Hóvégi receptek 1. - Hogyan lesz egy csirkéből több fogás?

Olvasási idő kb. 3 perc

Hagyjuk a csirkemájas fagylaltot, nézzük az egész csirkét! Háziasszony esete a bontott csirkével.

Az első csirkét az anyósomtól kaptam. Emlékezetes volt. Megijedtem, mert addig a csirkéből csak a nyeles hús (csirkecomb) és a csirkemell érdekelt. Valamikor itt léphettem át a boldog gyereklétből a felnőttek józan világába. Szerencsére pucolni és zsigerelni nem kellett az egykori tollast, de valamit csak kezdeni kellett vele. Megmostam és mákomra, mielőtt a sütőzacskóba vágtam volna, belenéztem a csirkébe, és ott meglepetésemre egy kis zacskót találtam csirkenyakkal és májjal.

Maki Stevenson

Mindenkit megtanít főzni

Évek során a viszonyom nem változott az egész csirkével, még mindig a legegyszerűbb megoldást tartom üdvözítőnek, azaz betenni a sütőbe, sütés alatt nem piszkálni, majd néhány napig ízletes csirkehúst enni, de bevallom, megszerettem a csirkeszárnyat és a farhátat. A titok annyi, hogy jól meg kell sütni a csirkét, annyira, hogy a hús elomoljon a csontról. A sütőzacskót lecseréltem fedeles jénaira, ennél bonyolultabb dologra viszont ritkán vagyok hajlandó az egész csirkével. De kezdjük az elején!

Ha van egy egész csirkém, akkor azt megmosom, átnézem a bőrét, vannak-e benne tollak, pihék, tokok, majd megint megmosom, kicsit lecsepegtetem, sózom és fűszerezem. Én kedvelem házi készítésű gyros fűszerkeverékkel, piri-piri szósszal és tandoori fűszerrel is.

A csirke bőrét nálunk csak a férjem és a fiam eszi, én finnyás vagyok, de akkor is bőrével együtt sütném a csirkét, ha hozzám hasonlóan mindenki lepiszkálná. A bőr megvédi a húst a kiszáradástól, vétek levenni. Nyáron friss rozmaringot, majoránnát és citromkarikákat is gyömöszölök a csirke hasába, hogy még illatosabb, ízesebb legyen a hús. Aztán lefedem, két órára a 180 fokos sütőbe teszem, olykor megnézem, hogy van-e alatta elég lé, mert elégetni se a csirkét, se a tálat nem lenne jó. 1 decinél több vizet nem öntök a csirke alá - sütőzacskóba egyáltalán nem teszek vizet, csak a jénaiba -, és sütés közben locsolgatni se szoktam, viszont végig rajta hagyom a jénai tetejét. Így a hús omlós és szaftos marad, a bőre megpirul, a fűszerektől pedig remek íze lesz.

A sült csirke mellé igen változatos köreteket lehet kitalálni. Szezontól függ, hogy mi olcsó, de a párolt káposzta és zöldség általában olcsó, akárcsak a krumpli vagy a rizs. Nyáron a friss zöldségeket és salátákat kedvelem. Az egyszerű fejes saláta is mennyei, de kerülhet mellé kovászos uborka vagy tzatziki is, utóbbihoz is a fürtös uborkát javaslom. A fürtös uborka sokkal finomabb, mint a kígyóuborka, ráadásul nyáron, amikor szezonja van, kellemesen olcsó is.

Nyáron inkább nagyi féle paradicsomlevest főzök a sült csirke elé, de télen a csirke nyakából, szárnyából és a csirke mellé csomagolt belsőségekből levest főzök sok sárgarépával és cérnametélttel. A két doboz sűrített paradicsom és a leveszöldség nagyjából ugyanannyiba kerül, pár száz forint és az hó végén is belefér.

A sült csirke desszertként még a húsimádóknak is meredek, ezért én inkább kevert tésztát vagy palacsintát szoktam sütni. Tojás, liszt, tej, általában van otthon még akkor is, ha hó vége van, és én még nem találkoztam emberrel, aki ne imádta volna. Több palacsintát sütök, mint amennyit meg szoktunk enni és nem cukrozom túl a tésztát, mert remek vacsora az apróra vágott, kicsontozott csirkehús tejföllel és friss chilivel palacsintába töltve.

Egy egész csirkét nem szoktunk megenni egy ültő helyben, általában másnapra is marad, aminek én örülök, mert a másnapi hús is megvan. A változatosság kedvéért valami más, de ugyancsak olcsó köretet találok ki hozzá. Én szeretem a meggy- és egresmártást a hús mellé, igaz a legegyszerűbb, ha tegnap krumpli volt, akkor ma rizs lesz.

A sült csirkéből, főleg a melléből vékony szeleteket szendvicsbe is szoktam tenni. Mustárral egészen más íze lesz, mint korábban, de keverem salátába is. A csirkéből utoljára a farhát marad meg, amit remek beszélgetések mellett a férjemmel szoktunk elcsipegetni friss kenyérrel és a megkocsonyásodott szaftból is tunkolunk hozzá. Ráadásul jólesik mellé egy pohár bor és akkor eszembe se jut, hogy egész hétvégére egy csirkénk volt. Nem untuk meg!

Hozzászólások jöhetnek a facebookon, további Alapkonyha cikkek az Alapkonyha fejlére kattintva.

Alapkonyha wiki

A cikket Kucsera Éva Myreille, a moksha.hu szerkesztője írta.
Az Alapkonyha mentora a Makifood Főzőiskola.
Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kucsera Myreille Éva
Kucsera Myreille Éva
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.