Sajátmárkás ketchupok tesztje: van, amivel vallatni is lehetne

Olvasási idő kb. 5 perc

Kóstolónk második körében hat sajátmárkás ketchupot próbáltunk ki, de nem igazán kápráztattak el minket a megkóstol termékek. Egyik rosszabb volt, mint a másik. A győzelmet az egyetlen üdítő kivétel szerezte meg, ami annak ellenére is ízletesnek bizonyult, hogy paradicsomtartalma a 20 százalékot sem érte el.

Tesztünk első fordulója után, melynek keretében hét ismert terméket vettünk górcső alá, nem gondoltunk volna, hogy lesz olyan sajátmárkás versenyző, ami képes lehet megszorongatni a Globus ketchupjét. Várakozásaink nagyrészt beigazolódtak. Az olcsó termékek brutális savanyúságukkal és mesterséges ízvilágukkal hagytak rossz szájízt maguk után, nem csak képletesen szólva. De aztán jött egy kellemes meglepetés, ami bebizonyította, hogy kevés pénzből sem totális képtelenség ehető ketchupot gyártani.

Az eredmény ismertetése előtt ejtsünk néhány szót általános tapasztalatainkról. A sajátmárkás és nem sajátmárkás termékek között lényeges különbséget jelentett, hogy míg az utóbbiakba viszonylag sok paradicsom került, tartósítószer pedig csak elvétve, az előbbieknél pont fordítva alakult ez az arány. Mindegyik tele volt tartósítóval, cukorral és egyéb mesterséges anyagokkal.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A kedvezőtlen összetétel az ízükben is visszaköszönt. Nincs mit szépíteni rajta, jelentős részük egyszerűen pocséknak bizonyult. Pedig nem akartunk minden áron kukacoskodni, többször is végigmentünk rajtuk – sajnos ugyanolyan végkifejlettel.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Próbánk során a termékeket magukban kóstolva, illetve sült krumpliba tunkolva ízlelgettük. A vakteszt pontozása szokásainkhoz híven egytől öt pontig zajlott, majd a végeredményt átlagolással határoztuk meg.

5. helyezett: Auchan ketchup – 1,71 pont (329 forint/500 g)

Összetevők: ivóvíz, sűrített paradicsom (17%), cukor, ételecet, módosított keményítő, étkezési só, tartósítószerek (nátrium-benzoát, kálium-szorbát), aroma

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Tesztelőink változatos jelzőkkel illették az Auchan termékét. Változatos módokon fejezték ki, hogy szerintük mennyire borzalmasan és megbocsáthatatlanul rossz. Büntetően savanykás ízétől egyeseknek nyelési nehézségei támadtak, szósznak ezért nem ajánlanánk, kínzóeszközként, vallatáshoz viszont bármikor.

  • Alapból is savanyú, magában viszont soha ne nyeld le, lyukat mard a torkodba.
  • Nagyon rossz, alig bírtam lenyelni, mintha hígító lenne. Sosem éreztem ilyen rosszat.
  • Virágos felütés, majd letámad a savanyúság.
  • Na jó, ez büntet. Kegyetlen szar.
  • Büntetően rossz! Szörnyű! Guantanamóban lehetne vele vallatni!
  • Tuti ezt hívják úgy, hogy „retro” meg ilyenek, eléggé csípős.
  • Piros, fűszeres ecet, savas, mint a fene, de legalább más kellemetlen nincs benne.

5. helyezett: SPAR S-Budget ketchup – 1,71 pont (199 forint/500 g)

Összetevők: víz, sűrített paradicsom (30% refrakció), cukor, szeszecet, módosított keményítő, só, zöldségek (vöröshagyma, fokhagyma), fűszerek, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), tartósítószer (nátrium-benzonát)

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A SPAR gazdaságos versenyzője szintén alkalmasnak tűnt a nyugalom megzavarására. Fűszerezése ugyan rendben volt, de mintha ebbe is beleborult volna egy vödör ecet. Savanyúsága jócskán meghaladta csapatunk befogadóképességének határait, így eléggé leszerepelt.

  • Paradicsomecet.
  • Nyári balatoni strandolást idéző íze van, édeskés, cukros. Az újrakóstolás után viszont hígítószerűnek tűnt.
  • Ez mi az ördög? Semmi ketchup íze nincs, viszont csíp.
  • Mutatóban látni benne fűszert, és ez valamennyire az ízén is érződik szerencsére.
  • Nagyon savanyú. Mintha valami fagyasztott paradicsompürét olvasztottak volna ki.
  • Nagyon fűszeres, vegetás íze van és csúnya színe.
  • Ez egy nagyon savanyú rántás.

4. helyezett: Lidl Pagusa Mild ketchup – 2 pont (299 forint/1000 g)

Összetevők: ivóvíz, paradicsomvelő (19,3%), glükóz-fruktóz szirup, sűrítő anyag (acetilezett dikeményítő-adipát), étkezési só, ételecet, tartósítószer (kálium-szorbát), fűszerkivonatok

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Miközben az előző két terméknél a savanyúság dominált, addig ennél az édes íz. Más jegyeket kényszer hatása alatt sem tudtunk volna felfedezni benne. A felelős bizonyára a glükóz-fruktóz szirup lehet. Ne hagyd, hogy megtévesszen a kacifántos elnevezés, ez lényegében nem más, mint CUKOR.

  • Olyan, mint egy cukros úszósapkát szopogatni.
  • Cukros, édes, paradicsomot sosem látott.
  • Édes izé. Strandketchup. Sok cukor, nulla íz.
  • Nyilván van átfedés a paradicsompüré és a ketchup között, de ennek a terméknek ez nem tesz jót.
  • Édeskés, de amúgy semmi extra.
  • Ezzel nem érzek semmi bajt, teljesen jó.
  • Megbuggyant cseresznyekompót pépesítve.

3. helyezett: Tesco ketchup – 2,14 pont (579 forint/700 g)

Összetevők: ivóvíz, sűrített paradicsom, cukor, ételecet, étkezési só, módosított kukoricakeményítő, sűrítőanyag (xantángumi), fűszerek, aromák, tartósítószerek (nátrium-benzonát, kálium-szorbát), étkezési savak (citromsav, borkősav)

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az 579 forintos árával a mezőny legdrágább szereplőjének számító tescós ketchup flakonján hiába kerestük, hogy a termék mennyi paradicsomot tartalmaz. Véletlen lenne? Ki tudja! Az íze mindenesetre nem nyűgözte le kóstolóinkat. Kellemetlenül savanykásnak hatott, és valaki megjegyezte, hogy némi tartósítószer érződik rajta. Nem véletlenül, mivel rögtön kétfélét használtak fel hozzá.

  • Csak onnan tudom, hogy nem romlott, hogy a tartósítószert is érezni.
  • Jónak indul, aztán valahol félúton elképesztően elromlik.
  • Ez egy átlagos íz, semmi extra. Nem sírnék, ha ezt kapnám a Balcsin a sült krumpli mellé.
  • Maróan savanykás, mintha picit meg is erjedt volna.
  • Kellemetlenül savanykás.
  • Paradicsomos utóíze van, az állaga furcsa és elég fűszeres.

2. helyezett: ALDI Lomee Mild ketchup – 2,28 pont (299 forint/1000 g)

Összetevők: ivóvíz, paradicsompüré (20%), glükóz-fruktózszirup, sűrítőanyag (E1422), étkezési só, borecet, tartósítószer (kálium-szorbát), fűszerkészítmény

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az ALDI résztvevője mérsékelt sikert aratott. Volt, aki meglepően finomnak titulálta, de a többség arra panaszkodott, hogy hirtelenül beütő furcsa mellékíze az ehetősége rovására megy. 299 forintos ára láttán mondjuk nem is vártunk tőle csodákat.

  • Elsőre cukros, aztán sunyi módon visszacsap, savakkal.
  • Nagyon mesterséges, maró íze van. Muszáj volt több krumplit enni hozzá!
  • Ennek aztán bizarr mellékíze van.
  • Egy félresikerült (az én ízlésemnek túl savanyú) paradicsomleves jut róla eszembe.
  • Ennek sós baracklekvár íze van!!! De ez meglepően finom!
  • Keserű előíz, édesítőszerekre jellemző édeskés utóíz.
  • Poloskák képe tolakodott be az agyamba. Nagyon rossz, de még mindig jobb, mint a savanyú rántásos.

1. helyezett: Penny Mild ketchup – 3,57 pont (299 forint/1000 g)

Összetevők: víz, paradicsompüré (19%), cukor, módosított keményítő, étkezési só, étkezési sav (ecetsav), sűrítőanyag (xantángumi), tartósítószer (kálium-szorbát), fűszerek

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Penny ketchupje 1,29 pontos előnnyel tört az élre. Bár tesztelőinknek erről sem az illatos paradicsom ültetvényekre asszociáltak, igazi felüdülésnek tűnt a korábbiakhoz képest. Nem volt utóíze, és optimális arányban keveredtek benne az édes, savanyú és fűszeres aromák. Úgy tűnik, hogy 299 forintból is lehet jó ketchupot csinálni (még ha nincs is benne túl sok paradicsom).

  • A mai választék legüdítőbb tagja, a paradicsom mondjuk erről sem jut eszembe.
  • Egészen kellemes, mintha teltebb íze lenne. Paradicsom ebben sincs, a többihez képest csak minimális utóíze van.
  • Ez felüdülés az eddigiekhez képest. Egész jó.
  • Ahányszor tunkoltam, annyiszor volt más íze, de egyik irányvonal sem győzött meg.
  • Kellemesen fűszeres, de kicsit olyan, mintha paradicsomszószt kellene lenyalogatnom egy margherita pizzáról...
  • Na, erről semmit nem tudok írni csak annyit, hogy OK.
  • Ez tök oké, nem túl édes, nem túl savanyú, és nincs benne semmi kellemetlen.

Az első fordulót a retro nyerte

Az ismert márkákat vizslató próbánkon a Globus retrovonalas ketchupja lett az első 3,14 pontos átlaggal. A Penny termékéhez hasonlatosan ebben is megfelelő elegyet alkottak az édeskés, savanykás, fűszeres és paradicsomos (!) ízek. Mivel a két kóstolót külön tartottuk, a 0,43 pontos különbség ellenére sem lehet egyértelműen kijelenti, hogy a sajátmárkás termék elverte volna a közkedvelt magyar produktumot. Az álláspontunk inkább az, hogy a maga kategóriájában mindkettő kiemelkedőnek tekinthető.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.