Te is rosszul iszod a kávét?

Olvasási idő kb. 2 perc

Teszel cukrot a kávédba? Akkor vagy te csinálod rosszul vagy a kávé rossz.

Egészen a 17-18. századig a kávét alkohollal ízesítették, de a kereskedők hamar rájöttek, hogy a cukorral könnyebb kereskedni, és az európai kávéházak is szívesebben használják. Az 1950-es évektől megugrott a fogyasztók száma, és ezzel megjelentek az egyre rosszabb kávék is, amik egyre több cukrot kívántak. Hegedüs László, a Paksi Kávé baristája elmondja, hogy hogyan is kell jól inni kedvenc napindító italunkat. 

Fotó: apaksikave.hu

A jó kávéba bűn cukrot tenni

Hegedüs László szerint a legtöbben arra a kérdésre, hogy miért isszák cukorral a kávét, biztosan azt felelnék, hogy azért, mert keserű. Ez viszont ideális esetben nem igaz, hiszen a jó kávé soha nem lehet keserű. Ehhez azonban három feltételnek kell teljesülnie: hogy jó ültetvényről érkezzen, hogy megfelelően pörköljék, és hogy helyesen készüljön el. Ha ezek megvannak, akkor egyensúlyba kerülnek a keserű és az édes ízek, ellenkező esetben gyenge végeredményt kapunk.

Persze nem feltétlenül gond, ha kevés cukrot adsz az italodhoz, ez főként a sötét pörkölésű kávékra érvényes, de ezeknek az eredeti ízvilágával is érdemes megismerkedni. Az újhullámos kávékultúra inkább a világos pörkölést helyezi előtérbe, mert ennek sokkal édesebb, gyümölcsösebb a zamata, könnyebben fogyasztható - ebbe viszont vétek cukrot tenni.

Ha csak most ismerkedsz a kávékkal, először mindenképpen kóstold meg az italt, mielőtt úgy döntenél, hogy a cukor után nyúlsz. Hegedüs László szerint a cukrozás nálunk egy rossz beidegződés.

„Gyermekkoromban én úgy ismerkedtem meg a kávéval, hogy nagyszüleim a csészében lévő cukorra öntöttek pár csepp kávét, de ugyanez történt a tea esetén is. Ezt az évtizedes hagyományt próbáljuk most levetkőzni, ugyanakkor csak úgy sikerülhet, ha minőségi alapanyaggal dolgozunk és figyelünk a részletekre” - mondta.

Az utólagos édesítés olyannyira nem meghatározó egy kávénál, hogy Afrikában például a cukor helyett sóval és vajjal szokták ízesíteni.

Fotó: apaksikave.hu

Máshol is elronthatod

Nem csak a cukrozással ronthatod el a kávédat. Ha otthonra spejzolnál magadnak, felejtsd el az őrölt változatot, és inkább a szemesből tartalékolj. A kávé legnagyobb ellensége az oxigén, és amíg babok csak 10-14 nap után kezdik elveszíteni eredeti aromájukat, az őrölt minősége akár már egy nap után is romolhat. Az aromazáró tasakkal nem lőhetsz mellé, ez biztosítja a kávéd megfelelő szellőzését. A hűtőt azonban felejtsd el, mert az erősen nedvszívó tulajdonsága miatt a kávéd beveheti a maradékok szagát. 

És még egy jó tanács a végére: főzésnél arra figyelj, hogy a kotyogósba minél forróbb vizet önts, és még véletlenül se tömd le a kávét, mert így a víz nem tudja alaposan átmosni. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.