Teszt: melyik a legfinomabb tonhalkonzerv?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tizenegyféle olívaolajos tonhalkonzervet kóstoltunk végig, ami rámutatott, hogy az egyes termékek között tekintélyes különbségek lehetnek. Van olyan, amit az ellenségeinknek sem kívánnánk.

Ki az, aki ne szeretné a tonhalat? Ennek a csodás, finom és tápláló halfajtának szerkesztőségünkben is kiterjedt rajongótábora van, ezért elhatároztuk, hogy végigkóstoljuk a boltokban kapható konzerveket. Arra számítottunk, hogy mindegyik finom lesz, de ahogy a fenti bevezetőből is kiderül, azért akadtak kivételek is. Máris mutatjuk az eredményt.

Hogy készül a tonhalkonzerv?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a tonhalkonzerv igazán praktikus megoldásnak számít a konyhában, hiszen felhasználásával gyorsan elkészíthető ételek, saláták kerülhetnek az asztalra.

A szakember szerint a tonhalat a gyártás során úgynevezett sterilezéssel kezelik, ami 100 Celsius-fok feletti hőmérsékletű hőkelezést jelent. Ezzel a művelettel biztosítják, hogy a termék hosszú ideig biztonsággal fogyasztható maradjon.

11 terméket kóstoltunk végig
Fotó: Ruzsovics Dorina

A gyártás másik sajátossága, hogy a tonhalat nem lehet a konzervdobozba töltve hőkezelni, mivel a darabkák közötti levegő rossz hővezetése ezt nem teszi lehetővé, a doboz belsejét ezért jellemzően növényi olajokkal vagy enyhén sós vízzel töltik fel. Bár az előbbiek fontos összetevőket tartalmaznak, elsősorban technológiai okból van rájuk szükség.

Idézőjel ikon

Technológiai szempontból nincs jelentősége, hogy milyen olajat használnak, ez inkább csak marketingcélokat szolgál.

Az élelmiszermérnök kifejtette: az olívaolaj ugyan némileg kedvezőbb összetételű, mint a napraforgóolaj, de a hőkezelés miatt veszíthet előnyös tulajdonságaiból, ezért nem feltétlenül az olaj fajtája alapján érdemes dönteni. Ha ki akarod élvezni az olívaolaj pozitív hatásait, jobban jársz, ha natúr lével feltöltött tonhalkonzervet vásárolsz, leöntöd róla a levet, majd utólag meglocsolod olívaolajjal.

Nézd meg a tesztről készült videónkat is!

Hogyan teszteltünk?

Kóstolónkhoz a nagy láncok aktuális kínálatából szereztük be a tonhalkonzerveket, annak is az olívás változatát, melyből tizenegyféle gyűlt össze. Ezek között szokás szerint nagy márkák és saját márkás termékek is voltak.

A szárazabb állag visszatérő problémát jelentett
Fotó: Ruzsovics Dorina

Módszerünk nem változott. A tonhalkonzerveket egy vakteszt keretében kóstoltattuk végig szerkesztőségünk tagjaival, akik szigorúan szubjektív, érzékszervi szempontok figyelembevételével értékelték őket egy 1-től 5 pontig terjedő skálán. Az összesítés és átlagolás után ebből jött ki az alábbi végeredmény.

3. helyezett: DESPAR Tonno tonhaltörzsdarabok olívaolajban – 3,62 pont (1199 forint/3×80 g)

Összetevők: sárgaúszójú tonhal, olívaolaj, étkezési só.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A SPAR termékére 1-től 5-ig mindenféle pontszám érkezett. Akiknek ízlett, azt emelték ki, hogy szép, rózsaszín, finom és jól ízesített, akiknek pedig nem, azt mondták rá, hogy semlegesebb, és nem is hozza annyira a jellegzetes tonhalízt.

  • Nagyon jól ízesített.
  • Ez is jó.
  • Ilyen ízű hal nincs is.
  • Elég semleges.
  • Finom.
  • Közepes, nem annyira jellegzetes tonhalízű.
  • Szép, rózsaszín.

2. helyezett: Penny Gran Mare tonhal olívaolajban – 3,75 pont (549 forint/104 g)

Összetevők: tonhal (65%), olívaolaj, étkezési só.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A saját márkás termékek közül a Penny versenyzője szerepelt a legjobban a mezőnyben. Tesztelőink szerint ízre nem volt valami domináns, ráadásul többek számára kicsit szárazabbnak tűnt, de összességében így is bejött a csapat nagy részének.

  • Száraz nagyon.
  • Jó állag.
  • Száraz.
  • Kicsit száraz, de jó testes.
  • Semleges.
  • Nincs sok íze, szárazabb az állaga.
  • Egyben van, tényleg halból készült.
  • Van valami mellékíze.

1. helyezett: Rio Mare tonhaldarabok olívaolajban – 3,87 pont (1399 forint/160 g)

Összetevők: tonhal, olívaolaj, só.

Fotó: Ruzsovics Dorina

Tesztünkön érvényesült a papírforma, vagyis a műfaj koronázatlan királyának tartott Rio Mare tonhal halászta el a győzelmet. Kóstolóink ennek megfelelően szinte kivétel nélkül ízletesnek találták, csupán az állagát illették néhány keresetlen szóval. Az ára, mondjuk, nem túl baráti, de hát ez már csak egy ilyen műfaj.

  • Fura egy állaga van.
  • Perfekt!
  • Finom.
  • Ha nem lenne ilyen masszaszerű, jobb lenne.
  • Egész jó.
  • Semmi extra, kicsit sós.
  • Ez is egyben van, jó halízű, picit száraz.
  • Közepes.

Futottak még

4. helyezett. Vasco da Gama tonhalfilé olívaolajban – 3,5 pont (1199 forint/145 g)

Az igényes üvegcsomagolású Vasco da Gama termék csupa hármas és négyes osztályzatot kapott. Nem volt rossz, de annyira különösebben jó sem. Már csak azért sem, mert kissé szárazabbnak érződött.

5. helyezett: Podravka EVA tonhal olívaolajban – 3,37 pont (559 forint/80 g)

Az EVA tonhal ízre még nagyjából bejött volna a többségnek, a sarkalatos pontot itt is inkább az állag jelentette: tesztelőink száraznak és/vagy pépesnek minősítették, ami miatt értékes pontokat vesztett.

6. helyezett: Lidl Nixe tonhalfilé olívaolajban – 3,31 pont (479 forint/160 g)

A Lidl baráti árú saját márkás terméke négy tesztelőnktől érdemelt ki magasabb pontszámot, a többiek azonban úgy vélték, hogy az elvártnál visszafogottabb az íze.

7. helyezett: Calvo tonhal olívaolajban – 3,12 pont (1899 forint/3×80 g)

A Calvo tonhalról eléggé megoszlottak a vélemények. Hárman finomnak nevezték, mások viszont felrótták neki, hogy nem túl erős az íze, kicsit sok benne a „dara”, továbbá tocsog az olajban.

7. helyezett: Auchan tonhaltörzs olívaolajjal – 3,12 pont (1099 forint/3×80 g)

„Nem rossz, de nagyon sós” – értettek egyet tesztelőink az Auchan résztvevője kapcsán, ami ennek ellenére hármuknak ízlett. Valaki itt is megjegyezte, hogy olyan, mintha más halból készült volna, és arra is érkezett egy panasz, hogy „túl darabos”.

9. helyezett: Tesco tonhal egész szelet olívaolajban – 2,62 pont (799 forint/160 g)

A Tesco terméke már csak egyetlen tesztelőnknek ízlett igazán. Mindenki más azt mondta rá, hogy alig van íze, és különben is bitangul száraz.

10. helyezett: Twist tonhaltörzs olívaolajban – 1,25 pont (1199 forint/4×800 g)

„Pusztulat”, „borzalmas”, „mintha gépolajban lenne”, „szúnyogirtó íz”, „rettenetes az olaj”, „vegyszeres”, illetve „milyen tisztítószer érződik a végén?” – fogalmaztak tesztelőink a Twist tonhalról, amire egy 3-astól eltekintve csak 1 pontos értékelések érkeztek.

11. helyezett: ALDI Thunfisch Stücke tonhaldarabok olívaolajban – 1,12 pont (549 forint/160 g)

Az ALDI terméke azon vérzett el, hogy tesztelőink szerint csak nyomokban mutatott bármiféle ízt. „Vizes lében van, vízízű, forgácsállagú” – összegezte valaki. Itt szintén záporoztak az elégtelenek, mindössze egy kóstolónktól kapott 2 pontot.

Kéne valami gyorsan elkészíthető tonhalas recept? Ne is keresgélj tovább, ezt 10-15 perc alatt összedobhatod: 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Fejes Réka
Fejes Réka
Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.