Ezekkel a kiállításokkal kezdd el az évet!

Olvasási idő kb. 3 perc

A nagy családi együttlétek, lármás lakomák, rokonlátogatások, hangos szilveszteri bulik után jóleshet beburkolódzni a múzeum csendjével, és körülvenni magunkat a kultúrával. Egy kedvünkre való kiállítást saját tempókban végigízlelgetni igényes és kikapcsoló énidő lehet az év rohanásába való bedarálódás előtt. Adunk néhány ötletet, hogy hol mit találunk.

Szubjektív válogatásunk első ajánlása a nosztalgiázásra, a történelemre, az emberi sorsokra vagy nemzetközi kapcsolatokra nyitottak érdeklődésére tarthat elsősorban számot. A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának időszakos kiállítása 2021. december eleje és 2022. március 27-e között várja a látogatókat, akik a két világháború között működő, úgynevezett Nemzetközi gyermekvonat-akció hivatalos kereteire, emberi vonatkozásaira, szubjektív visszaemlékezéseire és gyümölcsöző eredményeire kíváncsi. Az időszakos kiállítás címe találóan: Úti cél: remény

Egy nagyon kedves svájci família 4. generáció óta családom barátja. 

A kötelék generációról generációra öröklődik, mint egy családi ékszer.

Az éves látogatások és képeslapok, hosszú telefonhívások apáról fiúra, anyáról lányra szállnak a családban, de már szinte nem is tudjuk, honnan is ez a több ezer kilométert és sok évtizedet átölelő kapocs. Ennek a kiállításnak a részleteit bogarászva különösen felcsillant a szemem, hát innen! Sokszor hallottuk már a homályos történetet egy amolyan diákcsereprogram-szerűségről, amellyel a két világháború között magyar gyerekek külföldön tölthettek, befogadó családoknál nyári vakációkat, heteket, hónapokat, olykor éveket. A sok, jobb sorsa érdemes, magyar háborús kisgyereknek meghatározó élményt, idegen nyelvi tapasztalást, kulturális felfedezőutat és nem utolsósorban hízókúrát is jelentett a Svájcban, Belgiumban, vagy máshol töltött különleges idő. A program számos pozitív hatásának bizonygatására jómagamnak nem kell messzire mennie, de talán az olvasók családjai is érintve lehettek, hiszen népesebb kört vont be, mint gondolnánk. Ha személyes érintettség nincs is, a kiállítás érdekes időutazást kínál. 

Fotó: NNehring / Getty Images Hungary

Festészet

Maradva még az elmúlt 100 év határain belül, de már inkább az esztétikai érzéken keresztül hatva a lélekre, friss és színes élményt ajándékozhat a MODEM Párizsi Absztraktok időszakos kiállítása, mely 2022. január 30-ig tekinthető meg. A csaknem 100 képet és szobrot felvonultató tárlat olyan alkotókat idéz ide, mint Vaszilij Kandinszkij, Frantiaek Kupka, Jean Apr. Műveik mellett hazai művészek munkái is megtekinthetők, például Moholy-Nagy László, Étienne Beöthy, Tihanyi Lajos és Martyn Ferenc. A párizsi Centre Georges Pompidou, a bécsi Belvedere, vagy a Nantes-i Musée d’arts de Nantes-ból érkező alkotások nagy része a valaha volt legnagyobb hivatalos nonfiguratív csoportosulás, az 1930-as években 20-nál is több ország nagyjait magába tömörítő, Abstraction-Création műalkotásaiból áll.

A klasszikusabb esztétikára nyitottak Szinyei Merse Pál művészetében gyönyörködhetnek 2022. február 13-ig a Magyar Nemzeti Galéria időszakos kiállításának keretein belül. A Kép és kultusz című tárlat eredetileg 2020-ban, az 1845 és 1920 között élt festő halálának 100. évfordulóján nyílt volna meg, ha nem szól közbe a pandémia. A mintegy 120 bemutatott remekmű közül több mint 20 külföldi, amelyek olyan mesterektől származnak, mint Monet, Sisley, vagy akár Corot. 

Fotó: mmac72 / Getty Images Hungary

Táplálék az ízlelőbimbóknak, elmélet

Ha sikerült kellően elvarázsolódni a magaskultúra remekeitől, a szellemi és lelki táplálék után megérdemlünk egy kis édes kikapcsolódást, legalábbis elméleti síkon. 

A kényeztető programok listáján helyet szoríthat magának a csokoládé.

Az érdekes újdonságoktól tartalmasra hízott Csokoládékatona c. időszakos kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (Kultea), a III. kerületben, 2022. május 1-ig „ízlelgethető”. 

Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

A csokoládé életútjáról meglehetősen sok újat tud mesélni ez a történelmi korokat, az azték szabadalom szempontjából végigpásztázó összeállítás. Kiderül, többek között ugyanis, hogy messze nem Gombóc Artúr a legismertebb csokirajongó, nemzetközi szinten biztosan megelőzik őt ebben a szenvedélyben: Napóleon, Strauss, vagy akár Hindenburg tábornok. A kiállítás címadója Strauss azonos című operettje, mely nem véletlenül kapcsolja a csokoládét a hadviseléshez. Ez az a tematika, ami a kiállítás fő vázát adja, az édesség finom ízén túl, a háborúban betöltött szerepének szomorú mélységét.

Egy ilyen kiállításokban gazdag, kifinomult és színvonalas énidőnapot stílszerűen mi más zárhatna, mint egy finom forró csoki egy kellemes kávézóban.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.