Koppintás miatt rúgták ki az Armani Exchange kreatívigazgatóját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A divatház igyekszik eltussolni a dolgot, egyelőre stagnáló eladási adatokkal magyarázkodnak.

Koppintás gyanúja miatt kirúgták az A/X Armani Exchange kreatív igazgatóját, Patrick Robinsont, aki karkötőjének dizájnját a New York-i David Yurman luxus ékszercégtől lopta. Robinson egy éve dolgozott vezetőtervezőként az Armaninál, és bár bíztak benne, hogy az egyébként hetekkel ezelőtt megtörtént elbocsátási procedúrát el lehet tusolni, a Page Six most nagyon is megszellőztette a botrányszagú esetet.

Robinson 2013 márciusában lett az Armani Exchange kreatív igazgatója, ahonnan néhány héttel ezelőtt küldték el, egyelőre nem egészen tisztázott okok miatt. Egy mindent tudó bennfentes szerint a tervező kirúgásának hátterében az állt, hogy egyrészt nem fogyott valami jól a kollekciója, másrészt lemásolta New York-i David Yurman ékszercég ikonikus, Cable Classic névre keresztelt karkötőjét és annak mását adta el Armani Exchange címszó alatt. A luxuscég állítólag hivatalos közleményben jelezte az Armani felé, hogy jó lenne, ha azonnal leállítanák a karkötők árusítását, mivel azok kísértetiesen hasonlítanak az ő emblematikus ötletükre, amire egy egész kollekciót felhúztak már évekkel ezelőtt.

A karkötők első ránézésre tényleg hasonlítanak egymásra, de az az igazság, hogy hasonló fazonnal gyakorlatilag bármelyik olcsó bizsusban is összefutni. Míg az Armani 99 dollárért (22 ezer forint) dobta piacra az újrahasznosított karperecet, addig ugyanez giccses verzióban 500 dollár (112 ezer forint) a David Yurmannél. Robinson a saját verzióját a Liberty United International non-profit szervezetnek adományozott újrahasznosított töltényekből és lefoglalt fegyverekből készítette, melyeket eredetileg felvilágosító jelleggel használtak a gyerekek körében. Az ex-kreatív igazgató karkötőinek különlegessége, hogy mindegyikbe bele van vésve annak a fegyvernek a sorozatszáma, amiből a karkötő készült. 

A botrány forrása: jobbra az Armani, balra a David Yurman féle verzió.

Bár a pletykák szerint az elbocsátás hátterében főként a stagnáló eladási adatok álltak, tény, hogy a koppintás-gyanú volt az utolsó csepp a pohárban. Ezzel szemben a David Yurmannél tagadják, hogy bármiféle levelet kiküldtek volna, az Armani Exchange egyik hivatalos embere pedig megerősítette, hogy a koppintás-gyanú és a kreatívigazgató távozása egyáltalán nem függnek össze egymással.

Robinson önéletrajza egyébként elég színes: az Armani Exchange-en kívül dolgozott már a Giorgio Armaninál, az Anne Kleinnél és a Paco Rabanne-nál is, sőt, 2007 és 2011 között a Gap kreatív igazgatójaként dolgozott, ahonnan szintén az alacsony eladási mutatók miatt küldték el. 2013-ban piacra dobta saját férfi márkáját, a Pashko-t, amit kizárólag a Kickstarteren lehetett beszerezni, de valószínűleg az is sokat lendít a karrierjén, hogy az amerikai Vogue divat- és kiegészítő-részleg vezetőjének a férje.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

lady glava
lady glava
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.