Végre tudjuk, miért szerepelnek vérengző csigák a kódexekben – bizarr jelenetek képeken

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A középkor embere számára a könyvek hatalmas értéket képviseltek – már ha tudott olvasni, vagy olyan szerencsés helyzetben volt, hogy életében egyszer láthatott egyet közelről. Az azonban biztosan akkor is fogós kérdésnek számított, hogy miért bukkantak fel rendre furcsa állatok és bizarr jelenetek a díszes lapokon.

A középkori kódexekben igencsak gyakoriak a furcsa képek, lovagok küzdenek csigák ellen, nyulak koncolnak fel embereket. De miért?

A groteszk ábrázolások nem voltak ritkák a középkorban, elég csaka Notre-Dame épületét szemünk elé idéznünk. De nem csak a gótikus szobrászművészet élt a meghökkentés képi eszközeivel, bizony a kódexek lapjain is fel-feltűnnek a mai kor embere számára furcsa rajzok. 

Az illuminátorok nem csak a kezdőbetűket díszítették, a kódexek oldalain is feltűntek rajzok, néha igencsak furcsák
Fotó: Szilágyi Attila

Lovagok a csigák ellen

A középkori könyvkultúra egyet jelentett a kódexekkel, a nyomtatógép feltalálását megelőzően leginkább az egyház, illetve a királyi udvarok kódexkészítői uralták az írásbeliséget. Éppen ezért érdekes, miért is kerülhettek a meghökkentő ábrázolások a könyvek lapjaira. Netán az iniciálékat festő illuminátorok humoráról van szó?

Sok esetben már az iniciálék, azaz az oldal kezdőmondatának első betűi is izgalmas részleteket rejtenek, azonban Európa-szerte találunk olyan könyveket, melyek lapjain úgynevezett margináliákat, azaz oldalszéli ábrákat is elhelyeztek a művészek. A kódexek elkészítése ugyanis valóságos művészet volt, mind egyedülálló kézműves alkotás, melyeket szerzetesek tucatjai alkottak meg a középkor során. 

Míg az iniciálé sok esetben szimplán cirádás, s ha a növényi ornamentika mellett ábrázolásokat is tartalmaznak, akkor is a szövegkörnyezethez kapcsolódnak, a margináliák mintája nem feltétlenül kellett, hogy kötődjön a tartalomhoz. Középkori életképeket, illetve bizarr jeleneteket ábrázolhattak.

A margináliák a hétköznapi életet és bizarr történeteket meséltek el

Messzire nyúló szimbolika

A legelterjedtebb állatalakok általában a csigák, illetve a nyulak, főként Nyugat-Európában. A bizarr képek azonban érdekes módon a sok furcsa, történelmi kutatási irány ellenére kevéssé mozgatták meg a múlttal foglalkozó szakma képviselőit, legutóbb a hatvanas években folyt átfogó kutatás a különös rajzokkal kapcsolatban. Akkoriban Lilian Randall német származású amerikai történész vette górcső alá elődeink olvasmányait és az abban szereplő, vissza-visszatérő motívumokat. Ő volt az, aki a kérdésre megtalálta a választ.

Randall szerint a csigák a 13–14. század során egyre ellenszenvesebbé váló longobárdok allegóriájaként jelentek meg a kódexekben. A lovagi eszménnyel ellentétesnek tartott, éppen akkoriban alakuló longobárd pénzkölcsönzők ihlethették a művészeket. A lapokon megjelenő, nyálkás testű lények hol emberméretűek, hol aprók, a lovagok vérre menő küzdelmet folytatnak ellenük, eltapossák, felkoncolják a puhatestűeket az ábrázolásokon. S hogy miért?

Ekkoriban terjedt el az a gyakorlat a longobárdoknak köszönhetően, melyet sokan máig szeretettel alkalmaznak: az uzsorakamat, illetve a zálogkölcsönzés. Az igazi lovagok és Európa nemesebbik fele szemében ez a gyakorlat a lovagi eszményekkel teljes mértékig szembement, az egykori longobárdok, avagy lombardok szinonimája pedig a gerinctelenség lett. A csigák ráadásul éppen úgy menekültek vissza házaikba, mint a longobárdok, amikor Nagy Károly megsemmisítő csapást mért rájuk. 

Randall elméletével szemben Carl Pyrdum, a Got Medieval szerzője egészen mást gyanít a csigarajzok hátterében. Szerinte ezek egyfajta középkori gegek, amik a lovagias eszméket és a lovagok viselkedését akarták kigúnyolni, mondván

Idézőjel ikon

a csigák éppen olyan együgyűek, mint a vaspáncélba öltözött lovagok.

Lisa Spangenberg középkorszakértő brit történész szerint pedig a lovagok csigával való küzdelme a lassan elmúló időre, vagyis az elkerülhetetlen halálra utal.

A nyúlon túl

Míg a kontinensen a csigák, a Brit-szigeteken a nyulak voltak a lovagok legádázabb állatellenfelei a középkori könyvek lapjain. A Gorleston Psalter nevű 14. századi zsoltároskönyv számtalan ábrázolást tartalmaz, melyen nyulak és lovagok harcolnak. Sok esetben az állatok kerülnek ki győztesen a csatából, s koncolják fel, fejezik le vagy éppen feszítik meg az embereket.

Ha szívesen nézegetnél furcsa, középkori ábrákat, kattints a képre:

Galéria ikon

16

Galéria: Elképesztően bizarr középkori kódexlapok

Elkerülhetetlenül eszünkbe juthat ezekről a képekről a Gyalog galopp ikonikus, nyulas jelenete. Nem véletlenül. A Monty Python-csoport vezetője, Terry Jones maga is nagy középkorkedvelő, valószínűleg éppen ezek az ábrák ihlették meg az Arthur-legendát bemutató, abszurd jelenetsorokban bővelkedő filmje írásakor. A nyulak győzelmére azonban eleddig nem találtak választ a történészek, de egyesek azt sejtik, hogy talán a legváratlanabb helyről érkező támadás és az az elleni lankadatlan éberségre való figyelmeztetés rejtőzhet a nyulas kódexlapok mögött. 

A furcsa kódexképek a középkor elmúltával is fel-felsejlenek a művészet történetében, elég csak Hieronymus Boschra gondolnunk, aki olyan természetességgel merített az évszázadokkal korábbi szimbolikából festményein, mint talán azóta senki. Fantáziadús, az agytekervényeket a végtelenségig megmozgató szimbolikájának egyik kútforrásai éppen a kódexek voltak, s ő maga is szívesen merült el az illuminátorok szerepében. 

Ha kíváncsi vagy a legkevésbé ismert tényekre Boschsal kapcsolatban, ezt a cikkünket ajánljuk neked. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.