Teszt: nem mindegy, hogyan sütöd a darált húst, így lesz a legfinomabb

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy jó kis darált húsos alap akkor az igazi, ha már éppen megpuhult, de még nem száraz, és éppen annyira fűszeres, hogy a belőle készülő ragu többi alapanyagának íze is érvényesülhessen. Gondoltad volna, hogy ennek a sütését is el lehet rontani?

Mi sem láttuk jönni, hogy egyszer majd egy olyan teszttel találkozunk, ami arról szól, vajon milyen módszerrel lesz a legfinomabb a darált hús sütés után, de elolvasva a TheKitchn módszerét kiderült: valóban van ennek értelme. Egyik kedvenc alapanyagunk készítése ugyanis több ponton is lehetne még jobb. 

A csapat szokás szerint alapos volt. Ugyanott vásároltak húst a teszthez, és az összes módszert ugyanazon a napon végezték el, körülbelül 15 percen belül. Ez lehetővé tette még azt is, hogy ugyanazt az égőt és hasonló serpenyőket is használjanak a különböző módszerekhez. Minden végeredményt közvetlenül a sütés után meg is kóstoltak, majd ismét összehasonlították az elkészült adagokat, miután a hús lehűlt. 

A végső cél az egyenletes barnaságú, nem kiszáradt marhahús elkészítése volt. Értékeléskor figyelembe vették az előkészítési és a sütési idő hosszát és azt, mennyire szépen barnult meg a marhahús, és hogy végül milyen állaga lett. 

Nem mindegy, hogyan sütöd.
Fotó: Roxiller / Getty Images Hungary

A módszerek sereghajtója a tejszínes pácolás lett: sok előkészítési idővel járt és pépes eredményt hozott, nem is érdemes megtanulnunk. 

A papírtörlővel szárítgatás módszerében volt fantázia: eltávolította a nedvességet a húsból, amiben csak főtt és nem sült volna. A módszer annyit kér, hogy száraz serpenyőben süsse az ember a húst és az szobahőmérsékletű legyen. A végeredmény minőségével nem volt nagy gond, de az egész előkészítése viszonylag sok idő volt, ráadásul jó sok papírtörlő ment a kukába utána. 

Öntöttvas serpenyőben, olajjal: a klasszikus módszer tisztességes végeredményt hozott, egyszerűen volt nála jobb. A hús megsült, nem követünk el nagy hibát, ha továbbra is így készítjük, mert az íze és állaga is remek lett. Csak azért lett második, mert

a győztes, titkos alapanyaggal az elkészült ragu még ennél is jóval tökéletesebb állagú lett.

A győztes a szódabikarbónás módszer lett. Eszerint keverj egy kis szódabikarbónát a húshoz – mindössze 1/3 teáskanálnyit fél kilónként –, majd hagyd állni a keveréket 15 percig. Amíg a hús pihen, fogj egy serpenyőt, melegítsd fel közepes lángra, és adj hozzá egy kis olajat. A hús a serpenyőbe kerül, ekkor keverd el alaposan és süsd néhány percig. 

Ez a módszer abszolút game changerként hatott a vacsora minőségére. A marhahús nemcsak olyan szépen barnult meg, mint a hagyományos módszerrel, de még a viszonylag könnyen száradó bélszín is hihetetlenül lédús maradt főzés és lehűlés után is.

Tudományos szempontból a szódabikarbóna úgy működik, hogy megemeli a hús pH-értékét, és az erre adott fehérjereakciónak köszönhetően lesz a hús lédúsabb és puhább. Úgy tűnik, hogy ez a pH-változás a hús felületén is egy kis barnulást okoz, ami éppen jól jön majd a lasagnénkba. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.