Kezdjük a legendás színészek sorát az első magyar filmsztárral, a sármos mosolyú, lovagias, kifogástalan modorú, mindig elegánsan öltöző, féktelenül mulató Jávor Pállal. Az 1930–1940-es évek ünnepelt ikonjáért rajongtak a nők, követték, sikoltoztak, autogramot kértek tőle, és persze mindegyik filmjére beültek többször is. Ami nem is volt olyan könnyű mutatvány, hiszen Jávor összesen hetven mozifilmben szerepelt. A legismertebbek ezek közül a Hyppolit, a lakáj, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Halálos tavasz és a Valamit visz a víz.
Kaland kaland hátán
Jávor Pálnak már a születése is meglehetősen botrányos volt. 1902 januárjában az 53 éves, Aradon városi pénztárosként dolgozó Jermann Pál és a ház 17 éves cselédlánya közötti szerelem gyümölcseként jött a világra, mégpedig úgy, hogy szülei nem voltak házasok sem. A kisfiú így anyja vezetéknevét kapta: Spannenberger Pál Gusztáv Albert néven kezdte életét, és csak szülei házasságkötése után lett Jermann. A párnak még két fia született, ám az apa tragikusan korai halála után nehéz helyzetbe kerültek.
Az édesanya gyümölcsboltot üzemeltetett, hogy pénzt keressen, és bár gyakran a lakbért sem tudta fizetni, így sokszor költöztek, Pál kijárhatta az aradi reállíceumot – már amikor nem a moziba lógott el az órák látogatása helyett. A cseperedő leendő legenda erős akaratú, kalandkereső, izgága kamaszként tette próbára édesanyja idegeit, az első világháború idején például elszökött, hogy leveleket kézbesíthessen a fronton harcoló katonáknak. Jermanné a rendőrséggel kerestette fiát, s végül hosszú hónapok után a tábori csendőrök szállították haza.
Az úr a pokolban is úr
1918-ban először az Aradi Hírlap újságíró gyakornokaként dolgozott, de elunta, és kitalálta, hogy utazni akar, filmszínész lesz, és majd szépen letelepszik Dániában. Pénze nem volt az utazáshoz, ezért hivatalosan is kiutasíttatta magát Aradról – az így elküldött állampolgárok ugyanis ingyen vonatjegyet kaptak. Budapestig jutott, ahol fel is vették az Országos Színművészeti Akadémiára, ám az akkorra már Jávor Pál néven szereplő növendéket 1920-ban kirúgták.
A színészetet tovább tanulta másutt, ám ezért nagy árat fizetett: alkalmi munkái csak ahhoz voltak elegendők, hogy a víz felett maradjon, sokszor aludt az utcán, pályaudvarokon, a Nemzeti Színházban elbújva, vagy éhezett napokig. A szenvedés jutalmát, az Országos Színiegyesület oklevelét 1922-ben kapta kézhez. Karrierje lassan indult be a színházban (Budapesten, Székesfehérváron és Szegeden is játszott, 1935-től a Nemzeti Színház tagja lett), és az igazi ismertséget a filmek hozták el neki. 30 éves volt, amikor a Hyppolit, a lakáj hatalmas sikere megszüntette anyagi gondjait, és ünnepelt sztárrá tette.
Házassága is botrányos volt
Jávor Pál két kézzel habzsolta az életet: akkor is tivornyázott, amikor még nem volt rá pénze, és akkor is, amikor már mindenkit meghívhatott. Ismert volt hajnalig tartó mulatozásairól, kedvelte a cigányzenét, mindig kimondta, amit gondolt, és persze falta a nőket. Ennek 1934-ben vetett véget azzal, hogy botrányos körülmények között feleségül vette egy zsidó iparmágnás lányát, a két gyermekét egyedül nevelő Landeszmann Olgát. A lány családja erősen ellenezte a frigyet, ki is tagadták a lányt, amiért egy züllött színésznek fogadott örök hűséget. Kellett hozzá pár év, mire a szülők megenyhültek. Jávor nagyon szerette a feleségét, és folyamatosan dolgozott, egyik színdarab és film érte a másikat.
Nem tűrte a zsidóüldözést
A szabadszájú, balhés filmcsillag már házasságával is kihívta maga ellen a sorsot, de emellett rendszeresen szólalt fel a zsidótörvények ellen szóban és írásban is. Figyelték, de egészen az 1944. márciusi német megszállásáig sikerült elkerülnie a letartóztatást. Ekkor feleségével menekülnie kellett, vidéken bujkáltak.
A színész igazságérzete azonban erősebb volt a félelemnél, és látva kollégái elhurcolását, Jávor csak azért is Budapestre utazott, és botrányt okozott a Nemzeti Színházban. Miután összetörte a Színészkamara németbarát elnökének gipszből készült szobrát, kitiltották a színházból, és a filmjeit sem játszották többet.
1944 októberében fogták el, kihallgatták, majd Székesfehérvárra, Veszprémbe, Körmendre, később Sopronkőhidára szállították különböző börtönökbe. A végállomás Németország volt, már 1945-ben. Hogy pontosan milyen szenvedéseket kellett átélnie Jávornak, arról ő maga mesélt az Egy színész elmondja című kötetében.
Amerika csalódást hozott
1945 nyarán térhetett haza. Újra játszani kezdhetett, de nem volt maradása, elhatározta, hogy Amerikában csinál karriert. 1946-ban egy társulattal utazott ki, amely komoly szerepeket ígért neki, de a várt áttörés elmaradt. Megfelelő angoltudás híján csupán kis szerepeket kapott, és kénytelen volt abból megélni, hogy a kinti magyaroknak árulta saját fényképeit, vagy számukra rendezett haknikban lépett fel. Végül elegáns öltözete és viselkedése miatt hotelportásként foglalkoztatták.
Családjával így is csak 11 év után, 1957-ben költözött haza, ahol megnyugvással vehette tudomásul, hogy nem felejtették el.
Cigányzene a kórházban is
„Akik nem ismertek, sokáig azt hitték, hogy afféle monoklis bonviván vagyok. Nem igaz. Csak azt is eljátszottam, ha kellett” – mondta egyszer, és igaz, hogy folyamatosan kérte a drámai, komoly szerepeket.
Tragikus, hogy mire újra felépítette volna a pályáját, már pusztította a gyomorrák, ezért nem maradt ereje a színpadra. Hiába műtötték meg, állapota nem javult. Csontsoványan, halálos ágyához is cigányzenészeket hivatott, hogy utoljára mulathasson egy jót. 1959 augusztusában hunyt el, temetésén tízezrek vettek részt.
„A közönség tökéletes kiszolgálást kapott. Azt kapta, amit akart: ideálképet és vágyteljesülést. Akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott” – írta róla Lukácsy Sándor a Filmvilágban, 1987-ben.
