10 karácsonyi vendégváró, amivel az összes vendégtípust lenyűgözheted

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha jobban belegondolunk, igazán jó vendégvárókat kiokoskodni nem is olyan egyszerű. Fontos, hogy egy-egy válogatós látogató is találjon valami finomat, de legyen néhány falat az allergiásoknak, a vegánoknak és azoknak is, akik nem édesszájúak. A nyomasztó helyzet megoldására összegyűjtöttünk néhány egyszerű és isteni receptet, amikkel ráadásul nem kell sokat dolgoznod sem.

Ha pedig a fenti felsorolás nem lenne elég, a jó vendégváróról azt is meg kell említenünk, hogy szerencsés, ha nem nagyon romlandó, nem esik össze néhány óra pihenő után sem, nem túl megosztó, és kis adagokban szervírozható. Persze legyen azért sokféle falatka az asztalon, kicsit különlegesek is, na és persze legyen az egész ünnepi, elvégre a karácsony érkezik, vagy mi. Na ezt a nyomást bírja ki az ember valahogy. 

1. A legfinomabb túrós-vajas pogácsa

Ne keresd tovább a tökéletes pogácsa receptjét, elhoztuk (az egyiket)!

2. Mandulás tojáslikőr

Kóstoltad már a tojáslikőrt? És mandulás változatban? Így szerintünk még a hagyományosnál is sokkal finomabb.

3. Lazackrém vendégváró falatkákhoz

Ezzel az egyszerű lazackrémmel azokat is lenyűgözheted, akik nem édesszájúak. Percek alatt összedobható, és a gyerekek is biztos, segítenek benne. 

4. Diós-csokis kocka

Na jó, ez a süti a csokis sütik bajnoka. 

5. Házi csipsz

Csipszet venni bárki tud, de valódi házi különlegességekkel kínálni a vendégeket talán csak a leglelkesebb házigazdák. 

6. Vörös bársony sütinyalóka

Egy látványos sütinyalóka, és a gyerekek nassolnivalója is ki van pipálva az ünnepekre. 

7. Snidlinges sajtgolyók zölségfalatokon

Néhány sós falatka, amiért hálásak lesznek ínyenc és az örök fogyókúrázó vendégeid is. 

8. Borsos-csilis forralt bor málnasziruppal

Ha már unod a hagyományos forralt bort, ezt a pikáns, málnás változatot próbáld ki.

9. Vegán fahéjas csiga 

Ha mindenki húsevő a társaságban, akkor is gyorsan elfogynak majd ezek a puha fahéjas csigák

10. Három összetevős mini mogyihabfalatok 

Három összetevőből percek alatt összedobható ez a desszert, ami önmagában is finom, de kávélikőrös piskótával és mogyoródarabokkal még finomabb lesz.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.