála után sokfelé utazott, mindenhol a gyógyítás fortélyait tanulva. Később Rómában letelepedve kora legelismertebb és leghíresebb orvosa lett. Sikereivel több ellenséget is szerzett magának, olyannyira, hogy el kellett hagynia a várost, mert attól tartott, megöletik. Marcus Aurelius azonban visszahívta, és megtette „udvari” orvosának. Műveinek óriási hatása volt: elméleteit egészen a középkorig széles körben elfogadták.

A futással járó testmozgást Galénosz is gyakran javasolta. Különösen a labdajátékokat, amelyeket az orvos azért kedvelt, mert átmozgatták az egész testet, ráadásul nem is kellett hozzájuk se sok pénz, se különleges felszerelés.

Idézőjel ikon

Túlsúlyos betegeinek azonban mást javasolt: gyors futást és napi egy étkezést – olyat, ami eltelít, ám kevés tápanyagot ad.

A helyes étrend fontosságát is jól ismerték az ókorban
Fotó: Dea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

Egy másik ismert orvos, Paulosz Aiginitész bizánci orvos, aki valamivel később, a 7. században élt, azokról a betegeiről írt könyvében, akik korábban egészségesen éltek, ám sok munkájuk miatt káros szokásokat alakítottak ki. „Aki az üzlettel tölti minden idejét, annak el kellene gondolkodnia azon, hogy korábbi életszakaszában végzett-e testmozgást, és azon, hogy ha nem is mozog, de jól viselné-e ezt a szokást, mert szabad izzadással megmenekülhet a betegségektől” – fogalmazott az orvos. Azoknak a betegeinek, akik nem tudtak felhagyni a rengeteg munkával, azt javasolta, hogy legalább étkezzenek egészségesen. A legrosszabb, amit tehetnek – írta –, hogy felhagynak mind a testmozgással, mind az egészséges étkezéssel.

Persze már akkoriban is sokan voltak olyanok, akiknek egyszerűen nem volt lehetősége arra, hogy az egészségükre tekintettel legyenek. „Az álmatlanság, a verejtékezés és a fáradtság fokozatosan aláássa az embert. Emésztési zavarok, tüdőgyulladás és köszvény alakulhat ki…Úgy tartják, hogy a betegség csak ürügy, hogy ne kelljen dolgozni” – írta a híres szatíraíró, Lukianosz a második századból fennmaradt könyvében.

Olvasd el, hogyan szépítkeztek az ókorban, kattints ide!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.