Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha beszélni tudnának, valóban lenne mit mesélniük azoknak a belvárosi épületeknek, amik mellett nap mint nap leszegett fejjel elrohanunk.
„Olyan ez az ebédlőasztal, mintha Artúr királyé lett volna.” „A lépcsőház egyszerűen mesés ezekkel a színes csempékkel és festett üvegablakokkal!” „Egy régies stílusú, erkélyes lakásra vágyunk, ahol sok a természetes fény.” Egy amerikai házaspár, Todd és Nancy úgy döntöttek, Magyarországon kezdenek új életet, budapesti otthonuk kiválasztásában pedig a Travel Channel egyik legnézettebb műsora, a Nemzetközi Házvadászok csapata segített. A várva várt, Budapesten forgatott epizódot ma este láthatjuk először a csatornán, a különleges városi sétákat tervező Hosszúlépés csapata pedig ennek alkalmából egy, a sorozathoz illeszkedő érdekes túrát szervezett, amin mi is részt vettünk.
Latyakban, csúszkálva róttuk a belvárosi utcákat, de megérte, mert egy csomó érdekességet tudtunk meg a kevésbé ismert épületek történetéről, a séta végén pedig abban a házban melegedhettünk fel, amit Hajós Alfréd olimpikon-építész annyira csúnyának tartott, hogy naponta követelte annak lebontását. Nem értjük, mi baja lehetett vele...
A „legpestiesebb” utca – így emlegette Krúdy Gyula a Király utcát, ahol kezdetét vette túránk, és valószínűleg ma is hasonlóan vélekedne, ha végigsétálna a bulinegyeden. Az 1900-as évek első felében négy „macskás” szórakozóhely is működött itt: a Vörös Macska, a Kék Macska, a Fekete Macska és a Tarka Macska nevű „zengerájokban” nemcsak pikáns sanzonokat hallgathattak a vendégek sörözés közben, de alkalmi együttlétekre is lehetőségük volt az őket szórakoztató, lengén öltözött lányokkal, hiszen a mulatók rejtett ajtóin át bordélyházakba juthattak be.
A Wahrmannok tündöklése és bukása
A mi utunk viszont innen az Andrássy útra vezetett, ahol annak a saroképületnek az egykori lakóiról mesélt sétavezetőnk, Szilágyi Adrienn, aminek az utcaszintjén most a GUCCI üzlet virít. Ez a Wahrmann-palota, amely az első izraelita országgyűlési képviselőről, Wahrmann Mórról kapta nevét. Ő volt az, aki képviselő követtársával együtt 1872-ben benyújtotta a képviselőházba a javaslatot Pest, Buda és Óbuda egyesítésére, de bankár, vállalkozó és a Pesti Izraelita Hitközség elnöke is volt, és állítólag tőzsdespekulációkból hozta össze az első milliókat. A politikai és gazdasági életben sikeres férfi gyerekeinek élete már kevésbé volt példaértékű. Felesége halála után az apa egyedül nevelte fel két fiát, Ernőt és Richárdot és egyetlen lányát, Renée-t, akik egyrészt kikeresztelkedtek (ahogy ekkoriban sokan tették), másrészt eléggé visszaéltek apjuk anyagi helyzetével. A fiúk a szerencsejátékok rabjai voltak, utazgattak, lóversenyekre jártak és párbajoztak, majd amikor kifogytak a pénzből, Renée-hez fordultak, hogy kisegítse őket. Miután mindkét fivére öngyilkos lett, Renée maradt az édesapa egyetlen reménysége, akire vagyona kétharmadát hagyta és az Andrássy úti palotát is neki ajándékozta. A háború után azonban Renée anyagi helyzete is megromlott, ráadásul túl volt három megromlott házasságon (egy lánya született, Lola), így eladta otthonát és a morfiumban találta meg a gyógyírt. Ez lett a veszte is: sorra járta a szanatóriumokat, mígnem gyógyszer-túladagolásba halt bele – ahogy később, 35 éves korában lánya is.
A Wahrmann-palotát Freund József és Kauser János tervezte a drezdai Oppenheim-palota mintájára és a tragikus sorsú család után többek között Mauthner Ödön magkereskedő és Goschlik József teakereskedő is élt itt, aki üzletét az épület földszintjén alakította ki, 1926-ban pedig a Magyar Általános Ingatlanbank irodaháza lett az épület.
A ház, amit tévedésből díszít Bonaparte Napóleon szobra
A séta következő állomása a kései szecessziós stílusban épült Napóleon-udvar volt. A Hajós utcai modern, luxuskivitelű, márványoszlopos, tágas lépcsőházas, jól jövedelmező bérház érdekessége, hogy tulajdonosa a közeli kávéházról nevezte el így, építtetője azonban nem tudta, hogy a kávéház nem a franciák nagy hadvezéréről és császáráról, Bonaparte Napóleonról, hanem annak öccséről, a hegyes bajuszú III. Napóleonról (aki néhány kudarcba fulladt puccskísérlet után lett Franciaország köztársasági elnöke, majd császára) kapta nevét, így tévedésből Bonaparte Napóleon szobrát készíttette el, és helyeztette el a magasban. Mivel a kívülről ütött-kopott ház éppen felújítás alatt áll, felül a falakat és a szobrokat lepel takarja, a tágas és fényes belső udvarba lépve azonban Róth Miksa színes üvegablakai, geometrikus lépcsőházi csempék, valamint öntött- és kovácsoltvas elemek fogadtak minket.
Túravezetőnk a korabeli lakóközösségek és családok mindennapjairól is örömmel sztorizgatott, de néhány állomáson minket is bevont egy-egy esemény felelevenítésébe; izgalmas kvízkérdésekkel tesztelte, mennyi minden maradt meg a fejünkben a történelem- és az irodalomórákon tanultakból. A Hajós utcában elmentünk amellett a bérház mellett is, ami az amerikai házaspár egyik kiszemelt leendő otthona volt (spoilerezni nem fogunk, a ma esti epizódból minden kiderül), majd a Szabadság téren...
...az impozáns Adria-palotánál kötöttünk ki,
aminek „testvére” Fiumében található. A neobarokk stílusú épület tervezőjének, Meinig Artúr munkáját dicséri többek között még a Stefánia Palota, a Szabó Ervin Könyvtárnak otthont adó Wenckheim-palota és a Csekonics-palota is a pesti Palotanegyedben.
Az Adria-palota épületét számtalan, a hajózásra utaló motívum díszíti (szigony, kagyló, hajókötél, delfin, hajóorr), amelyek jelzik egykori funkcióját: itt volt az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság székháza (érdekesség: a cég igazgatóságának évtizedeken keresztül tagja volt Jókai Mór is). Az eleinte mindössze tíz hajóval rendelkező társaság igen hamar 600 hajós nagyvállalattá nőtte ki magát, a világháborúk során azonban csak néhány hajó talált helyet védett kikötőben. Bár a társaság túlélte a háborút, már közel sem tudott olyan intenzitással és eredményesen működni, mint korábban, végül 1956-ban szanálták az utolsó hajót. Később az épületben üzemelt egy bank, majd a Heim Pál Gyermekkórház Fogászata is ide költözött egy időre, de volt itt már az Antifasiszta és Ellenálló Szövetség irodája is. Híres lakója volt Illyés Gyula és dr. Kovárzik Károly bakteriológus, szakíró, állat-egészségügyi főtanácsos is, aki a sertéspestis és a szarvasmarha tuberkulózis ellenszereit fedezte fel.
Ha jobban szemügyre vesszük az épület homlokzatát, egy indián, egy egyiptomi, egy európai és egy kínai alak szobrát is felfedezhetjük rajta, amelyek a négy világtájat jelképezik. A restaurálásra váró épület többször adott már helyet filmforgatásoknak is; ismerős lehet például a Die Hardból, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című filmből, de Rowan Atkinson krimisorozatából, a Maigretből is.
Végállomás: a „förmedvény”
Sétánk utolsó állomása a Honvéd utca 3. alatt található szecessziós Bedő-ház volt, ami ma a Magyar Szecesszió Házának ad otthont. Az épületet 1903-ban tervezte Vidor Emil, a gazdag gyár- és bányatulajdonos, valamint műgyűjtő Bedő Béla részére. Bedő irodáit és a magánlakását is itt alakíttatta ki, emellett a személyzet több tagja, a sofőr és jogtanácsos is a házban kapott lakást. Vidor nemcsak nagyméretű, 300 négyzetméteres lakásokat alakított ki, hanem a hátsó traktusban félemelet eltolással kisméretű legénylakásokat is, amiket a tulajdonos egyedülálló férfiaknak adott bérbe. Az épület leginkább a kortárs belga art nouveau vonásait és jellegzetességeit mutatja: aszimmetrikus homlokzat, tekergő vonalak és Zsolnay-csempés virágmotívumok köszönnek vissza a nagyrészt fából készült, zárt erkélyek díszítésén is. Ma már egy szecessziós stílusú épület ritka építészeti kincsnek számít, de akkoriban sokan giccsesnek tartották ezeket – így volt vele a Bedő-házzal szemben lakó híres olimpiai bajnok építészünk, Hajós Alfréd is, aki annyira utálta ezt az építészeti stílust, hogy minden reggel átkiabált a munkásoknak, hogy hagyják abba ennek a „förmedvénynek” az építését. Mi azért nem bánjuk, hogy nem fogadtak szót neki.
Fel sem tűnt, hogy milyen hamar elszaladt ez a bő egy óra – hála azoknak az izgalmas történeteknek, amik képzeletben a 19. és 20. századba repítettek minket. Ha beszélni tudnának, valóban lenne mit mesélniük azoknak a belvárosi épületeknek, amik mellett nap mint nap, leszegett fejjel rohanunk el. Remélem, önök közt is lesznek, akik ezentúl nem csak a legtrendibb kiegészítőket fogják figyelni a kirakatban, ha legközelebb elsétálnak a Gucci üzlete előtt...
