Ülök a gép előtt, már nem folyik a nyálam és alig ég a szám, de végre zsibbad az agyam és a forró paprika rohan az ereimben; megint sikerült. Kibontottuk az idei ecetes chipotle-t, amivel jó eséllyel indulnék a dizájner drogok pehelysúly szekciójában.
A chipotle nem több, mint szárított jalapeno, -a jalapeno az a kicsi, zöld fajta, a mexikói konyha elmaradhatatlan kelléke, itthon legrosszabb esetben moziban tolják a szar folyós sajt mellé- olyat tud, amit az ázsiai fejbevág és gyomorgörcsöt okozó erőspaprikák nem. A jalapeno elég hátul kullog a Scoville-skálán, de chipotle formában, a kapszaicin hatásait rendkívül markánsan prezentálja.
A chipotle nem gyilkosan csíp, inkább (tűz)forrón öblöget, de ez hamar elmúlik, és addigra finoman elzsibbasztja az egész rendszert úgy fél órára, kicsit Xanaxos a hatás, de nem álmosít. Zsibbasztó, optimista nihil. Pálinkával még jobb. Aztán érdemes ráinni egy kotyogósnyi kávét.
Lehet kapni itthon is szárított chipotle-t csak keresni kell, nem olcsó, de megéri. Az egy napra vízbe áztatott paprikákat negyedrész fokhagymával, babérlevéllel és egész borssal lerakom egy kis befőttesüvegbe. Lenyomkodom, felöntöm színültig almaecettel és félrerakom valami hűvös helyre legalább két hétre. A fokhagymák néha bekékülnek, nem érdekes.
Főtt, sült húsok, halak mellé csipegetni csodás, vajjal elkeverve mesés fűszervaj, philadelphiával szendvicskrém, pürésítve mangófagyira, vagy ahogy érzed, az ecetes chipotle és a mellérakott fokihagymagerezdek állati finom, füstös-csípős-édeskés fűszer.
Csípőssége kiszámíthatatlan, nem csak az egyes paprikák különböznek, hanem az erő egy paprika hosszán belül is változó ( a fejében több van!) ami jól jöhet arrogáns barátaink megzabolázására;
- Edd óvatosabban, nem egyformán csípősek!
- Birom én az erőset, hülye vagy?
- …
- Óóó, kenyéééér, vííííz, uááááááá!!!!
És ez így megy minden nyáron.
