Kevesebb lesz a januári fűtésszámlád: a kedvezmény nem mindenkinek jár automatikusan
Megjelent a Magyar Közlönyben a januári rezsiszámlákkal kapcsolatos rendelet. Nem mindenki ugyanúgy részesül majd a kedvezményben, lesz, akiknek igényelniük kell.
Megjelent a Magyar Közlönyben a januári rezsiszámlákkal kapcsolatos rendelet. Nem mindenki ugyanúgy részesül majd a kedvezményben, lesz, akiknek igényelniük kell.
Az új év beköszöntével tele vagyunk elszántsággal, tervekkel. A legtöbben úgy érezzük, hogy megváltjuk a világot. Aztán néhány nap elteltével észleljük, hogy nehezebb felkelni, lassabban telnek a napok, és a motiváció is mintha kezdene eltűnni. Megnyugtatunk: ez így van rendjén!
A legszörnyűbb nap január harmadik hétfője. Az év első hónapja hideg, sötét, ráadásul ehhez jön még a hétfő, ami nem kifejezetten a legkedvesebb napunk a héten. Azonban, bár sokan egyet tudnak érteni ezzel a “bizonyított” időponttal, a tudomány másképpen vélekedik.
Gondoltál már arra, hogy miért pont januárral kezdődik az év, vagy honnan erednek a hónapok elnevezései? A mai naptárunk szavai nem véletlenül alakultak ki: istenek, császárok, ünnepek és számok emlékét őrzik.
Vasárnap a fű sem nő – tartja a közmondás. Ez az ökológiai tény azonban nemcsak a hét egy napjára igaz, hanem a tél egészére is. A mérsékelt éghajlati övben ez az év legalacsonyabb energiaszintű időszaka: rövidek a nappalok, kevés a természetes fény, az élővilág visszahúzódik, az anyagcsere-folyamatok lassulnak. Ehhez képest a modern ember az újévi fogadalmakkal már január elején maximális aktivitást vár el magától. Életmódváltás, önoptimalizálás, új szokások, nagy ívű célok.
Nincs helye az önvádnak vagy az ijedségnek – az év eleji alvászavarok mögött a cirkadián ritmus, a hormonok és a téli fényhiány összjátéka állhat.
Bár a november havi családi pótlékot december első napjaiban már megkapták az érintettek, újabb utalás érkezik december 22-én.
A legújabb hosszú távú meteorológiai előrejelzések szerint jó esélyünk van egy az elmúlt éveknél jelentősen hidegebb, talán egyenesen havasabb télre.
Erőteljesen enyhül az időjárás a hét elején, szinte tavasziasra fordul a hőmérséklet. A frontérzékenyek kihívásokkal teli pár nap elé néznek, ugyanis kétféle front is várható, és ez még nem minden.
2025 januárjában hamarabb érkezik a nyugdíj a megszokottnál, napokkal korábban a számlákra kerülhet az összeg.
Január 1-jétől többe kerülnek majd egyes postai szolgáltatások: drágulnak többek között a belföldi levélküldemények díjai, valamint a hozzájuk kapcsolódó többletszolgáltatások árai. Mutatjuk a részleteket.
A nyugdíjkorhatár nem változik, és több mint 3 százalékkal emelkedik az időseknek járó ellátás összege januártól. Mutatjuk, melyek lesznek a nyugdíjjal kapcsolatos legfontosabb változások 2025-ben.