Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Porított ökörpata, szénpor, vizelet, só, kréta, osztrigahéj – furcsa összetevői voltak az első fogkrémeknek. De a fogkefék esetében is hosszú volt az út a mai állapotokig.
Az első fogmosó eszközök, a fogkefék legrégebbi ősei a babiloni és az egyiptomi sírokból kerültek elő. Ezek tulajdonképpen citrom- és narancsfadarabkák voltak, amelyeknek egyik végét puhára csiszolták. Az ókori kínaiak előszeretettel rágcsáltak aromás fadarabokat vagy fűzfavesszőt. A muszlimoknak a miswak rágása volt ajánlatos, amit állítólag maga Mohamed próféta is gyakorolt. A miswak arakfából készült, egyik végén megpuhított és szétszálazott fogpálcika, amely erős antibakteriális és antivirális hatással rendelkezik, és a mai napig használják a Közel-Keleten.
Nyakba akasztva viselték
Az első sörtés fogkeféket a kínaiak találták fel a 15. században: csont- vagy bambusznyélre erősítettek disznósörtéket. A középkortól kezdve Európában is megjelentek a fogkefék, de nem igazán terjedt el használatuk a köznép körében: ők legfeljebb vízzel öblítették ki szájukat, vagy egy tiszta vászondarabbal törölték át fogaikat. Európában az előkelőségek kiváltsága volt a fogkefe, és a puhább lószőrt részesítették előnyben a kemény sörtékkel szemben, esetleg madártollakat erősítettek a fogkefe nyelére, amit aztán díszként viseltek a nyakukban.
Börtönben találta fel a fogkefét
Az első modernebb kialakítású fogkefét William Addis készítette Angliában 1780 körül, mégpedig nem mindennapi körülmények között: éppen börtönbüntetését töltötte, amikor rájött, hogy ha egy csontdarabra lyukakat fúr és azokon áthúzza, majd megköti a takarításhoz használt kefe szálait, máris van egy eszköze a fogápoláshoz. Büntetése letöltése után szabadalmaztatta találmányát. Arra egészen 1844-ig kellett várni, hogy több sorban sorakozzanak a sörték a fogkefén: ekkor tervezték meg az első 3 soros fogkefét.
Égetett szarvasagancspor, porított ökörpata és egyéb finomságok
És hogy mit kentek a fogkefére? Mindent, amitől azt remélték, hogy a fogakat és az ínyt tisztán tartja, fehéríti, illetve felfrissíti a leheletet. Az ősi fogkrémek összetevői nagyon eltérőek és változatosak voltak: használtak porított ökörpatát, hamut, égetett tojáshéj porát, amit zúzott habkővel kevertek össze. Egyiptomi feljegyzések a sót, fekete borsot, mentát és nőszirmot említik. A görögök és a rómaiak fogkrémjének összetevői között megtalálhatjuk a zúzott csontokat és osztrigahéjat. A rómaiak fogfehérítés céljára vizeletet használtak, valamint szénport és őrölt fakérget is kevertek fogpasztájukba. Az orvos Scribonius égetett szarvasagancsport kevert össze vizelettel, gyantával és illóolajokkal. A kínaiak ginszenget, mentát és sót alkalmaztak hasonló célra.
Ólom volt a tubusban
A modern fogkrémek fejlesztése az 1800-as években kezdődött. A habzást ekkor a szappan biztosította, az 1850-es évektől pedig a kréta és a téglapor is az összetevők között szerepelt, csakúgy, mint a bételdió – ez utóbbi nem túl logikus, tekintve, hogy a bételdió rágása a fogakat megfeketíti. Egészen a 19. század közepéig nem krém, hanem por állagúak voltak ezek a keverékek. Az 1850-es években dr. Washington Sheffield fejlesztette ki az első tégelyes fogkrémet, amelyet Crème Dentifrice néven forgalmazni kezdett. (Az ötlet akkor fogant meg a fejében, amikor Párizsba látogató fia mesélte neki, hogy ott a festők tubusos festékkel dolgoznak.) Sheffield cégéből alakult ki a Colgate, amely 1873-ban kezdte a tömeggyártást. A tubusos fogkrém tömeggyártása az 1890-es években indult, de a tubusos fogkrém egészen az első világháborúig nem igazán tudta kiszorítani a fogporokat. Tekintve, hogy a tubus ólmot tartalmazott, ez talán nem is baj.
1914-ben vezették be afluoridos fogkrémeket a fogszuvasodás megelőzésére. A fogmosás a második világháború után kezdett elterjedni az Egyesült Államokban, mivel a hadseregben a fogápolás része volt a szabályzatnak. 1945 után a szappant is felváltották egyéb összetevők: például a nátrium-lauril-szulfát, amely a mai napig a fogkrémek gyakori összetevője, bár állítólag akadályozza a sebgyógyulást, károsítja a fogínyt, és elősegítheti a fogszuvasodást. Időközben a fogkefegyártás is új lendületet kapott: 1938-ban feltalálták a nejlont, és búcsút mondhattunk a lószőrnek és a disznósörtéknek. Az első elektromos fogkefe 1954-ben készült, de igazán a nyolcvanas években indult hódító útjára. 1987-ben a NASA kifejlesztette az ehető fogkrémet, abból a célból, hogy az űrhajósok köpködés nélkül is tudjanak fogat mosni, s ez ma is jó szolgálatot tesz a fogmosást még tanuló gyerekeknek.
