Teszteltük: hol a legjobb borozni Budapesten?

Végigjártuk azt a három budapesti borbárt, amit a szakértők a legjobbnak tartanak. A te kedvenced köztük van? Szavazz!

Kora tinédzserkorom óta borpárti vagyok. A nagypapám olyan gonddal nevelgette pécselyi kis szőlőjét, saját borának csalfa forrását, ami, mint egy rakoncátlan gyerek, hol a kezére játszott, hol közé és néhány palack finom bor közé állt, hogy az álláspontom nem lehet kérdéses. A borban szenvedély és kitartás van, és ha mást nem is, azt tudom, hogy nem keverjük össze kólával, nem vásárolunk belőle tablettásat. 

Ezzel a nagyapai intelemmel, és abban a reményben indultam felfedezni Budapest három legjobbnak mondott borbárját, hogy amíg eddig egy pohár volt a felső határ nálam, ezen az estén bevetem a titkos szupererőmet, és a végére értő vendégként kortyolok majd bele a borokba.

Ebben Jandrasics Borbála bortanácsadó, a Vince boros magazin lapigazgatója volt segítségemre. Ő kísért el a borbártúrán, mutatta be nekem a Kadarkát, a Carpe Diemet és a Drop Shopot. A kóstolókon arra is választ kaptam tőle, hogy laikusként, hogy válasszam ki az esti pohárbavalót. A végére nem csak arra jöttem rá, hogy a minőségi borok felejthetetlen ízélményt nyújtanak, hanem arra is, hogy nem leszek tőlük másnapos.

És, hogy miért pont erre a három helyre esett a választásunk? A Vince Awards szakmai zsűrije ezeket választotta a főváros legjobbjainak. Közülük szeretnék, ha a nagyközönség megszavazná az abszolút befutót. Mutatom, szerintem milyenek ezek a helyek.

Kadarka Bár

A Kadarka Bár a Király utca laza, péntek esti hangulatát képviseli. Ide beugorhatsz a barátokkal, akár farmerben és pólóban, hogy megigyatok egy pohár finom bort és jót beszélgessetek. A színes asztalok, a zöld fal, a kék pult és a mustársárga falicsempe a 70-es évek hangulatát idézik, de a tompa fények mérséklik a retro életérzést.

Azt mondanám, hogy a Kadarka olyan hely, ahová hirtelen ötlettől vezérelve bármikor betérhetsz. Mi délután ötkor érkezünk, és bár még üres a hely, a legtöbb asztal már foglalt. Amíg a vendéglátónkat várjuk, Bori ajánlására megkóstoljuk a Holdvölgy Pincészet száraz fehérborát, a Holdvölgy Visiont (0,7 deci 1090 forint, egy üveg 8490 forint).

A szakértő megmondja: Mennyiért vegyek bort?

Ha boltban vásárolsz, semmiképpen ne nyúlj 1000 forintnál kevesebb értékű borért. A vendéglátóhelyeken ez a határ poharanként minimum 500 forint, de laikusként ne válassz túl drága borokat sem.

"Azt a bort adjuk a vendégeknek, amit mi is megiszunk" – mondja Laurenczy Árpád, a hely tulajdonosa. A 200 boruk szinte mindegyike magyar borászatok munkája, főleg kisebb termelőket tartanak, hogy megismertessék őket a bár közönségével. A kóstolt borok közül nekem a Kékhegy Pincészet  Piroska sillere (0,7 deci 590 forint, egy üveg 3990 forint) és Tóth Ferenc pinot noirja (0,7 deci 790 forint, egy üveg 5490 forint) lett a kedvencem. A Kadarka fehér- és vörösbor kínálata nagy, a rosé és siller borok listája már egy kicsit rövidebb. Jó tudni: ha inkább elvinnél egy palack bort, a borbári árnál olcsóbban kapod kézhez.

Az étlapon többek között borkísérőket (a pogácsa darabja 50 forint) házi zöldség- vagy húskrémeket (990 forinttól), tálakat (2790 forinttól), hamburgert találsz. Utóbbiból van vega verzió is (2390 forinttól), de akár egy egész magyaros vacsorát is lezavarhatsz (2490 forinttól) levessel (1190 forinttól) és desszerttel (890 forinttól).

A Kadarkát kötetlen, baráti estékhez ajánlom a hazai borok kedvelőinek, a pincészetekkel ismerkedőknek, és azoknak, akik igényes szórakozási lehetőséget keresnek péntek este vagy akár egy lazítós hétköznap délutánra. De mielőtt megérkeznél, mindenképp foglalj magadnak asztalt.

Cím: Budapest, Király utca 42.

A szakértő megmondja: Mit igyak?

Fontos az egyéni ízlés. Ha az édes borokat szereted, vállald fel nyugodtan, de biztos lehetsz abban, hogy egy borbárban a szakértő személyzet mindig a segítségedre lesz.

Carpe Diem Borbár

A Carpe Diem teljesen más irányvonalat képvisel, mint a Kadarka. A kicsi, de hangulatos, Zoltán utcai bár letisztult stílusa egyértelműen a bort helyezi középpontba. Halk zene szól, ismert számok jazz feldolgozásban, az asztalokon mécsesek égnek.

Szinte kizárólag különleges, külföldi borokat tartanak, amik még a szakmabéliek érdeklődését is felcsigázzák. "Szerettem volna egy olyan helyet, ami az én ízlésemet tükrözi" – mondja Tar Ferenc a Carpe Diem tulajdonosa. Itt a legrágább borokat is lehetőséged van megkóstolni, akár százötven-kétszázezer forint értékű palackokat is kibontanak. A tulaj azt mondja, azt szeretné, hogy minél többen részesüljenek abban az élményben, amit egy igazán jó bor élménye ígér.

A szakértő megmondja: Honnan tudom, hogy minőségi bort iszom?

Az illat, vagy rosszabb esetben a szag, mindig árulkodó. Bárki bármit mond, tudd, hogy az animális jegyek, vagyis az istállószag nem jelent semmi jót. Figyeld meg a színét is! Elég tiszta? Átlátszó és csillogó? A bor végső próbája az íz, sajnos, ha az előző teszteken átment, még mindig lehet savanyú és ecetes.

Valóban olyan ízvilágokkal találkozunk, amikkel ezelőtt soha. A kezdő borunk, a Markus Huber zöldveltelinijének (egy üveg 4900 forint) első kortyára mellettem ülő kolléganőm egyenesen felnyögött. Nagy kedvencünk volt még az akácos illatú és ízű francia Ogier cuvée-je (egy üveg 7590 forint). Ferenc egy klasszikus kedvencét is megmutatja, a Georg Mosbacher licsis, gyümölcsös ízű rizlingjét. "Az ilyen és ehhez hasonló borok löktek engem ebbe a verembe" – nevet.

Itt minden bor más alakú, és méretű pohárban érkezik. Megtudtam, hogy ennek az az oka, hogy a legelső korty - aminek az érkezését a pohár irányítja - befolyásolja, hogyan érzed az ízeket.

A borbárnak van heti ajánlata és állandó borlapja is, a vendégit pedig minden héten új programokkal várja, péntekenként rendszerint tematikus borkóstolókat tart. Szerintem a Carpe Diem azoknak az ínyenceknek a menedéke, akiknek a tökéletes randevú gyertyafényben, egy különleges pohár bor társaságában képzelhető el.

Cím: Budapest, Zoltán utca 9.

Drop Shop Borbár

A legelső, ami a Drop Shopban feltűnik, hogy az egyik bárszéken egy tacskó ül. Tehát kutyabarát hellyel van dolgunk, állapítom meg magamban, ez nálam lényeges szempont. Erről persze nem az eddigre elfogyasztott bormennyiség vagy a borbár jellegtelensége tehet, hanem az a koncepció, miszerint az kerüljön előtérbe, ami fontos – és most nem a kiskutyáról, hanem a borokról beszélek, amik a csupasz falak és az egyszerű berendezés mellett csakis főszerepet kaphatnak. 

Néhány lépésre a Jászai Mari tértől, a Balassi Bálint utcára ömlik a bár fénye, az üvegajtókon át belátni a kedd esti jó hangulatba. Este tízkor nincs már szabad asztal, a vendégek a bárpultról is fürtökben lógnak, a pincérek testi épségüket kockáztatva tartják a foglalt asztalunkat.

A szakértő megmondja: Hogyan válasszak bárt?

Azzal nem lőhetsz mellé, ha olyan helyre ülsz be, ahol már eleve sokan vannak, de ha nem vagy képben a bortendekkel, az is szempont, hogy legyen lehetőséged kis mennyiséget is kóstolni. Középhaladóként az itallapon figyelj a kisebb borászatok neveire, ha szerepelnek, jó helyen jársz.

“Minden palackban van egy sztori” – mondja Hébenstreit Ádám, a hely tulajnosa. Ez a Drop Shop mottója is, amit először nem értek, aztán az asztalra kerül egy palack Feudi di San Gregorio. Ádám elmeséli, hogy Pompeji mellől származik, ahol ásatások során a Vezúv kitörésének áldozatává váló, megkövült szőlőtőkéket találtak, amiből rekonstruálhatták a majd kétezer évvel ezelőtti szőlőtermesztést – így készült a bor, amit iszunk.

Valóban, minden palacknak története van, amelyeket a személyzet is ismer, kérdezd ki őket bátran. A hetente változó, falra felírt kínálat is főként nemzetközi. A legkülönfélébb borok 990 és 4000 forint közötti decis áron kaphatók, ha pedig nincs időd vagy helyed, hogy beülj a Drop Shopba, esetleg egy nagy kedvenced nélkülözhetetlenné vált a hűtődben, palackot is vihetsz haza 4000 és 60000 forint között.

Harapnivaló is akad, kísérőként olyasmik közül válogathatsz, mint a sajttál (1890 forint) vagy az érlelt szalámitál (3590 forint), de az olívabogyó és az aszalt paradicsom rajongók is találnak ínyükre való finomságot.

A Drop Shopba látogass el nyugodtan akár társaság nélkül is, töltsd itt azt a bizonyos énidőt, és a finom borok kóstolgatása mellett hallgasd meg a történetüket is.

Cím: Budapest, Balassi Bálint utca 27.

Szavazz te is!

A legjobb borbárra április 2-ig szavazhatsz a Vince Magazin honlapján. De nekünk is áruld el melyik a kedvenced!

Neked melyik a kedvenc borbárod?

  • Kadarka 290
  • Drop Shop 152
  • Egyik sem, elküldöm a kedvencem e-mailben nektek! 132
  • Carpe Diem 64
Mustra