Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A közkeletű sztereotípia szerint a férfiak elsősorban szexre vágynak, és emiatt tömik mindenféle szép, de legtöbbször kamu dolgokkal a nők fejét. Joe Duncan amerikai író és politikai aktivista szerint ez nagyon távol áll a valóságtól.
Duncan a Medium Moments of Passion hasábjain fejtette ki véleményét, miszerint a férfiak – legalábbis egy részük – valójában sokkal gyámoltalanabbak, mint a nők általánosságban hiszik, és gyakran inkább törődésre, mintsem testi örömökre vágynak.
Ábrándképeket hajszolnak
A szerző szerint a patriarchális társadalmi berendezkedés egyik jellemzője, hogy a nők nagyobb hatalmat tulajdonítanak a férfiaknak, mint amennyivel azok valóban rendelkeznek. Azt hiszik, hogy a férfiak sebezhetetlenek, mindig tökéletesen urai a helyzetnek, és sohasem kételkednek saját magukban. Az igazság azonban ennek pont az ellentéte – vallja Duncan. A férfiak többsége esetlen, folyamatosan aggódik, el van anyátlanodva, és a saját önképe miatt szorong – természetesen jelentős részük ezt igyekszik elpalástolni mások elől. Arra vágynak, hogy szeressék őket, és ezáltal teljesnek érezhessék magukat. Ez azonban sokszor nem jön össze.
Gyakori sztereotípia a mindenkivel flörtölő, partnereit állandóan váltogató férfi figurája, aki látszólag semmi másra sem vágyik, mint testi örömökre, emiatt teszi a szépet minden nőnek, aki a látóterébe kerül. Az ilyen férfiak többsége valójában épp a kötöttségre vágyik, egy szerető, biztonságos kapcsolatra. Szeretnék megtalálni az igazit, csak éppen nem jön össze nekik. A fejükbe veszik, hogy muszáj megtalálniuk a tökéletes társat (erre, valljuk be, általában csekély az esély – állítja a szerző), csalódottak és frusztráltak, amikor ez sokadszorra sem sikerül.
Miközben az igazira várnak, folyamatosan randizgatnak, alkalmi partnerekkel szexelnek, élvezik az életet. Rosszabb esetben ez a tökéletes társ utáni kutatás megszállottsággá válik. Már azelőtt megfosztják partnereiket az önállóságuktól, mielőtt megismerték volna őket. Igyekeznek a fejükben élő képet minél tisztább formájában megőrizni. Az ilyen férfiak a legrosszabb randipartnerek és társak. Soha semmi nem elég nekik, hiszen valójában nem társat keresnek, hanem a fejükben lévő romantikus ábrándképet, ami természetesen sohasem válik valósággá. Legyen bármilyen odaadó, bármilyen nagyszerű a partnerük, sohasem elégíti ki a vágyaikat.
Félnek elköteleződni
A 18. századi német író, Jean Paul nyomán Weltschmerznek, vagyis világfájdalomnak hívják azt az érzést, amikor ábrándképeink ütköznek a valósággal, életünk nem felel meg annak, amire vágyunk. Ez gyakran agresszióhoz és depressziós állapothoz vezet. Manapság rengeteg férfi szenved világfájdalomtól – azt hiszik, szupermodell feleség, anyagi biztonság, gazdagság és elismertség a jussuk, miközben igen kevesen mondhatják el magukról, hogy ez tényleg összejön nekik. Ahelyett, hogy ezt beismernék, elhitetik magukkal, hogy csupán ideiglenesen akadályozzák őket abban, hogy elérjék, ami jár nekik. Gyakran úgy hiszik, egy bizonyos személy áll az útjukban, vagy más dolgok gátolják őket a célok felé vezető úton.
Ezek a férfiak a párkapcsolatokat is lépcsőfokokként fogják fel, és sohasem elégedettek, mindig a jobbat keresik. Félnek elköteleződni, ezért mindig bizonytalanságban élnek, és nem képesek hosszú távon fenntartani egy stabil kapcsolatot. Ez őket ugyanúgy tönkreteszi lelkileg, mint a partnereiket. Ezt persze a legtöbben képtelenek bevallani saját maguknak, hiszen azzal beismernék, hogy lehetetlen ideálképeket üldöznek, és hogy folyton elbuknak közben. Sok férfi számára a tudat, hogy nincs minden rendben, nem állnak a dolgok magaslatán, segítségre van szükségük, egyszerűen rémisztő. Természetesen nem minden férfi ilyen, de sokan ezért nem tudnak stabil kapcsolatot kialakítani, és ezért – nem pedig pusztán a szex miatt – keresnek folyton újabb társat maguknak.
Létezik a „kémia”
Az igazit ritkán sikerül megtalálni, a „kémia” azonban valóban létezik – véli Duncan –, és a férfiak azonnal tudják, hogy valaki az esetük, vagy sem. A találkozás legelső pillanatában eldől, hogy szeretnének-e romantikus kapcsolatot valakitől, el tudják-e képzelni a másik felet társuknak. Ezt persze nem vallják be a nőknek, de az az igazság, hogy ha nem az esetük valaki, akkor hiába dolgozik rajta, szinte biztos, hogy sohasem lesz képes felkelteni az érdeklődést és a vágyat maga iránt.
A vonzalom nem olyasmi, amit tudatosan sajátítunk el. Senkit sem lehet rákényszeríteni semmilyen praktikával, hogy beleszeressen valakibe, akit nem talál ösztönösen vonzónak. Ez a nőknél és a férfiaknál egyaránt így van, de persze nem azt jelenti, hogy hanyagold el magad, ne legyél ápolt, ne próbálj vonzónak tűnni, hiszen ezzel még az esélytől is megfosztod magad, hogy valakiben vonzalmat kelts. Abban viszont biztos lehetsz, hogy ha valakinek nem jössz be, nem fogod tudni meghódítani azzal, hogy megpróbálsz jobb színben feltűnni előtte.
Ezt hozzák magukkal otthonról
Ahhoz, hogy valaki készen álljon egy hosszú távú kapcsolatra, először saját magával kell kibékülnie, a saját fejében kell rendet raknia. Akkor lesz valaki boldog egy kapcsolatban, ha egyedül is képes boldognak lenni. Ha szenvedsz egyedül, nagy eséllyel azért keresel társat magadnak, hogy megoszd valakivel ezt az állapotot, vagyis közösen szenvedhessetek.
Sokszor a családi és szociális háttér is felelős lehet az életszemlélet- és viselkedésbeli különbségekért. Érdekes módon sokszor pont inverz módon működik a dolog: a jó házból származó férfiak elkényeztetettek, és próbálnak másoktól függeni. Azok viszont, akik a rossz családi körülmények miatt hamar megtanulják, hogyan lássák el magukat önállóan és álljanak helyt a világban, a párkapcsolatok világába is önálló, érett személyiségként lépnek.
A nyerő társ az, aki rendben van saját magával
Azok a férfiak, akik nem szoronganak a problémáktól, nem érzik úgy, hogy minden szembejövő nővel próbálkozniuk kell, és újra meg újra végig kell járniuk ugyanazokat a köröket. Ők biztosak magukban, és nem szükséges folyton igazolniuk maguk számára a saját hamis ábrándképeiket. Hogyan ismerheted fel a „jó” és a „rossz” férfiakat? Azok, akik folyamatosan a saját ideáljaiknak próbálnak megfelelni, ehhez igazítják azt is, ami fontos nekik. Jellemző rájuk, hogy a különböző státuszszimbólumokra hajtanak. Fontos számukra, hogy valaki milyen ruhát visel, milyen autót vezet. Igénylik azt, hogy a társuk folyton kinyilvánítsa a vonzódását, kötődését számukra.
A „jó” férfiakat könnyen fel lehet ismerni onnét, hogy az élet egyszerű dolgaiban is örömüket lelik. Szívesen üldögélnek a parkban, vagy egy kávé mellett elmerülnek egy izgalmas könyvben. Drága hobbik helyett egyszerű, de hasznos dolgokkal töltik az idejüket. Nincs szükségük arra, hogy állandóan a másikon lógjanak, és őszintén megmondják, mikor akarnak együtt lenni. Nem kell hazudniuk, hogy magukhoz vonzzák a nőket. Önállóak, és képesek irányítani a saját életüket. Duncan egyetlen igazán jó tanácsot tud adni: ha ideális társra vágysz, keress olyan férfit, aki jól érzi magát a bőrében, nem harcol belső démonokkal, és boldog attól, amit az élettől kapott.
