Újabb változás a leendő KRESZ-ben: így kell majd használni a fényszórót

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakemberek ugyan még finomítják a közlekedési szabályok új tervezetét, azt azonban már tudni, hogy számos ponton változik a KRESZ az eddigiekhez képest, többek között az autók világítását, illetve a fényszórók használatát illetően is.

A KRESZ várható módosításait szemlézve hívta fel a figyelmet a teol.hu arra, hogy hamarosan minden járművet nappal is ki kell majd világítani. A láthatóság a biztonságos közlekedés szempontjából eddig is kiemelt fontossággal bírt, azonban a jövőben az eddig megszokott gyakorlattal ellentétben

minden járművet, mindenhol, nappal is kötelező lesz kivilágítani.

A KRESZ módosításai az összes közlekedőt, a gyalogosokat, kerékpárosokat, rollereseket, illetve a személy- és tehergépjárműk sofőrjeit is érintik. A világítás kötelezővé tétele, a lámpák és fényszórók használatának konkretizálása remélhetőleg a közlekedés minden résztvevőjének biztonságát szolgálja majd. 

Új szabályok jönnek az új KRESZ-ben a fényszórókkal és a nappali világítással kapcsolatban is
Fotó: Totalcar

Így kell használnod a világítást az új KRESZ szerint

A lap szerint a KRESZ-tervezet, melynek finomhangolása még zajlik, várhatóan idén ősszel léphet életbe. Az autók világítását illetően az eddigi ismeretek alapján fontos változásnak ígérkezik, hogy hamarosan minden járművet, beleértve

  • a robogókat,
  • a traktorokat,
  • a munkagépeket,
  • a villamosokat is,

ki kell világítani akkor, ha nem rendelkezik saját modern, nappali menetfénnyel, ezt pedig lakott területen is alkalmazni kell.  A változó szabályok vonatkoznak majd a pótkocsival- és állati erővel vont járművekre, kerékpárosokra, és a kerekesszékekre is, ha a láthatóság korlátozott.

A fényszórók nappali alkalmazását is szabályozzák

A vármegyei lapnak nyilatkozó Vass Tamás gépjárművezetői szakoktató szerint a legfontosabb, hogy akár tompított fényszóróval, akár menetjelző lámpával, de mindenképp világítsunk. Emlékeztetett, hogy

Idézőjel ikon

a 2011 után gyártott autók már automatikusan bekapcsolják a nappali menetfényt,

de vannak olyan helyzetek, amikor ez nem elég.  A KRESZ-tervezet részletezi a különböző fényszórók és lámpák használatát is, eszerint lakott területen kívül lehet használni a távolsági fényszórót is, ha az javítja az észlelhetőséget.

Idézőjel ikon

Ködös, esős időben és rossz látási viszonyok esetén

a ködfényszórót és a hátsó ködlámpát is bekapcsolhatják az autósok. A jogalkotók viszont szigorúan tiltják az összes olyan fényforrás használatát, amely zavarhatja, elvakíthatja a többi közlekedőt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.