Süteménydömping előtt: epersaláta

Olvasási idő kb. 1 perc

Már majdnem itt az eperszezon, a piacon ugyanis mindenhol kapható, az illata is alakul, de az édessége még nem az igazi.

Már majdnem itt az eperszezon, a piacon ugyanis mindenhol kapható, az illata is alakul, de az édessége még nem az igazi. Addig is, amíg el nem kezdődik az epres sütemények, krémek dömpingje, itt egy kis saláta.

 

A mézédes eper csodálatos csemege egy kevés valódi balzsamecettel. Nem mondom, hogy rögtön meggyőztem ezzel az állításommal azokat, akik csak tejszínhabbal szeretik, de a bátrabbak, akik megkóstolták, mind beleszerettek az eper „olaszos” változatába. Vannak akik sűrűre beforralják előtte a balzsamecetet, én egyszerűen az üvegből rálocsolom a félbevágott eperre, pár percig hagyom állni és utána eszem is.

Csakhogy a mostani, még  savanykás gyümölcs így nem élvezhető, annál inkább, ha hozzákeverünk egy csokor enyhén csípős, friss rukkolát, vagyis borsmustárt, és egy kevés extraszűz olívaolajat! Ha még pár falatnyi bivaly mozarellát is sikerül a tetejére tépkedni, akkor a férfiak is egész elfogadhatónak találják a salátát, de szerintem ez utóbbi el is maradhat.
Ez a saláta tökéletesen illik a marha steak-hez, de előételként sem utolsó, már ha időben abba tudjuk hagyni, és nem lakunk jól vele a főétel előtt!
Fél kiló eperhez 4 evőkanál balzsamecet, 2 kanál olívaolaj, és egy doboznyi, vagyis 25 dkg rukkola szükséges.
További írások a Fűszer és Lélek blogon.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Fűszer Lélek és
Fűszer Lélek és
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline gasztro

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.