Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mennyi mindent mesélhetnének a fák! A legidősebbek oly sokszor látták felemelkedni és elbukni az emberiséget, hogy már talán unják is. Ők búcsúztatták a kihaló vagy elvándorló állatokat, a pusztuló növényeket, az évszakok változásait, de ők köszöntik mégis mindig új erővel, évezredes kitartással az új napfelkeltét.
Nem is olyan könnyű meghatározni, melyik a világ legidősebb fája. Az első helyért a majdnem tízezer évesre becsült Öreg Tjikko és a Pando nevű, nyolcvanezer éves gyökerű nyárfa száll szembe az amerikai Matuzsálem-fával. A Guinness Rekordok Könyve szerint utóbbi a nyertes. Hogy miért? Mert a Pando és a Tjikko viszonylag új klónhajtások egy nagyon régi gyökérzetről, míg a simatűjű szálkásfenyő minden része valóban 4850 éves. Óvják is a kíváncsi turistáktól, nehogy valaki kárt tegyen benne.
A fa, amiről szinte senki sem tudja, hol van
Földünk legidősebb élőlényét olyan nagy erőkkel őrzik, hogy 1957 óta néhány szakértőn kívül senkinek sem árulják el, pontosan hol található. Annyit tudunk, hogy Kalifornia állam keleti részén, az Inyo-hegység magashegyi cserjehatárán, az Inyo nemzeti erdőben áll, sok-sok társával ligetet alkotva. Az egyik példányt, Prométheuszt a hatvanas években az Egyesült Államok Erdészeti Hivatala tudományos céllal kivágatta, ekkor, az évgyűrűit megszámlálva derült ki, hogy majdnem ötezer éves. Szerencsére Matuzsálemet csak megvizsgálták, de nem vágták ki, így válhatott Prométheusz halála után a világ legidősebb fájává.
Mi köze ehhez Rooseveltnek?
Hiába a szélsőséges időjárás, a csontrepesztően hideg tél, az erős szél, a Matuzsálem erdő ősi fái bírják a gyűrődést. Olyan ökoszisztémát alkotnak, ami épp törékenysége miatt egyedülálló. A simatűjű szálkásfenyők gyantás törzsüknek köszönhetően állnak ellen az elemeknek és a rovaroknak, ám a száraz időjárás miatt nagyon lassan nőnek. Ahogy idősödnek, úgy hal el a külső kérgük, és tűnnek egyre élettelenebbnek, ám a belső szövetük nagyon is él és virul.
Az Inyo nemzeti erdőt még maga Theodore Roosevelt elnök alapította a Los Angeles-i vízvezeték építése közben 1907-ben. Akkor még fogalmuk sem volt, hogy a gyönyörű, hegyekkel, vízesésekkel, tavakkal tűzdelt terület ad otthont a legidősebb erdőnek is.
A fák felfedezése
Csak az 1950-es években fedezték fel a matuzsálemeket Edmund Schulman dendrokronológusnak (a fák évgyűrűinek számlálásán alapuló kormeghatározással foglalkozó szakember) köszönhetően. A területen túrázó szakember a fák elpusztítása nélkül vett mintát a törzsekből egy speciális fúróval, és felfedezte, hogy azok öregebbek minden más addig ismert amerikai fánál. A további vizsgálatok segítségével 1957-ben rátaláltak Prométheuszra és Matuzsálemre, a két legidősebb példányra az egész erdőben. Schulman további vizsgálódásainak tragikusan korai, 1958-as halála vetett véget, ám addigra az extrém idős fák már védelmet élveztek – bár közel sem olyan mértékben, mint amire szükség lett volna.
Kivágták a legidősebbet
A Schulman által felfedezett óriások közül egyet 1964-ben hivatalos engedéllyel kivágtak, így támogatva egy egyetemi hallgató klimatológiai vizsgálatait. Mint kiderült, sikerült a létező legöregebb fát – Prométheuszt – elpusztítani, azt a növényt, amely 66 évvel idősebb volt a mostanra rekorderré váló Matuzsálemnél. Amikor a hír kiszivárgott, hatalmas felháborodást váltott ki, így végre kellőképpen megszigorították az ősi fák védelmét. A környék a mai napig látogatható ugyan, rengeteg turista és sportoló túrázik arra, de a fákra vigyáznak, Matuzsálem pontos hollétét pedig nem árulják el.
Nem is csoda: akkor lehetett kis magonc, amikor az egyiptomi piramisok vagy a Stonehenge még meg sem épültek, Amerikában pedig épp az első cserépedény elkészítésén fáradoztak. Matuzsálem végignézte a feljegyzett emberi történelmet, az indián népek felemelkedését, bukását, a nyugat-európai hatalmak térhódítását, egészen napjainkig. A jövőjéről a tudósok gondoskodnak: a fa tobozait leszedik, a csemetéket pedig elültetik, így Matuzsálem gyermekei már ott növekednek a közeli területeken.
A dobogó két másik fokán
Ha nem az adott fát, hanem a gyökérrendszert vizsgáljuk, kettő, a Matuzsálemnél öregebb fára bukkanunk. Az egyik a Pando nevet kapta, Utahban található, gyökerét több mint nyolcvanezer évesre becsülik. Ezen a „talapzaton” nőnek ki egymás után az eredeti nyárfa klónjai: ha az egyik elpusztul pár évtized után, utódja veszi át a helyét. Ugyanezzel a módszerrel marad életben immár közel tízezer éve (a legutóbbi jégkorszak után hajthatott ki) a svéd Fulufjället hegységben az Öreg Tjikko elnevezésű fa. A norvég lucfenyőt nem is olyan régen, 2004-ben fedezte fel Leif Kullmann, az Umeåi Egyetem földrajzprofesszora. Évgyűrűi megszámlálása után kiderült, hogy az ősi gyökérzetből nagyjából hatszáz évenként nő ki egy új fa, egyedülálló látványt nyújtva, 910 méter magasan, a kietlen, sziklás pusztaság közepén. A fa nevét Leif Kullmann husky kutyája után kapta.
Idős, gyönyörű fák szerte a világban
A felsoroltakon kívül is élnek gyönyörű, több ezer éves fák, amelyeket nagy becsben tartanak. Az egyik legérdekesebb közülük Szardínia kincse, azaz a szigeten található Luras falu büszkesége, egy több mint háromezer éves olajfa. Olaszország legidősebb fájaként tartják számon, rengeteg turistát vonz oda minden évben. Impozáns látványt nyújt, koronája 14 méter magas, törzse 12 méter átmérőjű, a földből pedig több göcsörtös gyökere is meseszerűen áll ki. Nem egyedül várja a látogatókat, több koros utódja is körbeveszi. Hasonlóan elképesztő a szicíliai százlovas gesztenyefa is. Az Etnától csupán néhány kilométerre található fa szintén elmúlt háromezer éves, nevét pedig igen kalandos úton kapta. Az 1500-as években a nápolyi királyné, Aragóniai (becenevén Őrült) Johanna talált menedéket a fa lombja alatt száz lovaskatonájával együtt egy vihar során.
Persze nem csak az olaszok büszkélkedhetnek kivételes fákkal, Brazíliának is megvan a maga büszkesége. Saõ Paulóban, a Vassununga Nemzeti Parkban áll az ötven méter magas, 16 méteres törzsátmérőjű, lombhullató Cariniana legalis. A helyiek szent faként tisztelik, és vigyáznak rá az egyre terjedő erdőirtások közepette. Csodálatos látványt nyújt az Andokban nőtt Alerce Milenario patagóniai ciprusfa is Dél-Amerikában, aminek korát pontosan meg is lehetett határozni: elmúlt 3640 éves. Walesben egy terebélyes tiszafa őrzi az időt, az óriás egy kis templom kertjében áll legalább négyezer éve. A llangernyw-i tiszafa néven ismert növény nem véletlenül szerepel Nagy-Britannia 50 legfontosabb fájának listáján. Aki további ősi fák árnyékában pihenne, a japán Jakusima szigetén talál egy Jómon Sugi nevű, 25 méter magas, vitatott életkorú japánciprust, Kréta szigetén meglátogathatja a vouves-i olajfát, ami ráadásul még mindig terem, illetve Dániában csodálhatja meg a tölgyek királyát, a Kongeegent.
