130 éve, 1883. augusztus 19-én született Coco Chanel, a divat nagyasszonya. A Chanel ház forradalmasította a divatot, Cocónak köszönhetjük a kis fekete ruhát, a tweedkosztümöt, a gyöngyös bizsukat és a legendás, láncos fülű táskát és rengeteg örök érvényű mondást. Tudta, miért dupla C a divatház logója? Miért Nº5 a parfüm neve? Hol élt Coco Chanel, és hogy keveredett a nácik közé? A folytatásban jobban megismerheti Gabrielle Chanelt, a XX. század egyik legbefolyásosabb emberét, aki olyan örökérvényű darabokat tervezett, melyekre ma is minden nő vágyik!
Gabrielle Chanel 1883 nyarán szegény családba született, mely anyja korai halálával szét is esett – 12 évesen a hibásan Chasnel-nek anyakönyvezett Gabrielle testvéreivel együtt egy ciszterciek által működtetett árvaházba került. Ezek az évek komoly nyomot hagytak stílusán, a keményített gallérok, egyenes vonalak és semleges színek későbbi tervein az árvaházi egyenruhákat idézik – írj a Wikipedia.
Chanel 18 éves korában tanult meg varrni, kelengyék készítésével kezdte munkásságát, de ezt pár év alatt megunta, és bácsikájához költözött Vichybe. Színésznek állt, a Coco név is általa zseniálisan előadott chansonból, a Qui qu'a vu Coco dans l'Trocadéro?-ból ragadt rá.
Vagyonos férfiak lengték körül és végül egy gazdag angol bankár fia, Arthur Capel tette Chanel számára lehetővé, hogy Párizsban műhelyet nyisson 1910-ben. Állítólag a dupla C logóval is szeretőjének állított emléket Chanel, a két betű a Chanel és Capel neveket takarta. Afférjuk 9 évig tartott, az arisztokrata 1919-es halála mély depresszióba sodorta Cocót. Más források szerint viszont az összefonódó betűk a ciszterci rózsaablakokról valók, esetleg arra a kastélyra utalnak, a Château de Crémat-ra, melyben Chanel 1920-ban nyaralt. Akárhogy is, a CC nem saját nevének kezdőbetűit fedi, az biztos. 1918-ban nyílt meg a mai napig működő üzlet a rue Cambon 31-ben, ahol a ruhák és kalapok mellett helyet kaptak az ékszerek is. A bolt annyira jól ment, hogy 1927-re Chanel 5 épületet meg tudott venni a sikkes környéken lévő Cambon utcában.
De mitől ment olyan jól a Chanel?
Először is attól, hogy nem követett semmiféle trendet: a tervező eldobta a szoros fűzőket, a gyász színeként számon tartott feketét pedig behozta a hétköznapokba. Állítólag akkor döntött a kis fekete ruha megtervezése mellett, amikor látta, hogy szenvednek a nők elegáns ruháikban az operában. Ő a kis fekete ruha feltalálója, de persze sikeréhez az is kellett, hogy a Vogue felfigyeljen a praktikus, minden nőnek előnyös viseletre. A vásárlók szerették az egyszerű, fiús öltözeteket, a kényelmes kardigánra emlékeztető tweedkosztüm pedig nagyot tarolt Párizsban.
A pontosság kedvéért: 1921-ben jelent meg Chanel illata, a Nº5, amiben az volt a különleges, hogy szintetikus alapanyagokból készült, ez volt az első mesterségesen alkotott parfüm. Az 5 a tervező kedvenc száma, ezért jelent meg az illat május 5-én, és ezért kapta nevét is. Az ötös szám miatt választotta az elé tartott illatminták közül az ötös számút a tervező. Azóta is ez minden idők legtöbbet eladott parfümje, a siker töretlen, a többi divatház meg csak lohol Chanel után a sajátmárkás illatokkal, Coco volt az úttörő.
Ahogy abban is, hogy 1923-ban merészen lebarnult Cannes-ban és ezzel egy csapásra divattá vált a napbarnított bőr. 1924-ben jelentek meg a jellegzetes, giccses, hamis gyöngyfüzérek nála, a gyémántos, rubinos brossokkal, karperecekkel együtt – ezek azóta megjelennek minden szezonban a Chanel kifutóin. 1926-ban jött a kis fekete, a modern nő egyenruhája, a gazdasági válság ellenére pedig 1935-ben már 4000 alkalmazottal dolgozott és évi 28 ezer modellt adott el a tervező – írja a Wikipedia.
A kamélia volt Chanel kedvenc virága, vissza is köszön máig a ruhákon, nyakláncokon ez a virágmotívum. Alexandr Dumas Kaméliás hölgy című műve több párhuzamot is mutat Coco életével, a tervezőt ezért ihlette meg a virág, mely először 1933-ban jelent meg egy fehérrel szegett fekete blézeren.
Mi történt a háborúban?
Máig vitatott, mit csinált Coco Chanel a II. Világháborúban: annyi biztos, hogy egy német tiszt, Hans Gunther von Dinklage szeretője volt, ezért kollaboránsnak számított, és 1944-ben Svájcba menekült. Azt viszont Hal Vaughan veterán újságíró jelentette ki először – hosszas kutatás után – könyvében, a Sleeping with the Enemy: Coco Chanel’s Secret War-ban (Egy ágyban az ellenséggel: Coco Chanel titkos háborúja), hogy Chanel már a háború előtt antiszemita nézeteket vallott és valóban együttműködött a nácikkal, volt például nyilvántartási száma (Abwehr Agent 7124) és álneve (Westminster, mert itt szeretett horgászgatni a háború előtt) – írja a telegraph.co.uk.
Chanel a háború nagy részét a párizsi Ritz hotelben töltötte, a náci vezetőséggel együtt, itt ismerte meg szeretőjét, a nála 13 évvel fiatalabb von Dincklage-t is. A férfit Vaughan veszélyes náci kémként írta le, és arról is talált bizonyítékokat, hogy Coco Chanel Spanyolországban keresett Joseph von Ledebur-Wicheln gróffal együtt olyan fiatalokat, akiket a németek mellé lehetett állítani.
A háború után Chanelt bíróság elé akarták citálni, ez elől menekült a tervező Svájcba, ahonnan csak 1954-ben, 70 évesen tért vissza Franciaországba, hogy újraélessze a divatházat a titokzatos svájci Wertheimer család pénzén. Akkor már senkit nem foglalkoztatott Párizsban, ki kivel volt a háborúban, ráadásul Chanel tehetséges volt – a Wertheimer család jó befektetést csinált azzal, hogy felvállalták a tervező költségeit és ezzel megszerezték a divatházat, mely máig az övék – írja a New Yorker.
Vaughan is megemlíti azonban a könyvével kapcsolatos New Yorkernek adott interjújában, azt, amit Gabrielle Labrunie, Chanel ük-unokahúga mondott: más idők jártak akkoriban, az embereknek szörnyű dolgokat kellett tenniük, hogy boldoguljanak. Coco Chanel elvnélküli üzletasszonyként, dörzsölt opportunistaként azt az utat választotta, ami a fennmaradásához akkor kellhetett. Nem ölt embert és nem kínzott meg senkit, az biztos, ahogy más náci kollaboránsnak számító francia művészek – Maurice Chevalier, Jean Cocteau, és Edith Piaf – sem.
A Chanel ház Vaughan könyvének 2011-es megjelenése után tagadta, hogy Coco antiszemita lett volna és azt is, hogy együttműködött a nácikkal – annyit ismertek el, hogy von Dincklage szeretője volt.
Aztán jött a steppelt táska
Az 50-es években a Dior ház New Look-ja tarolt, Coco Chanel első divatbemutatóit hűvösen fogadta a közönség, de 1955-ben megjelent az első láncos pánttal ellátott, steppelt táska, ami azóta rengeteget hamisított, sikeres darab, minden nő álma. A táska tervezésekor is azt tartotta szem előtt Chanel, hogy viselőinek kényelmes legyen, ne kelljen kézben szorongatniuk, szabadabban mozoghassanak. Az első steppelt táska száma, a 2.55 pedig nem méretre vagy típusra utal, hanem arra, hogy 1955 februárjában készült el az első ilyen termék. A steppelést a sport szeretete, a burgundivörös bélést a bentlakásos iskolák uniformisa, a láncos pántot az árvaházi évek inspirálták a szaklapok szerint.
A most divatos fekete orrú cipőket is Coco Chanel találta fel 1957-ben. A divatház Amerika felé nyitott, Marilyn Monroe Nº5-et használt, Jaqueline Kennedy Chanel kosztümre vágyott. A tervező 30 éven át élt a Ritzben, 1971-ben ott is halt meg. A divatház máig az egyik legsikeresebb, 1983 óta Karl Lagerfeld vezetése alatt jönnek ki újabb és újabb tweedkosztümök: a kis fekete kosztümkabátról könyv készült, Coco életéből számos film (a legutóbbit épp Lagerfeld rendezte). Legendás termékeket ad ki sorra újra Lagerfled, neki köszönhetjük a 2.55-ös táska újraéledését is. Mai napig áll a rue Cambon 31, a tükrös lépcsővel, ahol maga Chanel is végignézte bemutatóit.
