B. Habarics Kitty: „A szívemhez közel álló történetekből merítek”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A háromgyerekes írónő Fecske-mesék című könyve 2022-ben elnyerte Az Év Könyve díjat. Kitty számára azért is kiemelkedően fontos ez az elismerés, mert híresen jó kapcsolatot ápol olvasótáborával – ez a díj pedig az első Magyarországon, amely a magyar olvasóközönség valós, átfogó véleményét fejezi ki.

B. Habarics Kitty beleszületett a könyvek világába, a szülői ház tele volt könyvekkel, még az egyik szobát is könyvtárhelyiségnek alakították ki. Ez nem volt tudatos, csak ott fért el a hatalmas könyvespolc. Kitty édesanyja pedig – aki nyugdíjazása előtt tanítónő volt – nemcsak este vette elő a mesekönyveket, hanem amikor csak a gyerekek szerették volna.

Központi téma a nők helyzete

„Mindig is természetes volt számomra, hogy könyvek, lexikonok, verseskötetek vesznek körül. Az lett volna a furcsa, ha mindez nem hatott volna rám” – meséli Kitty. „Az első verseimet kiskamasz koromban írtam: megkíséreltem színpadi művet írni verses formában Arthur király legendája és a Nibelung-mondakör ihletésére. Persze ez még kezdetleges próbálkozás volt, inkább játék a szavakkal, a gondolatokkal. Aztán jött a klasszikus kamaszkori versírás, amik az aktuális problémáimról szóltak; és már ekkor is foglalkoztatott a női egyenjogúság kérdése, erről sok vers született tizenéves koromban.”

Kitty írásaiban megörökíti az anyai lét szépségeit és nehézségeit – legyen szó fogantatásról vagy császáros szüléséről.

Ezekben az írásokban Kitty sosem az ellentétekre helyezi a hangsúlyt, hanem azokra a dolgokra, amik összekötnek minket, édesanyákat. Sok esetben láttat más szemszögből egy-egy szituációt, ezzel segítve az édesanya (akár szülés közben) elszenvedett traumáinak oldását. Ez a visszajelzések alapján nagyon sok esetben sikerül is.

„Az Ezerarcú anya nagyon kedves számomra, gyakran én is lapozgatom. Sokan nem tudják, de a követőim képei szerepelnek a versek mellett. A kiadó pályázata alapján jelentkeztek rá az édesanyák, és a tördelő szépen beillesztgette a képeket a versek mellé. És milyen jól eltalálta! A visszajelzések alapján sokaknak segített már a terhesség alatt, sőt, fogantatás előtt is, vagy akár a szülésre felkészülésben – voltak, akik a kórházba is magukkal vitték. Kell ennél több? Ez a legnagyobb örömforrás ebben a munkában! A munkám négy év elteltével (ekkor publikáltam először a nyilvános oldalamon verseket, és ekkor jött ki az első nyomtatott könyvem) immár nem csupán az írás és az illusztrálás, hanem az édesanyákkal való kapcsolattartás, legtöbbször lélekgondozás is, illetve egy külön erre a célra létrehozott zárt csoportban a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek munkáját is segítem a műveimmel, határon innen és túl.”

B. Habarics Kitty meséit gyakran saját tapasztalatai inspirálják
Fotó: Tóth Vanda

Hétköznapi problémák megoldásában is segítenek a verses mesék

Az írónő nem építgette tudatosan karrierjét, sőt, felháborodott, amikor a férje megtalálta és elolvasta az egyik titokban írt versét. A kisfia születése után mégis megmutatta neki az írásait. Szerencsére a férfi meglátta a benne rejlő tehetséget, és megtalálta a módját, hogy kiadhassák e-könyv formájában, ezek a Két nyuszi mesék, amiket ráadásul (későbbi könyveihez hasonlóan) a grafikusvégzettséggel is rendelkező Kitty illusztrált.

„Ezek a történetek nemcsak kedvesek, de hasznosak is, akár olyan helyzetekben is, amikor jól jön egy kisgyereknek a vigasztalás. A Két nyuszi mesék azóta könyvsorozat formájában nyomtatásban is megjelent, a harmadik kötet is hamarosan elkészül. Immár nemcsak az én gyermekeimnek segítenek a Két nyuszi mesék a mindennapokban, hanem több ezer gyermeknek, akik az évek során Fülü és Mami nyuszi történeteinek rajongóivá váltak.”  

A közönségdíj fontosabb a szakmai díjaknál

Három gyermek édesanyjaként Kitty a témáit a saját életéből meríti, sok esetben a követői adnak ötletet vagy kérnek egy-egy témát; amint szembejön egy ötlet, rögtön papírra veti. „Kirohanok a zuhany alól, átvágtatok a lakáson vizesen, papírért, tollért kiáltok, és már írom is” – meséli Kitty nevetve. „Álmomban is verset írok, majd felkelek, és a telefonom jegyzeteibe beleírom. Írok főzés közben, számolom az ütemeket altatás közben. Nem tudom, hogy honnan jönnek, de nem kell rajtuk gondolkodnom, egyszerűen kifolynak belőlem, ha foglalkoztat egy-egy téma. A mesékkel másképp vagyok, ahhoz csend és nyugalom kell, ezért akkor írom őket, amikor a család már mélyen alszik.”

Az írónő Fecske-mesék című könyve elnyerte az Év Könyve díjat, amit Kitty hatalmas megtiszteltetésnek tart, annál is inkább, mert az olvasóközönség szavazta meg számára.

„A Fecske-mesék 2022 májusában jött ki, ez az első könyvem, ami magánkiadásban jelent meg” – meséli Kitty, aki nem fűzött nagy reményt a jelöléshez, hiszen nagy kiadók műveivel versenyzett. „Jó kapcsolatot ápolok a követőimmel, olyan közösség épült ki az oldalamon, amely valóban megbízható. Ők segítenek nekem ezeket a célokat elérni. Sokan alábecsülik a közönségdíjakat, de én azt hiszem, ez pontosan annak a visszajelzése, hogy az ember a követőivel egyfelől jó kapcsolatot ápol, másfelől, amit ír, azt szeretik az emberek. Fontos, ha szakmai zsűri méltatja az ember munkásságát, ezt nem is vitatom, de a közönségdíjak közelebb állnak a szívemhez, mert nagyon szeretem az olvasóimat (mindkettőt nagyra tartom természetesen).” 

Már a legfiatalabb korosztály számára is akadnak érdekes versek, amik lekötik őket
Fotó: evgenyatamanenko / Getty Images Hungary

Négy évszak egy fecskecsaláddal

Természetesen Kitty is tisztában van azzal, hogy önmagában a lelkes követőtábor még nem garancia arra, hogy díjra váltson egy jelölést. „Minden könyvemet úgy írom meg, hogy annak legyen valamilyen valóságtartalma, vagy a szívemhez közel álló történetről szóljon, és ez érződik is az írásaimban. A Fecske-mesék is ilyen.

Idézőjel ikon

A porcsalmai szülői ház eresze alatt fecskék fészkelnek, amióta csak az eszemet tudom. Kicsi korom óta vártam a visszatérésüket, figyeltem, mikor repülnek ki a fiókák.

Ma már nem ott élek, de az anyukám továbbra is beszámol arról, mit csinálnak a fecskéink, amikor pedig otthon vagyok, akkor továbbra is kiülök, és csak nézem a madarakat. Ők már szinte családtagnak számítanak. Ezekből a történetekből született a Fecske mesék, ami négy évszakon át kíséri egy fecskecsalád életét.”

Legújabb könyve, a Szívdédelgető mesék nem csak csoda szép történeteket tartalmaz; Kitty elárulta, hogy nagyon is tudatosan úgy írta meg, hogy segítsen a szülőknek megszerettetni gyermekeikkel a könyveket. „Az Ezerarcú anya klubban már volt egy olyan kezdeményezésem, hogy hogyan vezessük be az olvasást a gyerekek életébe. Ez volt a Tíz nap, tíz mese kihívás, ahol a legrövidebb versektől a komolyabb, nagyobb terjedelmű verses mesék felé haladtunk a gyerekeinkkel. Ez a megközelítés sikeresnek bizonyult: azt jelezték vissza a szülők, hogy azok a gyerekek is szívesen hallgatták a kisebb történeteket, akik mozgékonyságuk miatt nem tudták korábban végigülni a nagyobb terjedelmű meséket. Fontos, hogy a gyerekek a koruknak és a fejlettségüknek megfelelő hosszúságú meséket halljanak, a fokozatosság elvén haladva. Így élmény, és nem letudandó nyűg lesz a könyvek világa az egész család számára.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.