Ettől igazán finom a házi kenyér, de veszélyes is lehet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor a kenyér kilója 6-700 forinttól indul, és egyébként is virágkorukat élik a házi készítésű élelmiszerek, sokan döntenek úgy, inkább kipróbálják magukat a kenyérsütés művészetében. Igazán jó kenyeret sütni valóban művészet, de ha ügyesen csináljuk, a siker nem maradhat el. Illetve nem a siker, hanem a sikér.

Mielőtt lekenyereznénk az olvasót a jóféle, lyukacsos, puha kenyér titkának felfedésével, még ha nem is kenyerünk a történelem, vetnénk egy pillantást a régmúlt kenyereire. 

Néhány morzsa kenyértöri

Messzire kell ahhoz visszatekinteni, hogy az első kenyérfogyasztó elődökig eljussunk. Már az ősember is rágott gabonamagokat, majd hogy helyzetét megkönnyítse, összezúzta, vagyis megőrölte azokat. A magok a tűz mellett könnyen megpörkölődtek, amitől még ízletesebbé váltak. Az őrlemény kevés vízzel elegyített változata már kifejezetten a mai kenyér elődje lehetett, melyet, ahol a földrajzi lehetőségek engedték, vagyis tenger közeli területeken, kis sóval még meg is ízesítettek. Az ókori Egyiptomból már hivatásos pékekről is tudunk, a rómaiak pedig már fehér és barna kenyeret is fogyasztottak.

Egyiptomban már pékek is sütötték
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Kicsit mindenhol máshogy készítették, de a laktató, könnyen tárolható eledel az egyik legalapvetőbb élelmiszerré vált, mely a katolicizmus elterjedésével vallási színezetet is kapott. Később a jó kenyér elkészítéséhez szükséges kovászt féltve őrizték, a kemence megfelelő hőmérsékletének megállapítását pedig az erre hivatott szakértőkre bízták.

Ugyan a jó kenyér nem csak ízében megfelelően eltalált, hanem állaga is egyszerre kellően rugalmas és puha belül, míg héja ropogós, ma már egyszerű módjai is vannak egy ízletes vekni elkészítésének. A tökéletes állagú kenyér elérése mai ismereteink mellett már nem is olyan bonyolult…

Mi a siker titka?

A kenyérkészítés sikerének egyik titka a sikér. Közismertebb nevén ez a gliadin és glutenin nevű fehérjék keveréke, vagyis a glutén. E két összetevő nem oldódik vízben, de azzal elegyítve jön belőlük létre a sikér, s ez a kenyér állagának fő befolyásolója. Ahányféle liszt, annyi arányú sikértartalom. Vagyis különböző sikértartalmú lisztek állnak rendelkezésünkre, melyekből ennek megfelelően eltérő kenyeret vagy egyéb pékárut tudunk készíteni. Minél magasabb a liszt sikértartalma, annál lyukacsosabb, ruganyosabb állagú kenyeret fogunk kapni, míg az alacsonyabb sikértartalom szárazabb, törékenyebb kenyeret eredményez. Az igazán laza szerkezetű kenyérhez pedig sütéskor egy kevéske extra sikér hozzáadása szükségeltetik, mellyel tovább fokozhatjuk a lyukacsos, puhán rugalmas állagot. Ez a sikér titka.

Ahányféle liszt, annyiféle sikértartalom
Fotó: Jupiterimages / Getty Images Hungary

Ha valaki pedig attól tartana, hogy elkészítése hosszú és bonyolult kelesztési folyamatokat vagy időt igényel, megnyugtathatjuk, szó sincs ilyesmiről.

Kipróbáltuk, és finom!

Egy átlagos, hétköznapi sütőben is gyorsan elkészíthető és igazán élvezetes kenyérhez nem kell más, csak a tetszőlegesen kiválasztott liszt, só, élesztő, sikér és víz. Mi egy teljesen hagyományos búzafinomlisztet vettünk alapul, melyhez a só és egy kis sikér mellett por állagú élesztőt kevertünk, majd langyos vízzel elegyítettük. Hogy belecsempésszünk egy kis extrát, a kenyértészta kikeverése után az edény felső széleit néhány csepp olívaolajjal kentük be, melyben előzőleg aprított fokhagymát pácoltunk. A fokhagyma aromáját így átvevő pár csepp olajat beledolgoztuk a tésztába, mielőtt egy tetszés szerint kiválasztott formába mindezt beleöntöttük. Szezámmaggal fokoztuk az élvezeteket, és bátran kijelenthetjük, hogy kiváló kenyeret kaptunk végeredményül, miközben természetesen a különböző íz- és élvezetfokozó összetevők mibenlétének csak a képzelet szabhat határt.

A jó állagú, lyukacsos házi kenyér titka a sikér
Fotó: Pascal Deloche / Godong / Getty Images Hungary

Honnan vegyek sikért?

A sikér ma már a legtöbb esetben ugyanúgy megtalálható a nagyobb áruházak, hipermarketek polcain is, mint a bioboltok kínálatában. Kilónkénti ára változó, de ma már egy drágább kenyérével felveszi a versenyt, s mivel egy jó vekni elkészítéséhez egy evőkanálnyi is elég, kimondottan gazdaságosnak tekinthető.

Kik nem ehetik?

Sajnos azonban sokan vannak, akik ebből az élvezetből ki kell, hogy maradjanak. A még rosszabb hír az, hogy az érzékenyek, orvosi becslések szerint, annál is jóval többen vannak, mint akik ezt magukról tudják. 

A legismertebb gluténfüggő betegség talán a cöliákia,

más néven lisztérzékenység, melynek létrejöttéért a liszt gliadin nevű összetevője a felelős. Ez nagyjából minden 1000 emberből 10-et érint, sajnos azonban ebből a 10-ből is csak maximum 2 van tudatában érzékenységének. Ráadásul, akár 6-10 év tünetekkel való együttélés is eltelik sok esetben, mire a panaszosok legtöbbjénél egyáltalán diagnózis születik. Történik mindez annak ellenére, hogy maga a betegség mintegy 2000 éve ismert jelenség. A súlyos szövődmények kialakulásának lehetősége mellett a cöliákia bélboholy-károsodást okoz, tünetei pedig olykor csak hetek vagy hónapok elteltével jelentkeznek. Ilyen lehet egyebek mellett az ismételt vetéléstől kezdve a meddőségen át a vérszegénység, a csontritkulás vagy akár egyes rosszindulatú betegségek kialakulása is. Hozzá hasonló, bár jóval újabb keletű betegség a nem cöliákiás gluténérzékenység, mely feltételezések szerint még több embert érint, a búzaallergia pedig az egyetlen allergiás eredetű gluténfüggő betegség, mely szélsőséges esetben akár életveszélyes anafilaxiás sokkot is előidézhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.