Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jókay-Ihász Lajos, az írófejedelem, Jókai Mór bátyjának, Jókay Károlynak a dédunokája kalandos úton, lóháton menekült el Magyarországról a második világháború alatt, Amerikában pedig jelentős kutatói karriert futott be. Az általa tervezett ételeket ették a NASA űrhajósai az űrutazás hőskorában.
Lóháton menekült el Magyarországról
Jókay-Ihász Lajos Budapesten született 1924-ben, a tősgyökeres református Jókay család sarjaként; gyerekkorának jelentős részét Lőrintén, Balatonfüreden és a család birtokán, a Veszprém vármegyei Hathalompusztán töltötte, melyet dédapja, Jókay Károly alapított. A birtok, ahol annak idején Jókai Mór is gyakran megfordult, jelentette a család legfőbb bevételi forrását, ezért a hagyományokhoz hűen Lajos is már korán a mezőgazdaság iránt kezdett érdeklődni; miután leérettségizett a pápai református kollégiumban, Bécsben és Berlinben tanult németül, majd beiratkozott a magyaróvári mezőgazdasági főiskolára.
A főiskolai tanulmányokat azonban megszakította a második világháború: Lajos öccse, Miklós bevonult katonának, apja, idősebb Jókay Miklós pedig súlyos betegséggel kórházba került, ezért 1944 végén a húszéves fiatalember kénytelen volt otthagyni a főiskolát, és átvenni a családi birtok irányítását. Legfőbb feladata a felszerelés és az állatállomány megmentése volt – melyet legnagyobbrészt sikerült is megtennie –, de gondoskodott a személyzetről is, megakadályozta, hogy a csendőrök munkaszolgálatra hurcolják 30 cselédjét. A következő év februárjában Lajos édesapja elhunyt, a frontvonalak pedig egyre jobban összezárultak: a fiatalember nem sok jövőt jósolt magának, tudta, hogy ha a németek nyernek, elszámoltatják, ha pedig a szovjetek, búcsút mondhat a birtoknak és addigi egzisztenciájának.
Jókay végül úgy döntött, megszökik az országból, és Nyugatra indul: semmit nem vitt magával, egyedül, lóháton vágott neki az országútnak, eljutott Magyaróvárra, ahonnét egy barátja, Vida Lajos társaságában ment tovább. Kalandos úton végül eljutott Bajorországba, ahová hamarosan megérkeztek az amerikaiak; miután Julbachban megtalálta másik öccsét, Sándort és rokonait, végül Münchenben telepedett le, ahol nyelvtudásának köszönhetően munkát kapott az ENSZ egyik menekülttáborában. A két fivér, két nagynénjük és egy unokaöccsük végül 1949-ben kaptak engedélyt, hogy elhagyhassák Németországot és az Egyesült Államokba emigrálhassanak (az említett Miklós a háború alatt egy francia fogolytáborban hunyt el, hősünk édesanyja, Szoboszlay-Papp Erzsébet pedig csak 1956-ban követte a családot).
A mesterséges édesítők kifejlesztésében is fontos szerepe volt
Az Újvilágban Jókay egy Kentucky állambeli baptista magánegyetemen tanult, miközben egy konzervgyárban és az iskola gazdaságában dolgozott, hogy megteremtse a tandíjra valót. A diploma megszerzése után Chicagóban kapott állást az amerikai hadsereg élelmiszer-kutató intézetében, ahol több szabadalmat is jegyzett, és rendszeresen publikált tanulmányokat; az 1950-es évek végén, az űrverseny elindultával őt bízták meg, fejlesszen ki olyan ételeket, melyeket a leendő asztronauták fogyaszthatnak a kozmoszban. Jókay lelkes és megfeszített munkáját siker koronázta, az általa kitalált, fagyasztott-szárításos eljárással előállított ételpasztákat fogyasztotta az első amerikai űrhajós (összességében a harmadik ember a világűrben), John Glenn, később pedig az egyszemélyes Mercury és a kétszemélyes Gemini űrhajók legénységei.
Munkájáért Jókay több kitüntetést is kapott az amerikai hadseregtől, ahol még ma is használják túlélőcsomagokban egyes ételeit, később pedig visszatért a civil életbe, egy chicagói gyógyszergyártó cég felkérésére a vállalat újonnan felállított élelmiszer-kísérleti laboratóriumának munkatársa lett. Kutatótársaival együtt ők kísérletezték ki az aszpartám, az üdítőitalokban és különféle ételekben használt cukorpótló mesterséges édesítőszer alkalmazhatóságát.
Gondosan ápolta a magyar hagyományokat
Jelentős tudományos munkássága mellett Jókay az emigráns magyar életben is fontos szerepet vállalt, cserkészcsapatot szervezett, magyar iskolákat, emigráns újságokat, rendezvényeket és kulturális szervezeteket támogatott, és gondja volt rá, hogy kint született gyerekei is megtanuljanak magyarul, és megőrizzék az anyaország kultúráját. Mindhárom gyermeke, Károly (aki 1963-ban épp Jókai Mór születésnapján látta meg a napvilágot), Kinga és Jutka két-két évig tanult a nyugat-németországi magyar gimnáziumban, Burg Kastlban, a nyári vakációt pedig gyakran odahaza, Magyarországon töltötték rokonoknál. Visszaemlékezéseiben Jókay azt állítja, élete legszebb kitüntetése volt, amikor a gyerekek a Budapestről Amerikába hazaküldött képeslapon azt írták: „apánk, köszönjük, hogy megtanítottál magyarul”.
A rendszerváltozást követően, 1992-ben a neves magyar–amerikai kutató először látogatott haza Magyarországra, Pápán részt vett egykori osztálya ötvenedik érettségi találkozóján. Egy évvel később, 1993 februárjában Chicagóban hunyt el, 68 évesen, de végakaratának megfelelően földi maradványait Hathalompusztán, az egykori Jókay-birtokon helyezték örök nyugalomra. Három gyermekéből kettő ma Magyarországon él.
