Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Péter szeretett volna rávilágítani, hogy azért a mesteremberek élete sem fenékig tejfel, és nem minden a lehúzásról szól. Neki például fontos az alkotás öröme, ahogy az is, hogy az ügyféllel elégedetten váljanak el egymástól.
Komoly visszhangot kapott mesteremberekről szóló cikkünk, melyben kollégánk részben saját, részben ismerősei tapasztalatai alapján fejtette ki, mekkora kín manapság épkézláb szakit találni, mert ha még sikerül is átjutni a kapcsolatfelvétel és az árajánlatkérés kezdeti buktatóin, akkor is benne van a pakliban, hogy az illető felszívódik, vagy kontármunkát végez, amiért nem vállalja a felelősséget. Erre reagált Péter is, aki fűtésszerelő segédmunkásként dolgozik egy valódi mesterember mellett, de már maga is építkezett, így mindkét oldalra van rálátása. „Éppen e kettősség miatt nem is tudom kétségbe vonni Olívia és barátai tapasztalatait, hiszen hasonlókkal én is találkoztam, de azért engedtessék meg, hogy a »szaki« is elmondja a maga véleményét” – írta levelében, mi pedig eleget tettünk kérésének.
Az érem két oldala
Péter nem is teketóriázott tovább, hanem felsorolta, hogy melyek a leggyakoribb kifogások, amiket a megbízók emelnek ellenük, és ő hogyan látja azokat a szaki szemszögéből. Ezt a következőkben változtatás nélkül közöljük:
1. Nem vesszük fel a telefont
„Hát mert dolgozunk. Ha minden telefonhívást felvennénk, sose készülnénk el. Vagy az is lehet, hogy a létra tetején állva vagy a fürdőszoba padlóján a szennyvízben henteregve nem is tudjuk kézhez kapni a mobilt.”
2. Nem mondunk árat
„Nem, hiszen a telefonban nem látjuk, mivel állunk szemben. Az, hogy pl. a kombi kazán nem ad a meleg vizet/fura hangja van/valahol csöpög, bármi okból lehet. Van olyan, hogy a kedves ügyfél még a kazán (vagy bármely más berendezés) típusát se tudja megmondani, ilyenkor elképzelni se tudjuk, mire készüljünk.”
3. Nem jelenünk meg a helyszínen
„Szeretném megvédeni a mundér becsületét, eddig mindig időben ott voltunk, ahová ígértük magunkat, a kivételt jelentő esetekről alább.”
4. A túlterheltség
„Valóban igaz, még úgy is, hogy csak ezt csináljuk, nem egy főállás mellett »fusizunk«.”
5. Árajánlat kérése
„Mi úgy dolgozunk, hogy a felmérés után az ügyféllel egyeztetjük, mit szeretne elvégeztetni, erre kap egy munkadíjat és egy becsült anyagköltséget. Azért becsültet, mert a be nem épített anyagot nem kell kifizetni, azt visszavisszük a boltba, és levonják az értékét, s végül csak a felhasznált anyagokat számlázzák ki, vagyis tételes elszámolást kap a vevő.”
6. A számlaadás
„Szeretném megjegyezni, hogy mindig felajánljuk a számla kiállításának a lehetőségét, ami nem jelent árnövekedést. Magam is ismerem a »féláfa« felháborító gyakorlatát, nem is tudnék élni vele, annyira gusztustalan. Nálunk átutalással is lehet fizetni, és a boltnak is az anyagért.”
„Lécci, ezt még csináljátok meg”
Levélírónk megemlített néhány olyan problémát is, amivel éppen hogy az ügyfél nehezíti a dolgukat. Idetartozik például, amikor a megrendelő a pontos egyeztetések ellenére hirtelen megjelenik munkavégzés közben egy „lécci, még ezt csináljátok meg”, vagy „meg tudnátok javítani azt is?” jellegű kéréssel. Okfejtése szerint ebben a helyzetben nem is lehet igazán jól dönteni. Ha elutasítják, könnyen sértődés lehet a vége, ha meg mégis megcsinálják, akkor nem érnek oda a következő ügyfélhez a megbeszélt időben (lásd a harmadik pontot). Péter idesorolja azt az esetet is, amikor a megbízó menet közben gondolja meg magát, hogy kérjen valamit, ami teljesen eltér az előzőleg megbeszéltektől.
„Volt olyan WC-szagelszívó motor, aminek a helyét kétszer kellett kivésnem, mert az első vésés után kiderült, mégsem ott lesz a csempézés felső széle, ahol korábban mondták. De ugyanezen a helyen a gázcsövet is háromszor kellett újra kiépítenünk, mert egyszer egy lefolyó, majd egy betonlépcső beépítése miatt kellett azt áthelyeznünk. Mindezekről korábban, a gázvezetékek tervezésekor szó sem volt” – idézte fel a szakember.
És elpakolni ki fog?
Péter szerint van az a típusú megbízó is, aki nem készíti elő a terepet, így nekik kell elpakolni a holmijait, hogy egyáltalán munkához tudjanak látni, vagy nem törődik vele, hogy koszban, szörnyű körülmények között kell dolgozniuk. Az is előfordult, hogy a kutyapiszokkal teli udvaron keresztül kellett becipelniük a házba a 150-200 kilós kazánt.
„A legbosszantóbb az, amikor nincs ott a beépítendő anyag. Ezzel mindenki rosszul jár. Nem is olyan régen egy házhoz hívtak, ahol a burkoló arra várt, hogy beállítsuk a kádat, tehát sürgős lett volna a dolog. Átszerveztük a napunkat (pont az »új, zsírosabb megbízást« toltuk arrébb), de hiába, mert a kádhoz nem volt szifon, így nem tudtuk beszerelni. Mi is elvesztegettünk egy órát az időnkből, de a burkoló se tudott haladni. Pedig ezen a helyen volt generálkivitelező, vagy inkább építésvezetőnek mondanám”, folytatta Péter.
Hasonló az a szituáció is, amikor hiába beszélik meg, hogy egy szerelési munka elvégzéséhez milyen előkészületek – mondjuk ácsmunka – szükségesek, az ügyfél úgy rángatja őket oda, hogy semmi nincs megcsinálva, így csak vesztegetik az idejüket.
Befejezetlen ügyek
Mint ahogy senki sem szeret más után takarítani, úgy senki nem jön szívesen más elrontott szerelését javítani, jegyzi meg Péter, aki szerint a legrosszabb munka az, amikor valaki után kell dolgozni, annak hibáit kijavítani, vagy a máshogy elképzelt valóságát a sajátjukra formálni. Ez drága nekik is és a megrendelőnek is – főleg miután egyes rendszerek nem kompatibilisek egymással.
„Volt egy ’80-as években épült ház, ahol a radiátorokat meg akarták tartani, de a fűtésrendszer korszerűsítése miatt a radiátorszelepeket termosztatikusra kellett cserélni. A rendszer egy kb. 40 éves, acélcsöves rendszer volt, persze hogy a régi szelep más méretekkel rendelkezett, mint a most vásárolt. A collos acélcsövet meg nem lehet csak úgy arrébb tolni. Három szelep lecserélése elvitte az egész délelőttömet.”
A vevő a király
A kávét viszont valóban szeretik, és örülnek, ha megkínálják vele őket, de ha nem, akkor sem sértődnek meg. „Majd iszunk a következő benzinkúton”, írja Péter. Szerinte megsértődni amúgy sincs értelme, hiszen aki vállalkozik, az tudja – vagy tudnia kéne –, hogy a vevő a király. Ezért is érezte annyira fájó pontnak a korábbi cikkben „eredendő érdekellentétként” szereplő részt, miszerint „mi minél többet akarunk a pénzünkért, a mester pedig minél kevesebbet akar dolgozni ugyanezért”.
„Azt gondolom, nekem mint szakinak és az ügyfélnek is ugyanaz az érdekünk: hogy a megbeszélt munka a lehető leggyorsabban, gondosan, lelkiismeretesen és jó minőségben legyen elvégezve, és ne kelljen reklamáció miatt telefonokat kapnunk. Ha mindenki azt kapja, amit a másiktól vár, akkor megelégedve vehetünk búcsút egymástól. Lehet ezt a munkát alkotó tevékenységként is tekinteni, amely során létrehozok valamit, s ez a valami a másik ember kényelmét, örömét, egészségét szolgálja. Nekem ez az alkotás öröme, neki pedig az, hogy megint fűt a fűtőtest, folyik a meleg víz, vagy lett egy új fürdőszobája, konyhája. Nem egymás ellen dolgozunk, hanem egymásért, legalábbis ez a cél” – tette hozzá zárszóként.
