Magyar diáklány nyert egy francia szakácsversenyen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mihez kezd egy magyar lány a tengeri halakkal és egyéb herketyűkkel? Hát versenyt nyer velük!

Czompa Fanny a BGE-KVIK vendéglátás-szálloda szakirányos III. évfolyamos hallgatója a dobogón végzett az Olivier Roellinger francia szakácsversenyen, melynek a témája a fenntartható fejlődés keretében felhasználható tengeri halak és tenger gyümölcsei volt.

Roellinger három csillagot szerzett magának, majd a fenntartható tengeri halászat mellett tette le a voksát, visszavonult egy kastélyba, ahol étterem és hotel is várja a vendégeket.

A korábban francia, majd spanyol versenyzőkkel megrendezett versenyt, idén első ízben 30 ország részvételével európai szintűre terjesztették ki, és négy helyszínen bonyolították le.

Czompa Fanny fél éve készült a megmérettetésre, és április 20-án megnyerte a Lengyelországban megrendezett versenyt, ahol Észak- és Kelet-európai versenyzők vettek részt. A professzionális recept szerinti étel elkészítésére két és félóra, míg a háziasszonyira fél óra állt rendelkezésre.

Ugyanazt kellett kétféle módon elkészíteni, a profi és az amatőr változat között elég markáns különbség volt, látványban mindenképp.

A diáklány ezzel az eredményével bekerült a Tengeri halak és Tenger gyümölcsei szakácsok nemzetközi csapatába. Fanny felkészülésében segített Tischler Petra, a Costes Downtown sous chefje, aki szintén a Vendéglátóipari Főiskolán tanult, valamint Laurent Lemal a francia 2015 Bocuse d’Or győztese, Hidvégi Hedvig, Balog Siposné Szőcze Anikó és dr. Sándor Dénes.

Posírozott óriási laposhal és fokhagymás tigrisgarnéla spenótos gnocchival, zöldségcsigákkal és citrusos mártással.

Ez pedig a háziasszony változat, aminek az elkészítésére mindössze fél órája volt a versenyzőknek. Czompa Fanny megkeresésünkre elmondta, hogy szeretne államvizsgázni, aztán pedig egy fine dining étteremben eltölteni a gyakorlati idejét, ahol tovább fejlődhetne. A korábban Németországban is élt lány szívesen menne külföldre, hogy ott sajátítsa el a szakma titkait.

 Posírozott óriási laposhal curry és metélőhagyma ízesítésű burgonyapüré, citrusos mártással.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?