Reggeli előtt vagy után mossak fogat? A szakember megmondja

Olvasási idő kb. 2 perc

A megfelelő időzítés sokat számíthat a szájhigiénia szempontjából, de csak akkor fogsz tudni igazán jó döntést hozni, ha számításba veszed, hogy mikor és mit reggelizel.

A reggeli fogmosás kérdésében az emberek két táborra szakadnak. Vannak, akik az éjszaka képződő lepedék miatt jobban szeretnek közvetlenül az ébredés után túlesni rajta, mások viszont ezt feleslegesnek tartják, és inkább megvárják vele a reggelit, hiszen azután amúgy is érdemes fogat mosni. Vajon kinek van igaza?

Akkor már inkább utána

A CNET által megkérdezett fogász, Madison Kaplan elég határozott álláspontot képvisel a kérdésben, és azt javasolja pácienseinek, hogy reggeli után mossanak fogat. Ez ugyanis szerinte – szemben a másik megoldással – garantálja, hogy a nap nagyobbik részében ne maradjanak étel- és italmaradványok a fogakon, ami azt is jelenti, hogy a szájban lévő baktériumoknak így kevesebb lehetőségük van fogszuvasodást és más károkat okozni.

Ha viszont valami savasat – például gyümölcsöt – reggelizel, akkor érdemes még előtte fogat mosnod, mivel fordított esetben a sav károsíthatja a fogzománcot. Az Amerikai Fogorvosok Szövetsége azt ajánlja, hogy ennek elkerülése végett gyümölcsevés után legalább 60 percet kell várni a következő fogmosással. Amennyiben ez nem fér bele – mondjuk azért, mert munkába menet kapsz be néhány falatot – és/vagy aggódsz a szájhigiénéd miatt, egy gyors öblögetés is segíthet. Minél kevesebb ételmaradék, illetve baktérium marad a szádban, annál kevesebb a félnivalód a fogaid állapota miatt.

Ha reggeli után mosod meg, tovább tart a hatása
Fotó: Henglein and Steets / Getty Images Hungary

De mi van a kávéval?

Mivel fogyasztása elszínezi a fogakat, sokan inkább kávézás után mosnak fogat. A kávé azonban különösen savas, így ennek a szokásnak a fogzománc láthatja kárát, mondja Kaplan. A szakember szerint a fogzománc hiába kivételesen erős, a szerkezete porózus, így a fogkefe sörtéi beledörzsölhetik a savat, ami meggyengítheti a fogakat, majd idővel maradandó károsodást okozhat.

Ha tehát kávézás után mosnál fogat, mert nem akarod, hogy elszíneződjenek, várj vele körülbelül 30 percet. Ennek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy elmúljon a kávéból származó sav hatása, tette hozzá Kaplan. A fentiek fényében kevésbé szerencsés megoldás, ha a nap folyamán kisebb adagokban kortyolgatod el a kávédat. A szájhigiénia szempontjából jobb döntés egyszerre meginni az egészet.

És a narancslé?

Itt ugyanaz a helyzet, mint a kávénál. A narancslé szintén savas, ezért ha fogyasztása után mosol fogat, azzal elősegíted a fogzománc károsodását. Ha nem tudsz lemondani róla, hogy megigyál egy pohárral a reggeli mellé, előtte mosd meg a fogad, utána pedig öblítsd ki a szád.

Van értelme reggeli előtt és után is fogat mosni?

Ez logikus megoldásnak tűnhet, hiszen így megszabadulhatsz az éjszakai lepedéktől és a reggeli ételmaradékaitól is, Kaplan ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a sok dörzsölgetés megviselheti az ínyt. Ő azt tanácsolja, hogy ha reggeli előtt és után is fogat mosnál, ne ess túlzásba, vagyis a hangsúly ne az intenzitáson, hanem a helyes technikán legyen.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.