Ez nem taxi, hanem autóbérlés sofőrrel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Car4you gyakorlatilag ugyanaz, mint az Uber, és mégsem. Itt ugyanis az autót bérli, amihez sofőrt is igényelt.

Úgy tűnik új szereplő indult a piacon, aki megszorongathatja a taxisok monopóliumát. Az Uber után keletkező űrt próbálja betölteni a Car4You, akik cselesen nem személyszállítást ajánlanak, hanem autóbérlést sofőrrel. Jól működő applikáció van hozzá, a készpénzmentes utazás is működik és gyakorlatilag tényleg minden olyan, mint az Ubernél, csak éppen utasból van kevés egyelőre. 

Ahogyan az Uber sem volt taxis cég, úgy a Car4you sem az, de hogy itt aztán tényleg ne lehessen belekötni semmibe, ők nem is ugyanazt a szolgáltatást ajánlják, mint a taxitársaságok. Míg a többieknél személyszállítás történik, az új piaci szereplőnél szó sincs ilyesmiről. Itt lehet autót bérelni, van sofőrszolgálat, és a kettő kombinálása a nagy találmány: autóbérlés sofőrrel - mi ezt néztük meg tüzetesebben.  

Az applikáción belül meg kell adnia a tartózkodási helyét, és hogy hova szeretne utazni. Erre az alkalmazás kalkulál egy összeget, amit ha elfogad, már rendelheti is az autót és a hozzá tartozó sofőrt. A megtett útra egy másik taxis társaság kalkulátora 2400 forint körüli összeget jósolt (ami ugye, csak tájékoztató jellegű), az autóbérléses megoldással 1700 forint körüli összeget mutatott az alkalmazás, és ez már a végleges ár volt, ennyit vont le az út végén a rendszer. 

Autó 10 perc alatt

A rendelésfelvételkor a bérelt autónk típusát, színét és rendszámát küldte át az alkalmazás, valamint a sofőr telefonszámát és nevét, miközben az applikáción látható, hogy éppen merre jár az autó. Péntek este nagyjából 10 perc alatt ért az Ecseri út környékére a bérelt autó és a sofőr, néhány perccel hamarabb, mint azt az alkalmazás jósolta. 

Az Uber egyelőre kifizetődőbb volt

A sofőr előtte Uberezett, elmondása szerint az kifizetődőbb volt, mert ezt a szolgáltatást egyelőre nem igazán ismerik az utasok, pedig szinte minden ugyanaz, csak nehezebb belekötni. "Igazából annak örülnék, ha a taxisok ezt is kipécéznék maguknak és még utcára is vonulnának, akkor legalább lenne egy kis hírverés" - poénkodott a sofőrünk. Mint elmondta, egyelőre 50 kollégája van, viszont lehetne több az utas, de reméli, hogy egy-két hónapon belül beindul a piac, és majd alig győzik utasokkal. 

Fizetés bankkártyával vagy készpénzzel

Ami az Uber rendszeréhez képest más, hogy itt lehet készpénzzel is fizetni. A kártyás fizetés a  SimplePay rendszerén keresztül történik, és arra kell odafigyelni, hogy nem automatikus, ahogyan azt az Ubernél megszokta, hanem önnnek kell elindítania egy gombnyomással a tranzakciót. Ha sikeres volt a fizetés, erről üzenet érkezik a sofőr készülékére, majd mindenki mehet a dolgára. Az utazás adatait később egy összefoglaló e-mailben kapja meg a regisztrált címére, majd az alkalmazáson értékelheti a sofőrt, az autót és a szolgáltatást is.

Most akkor ez taxi vagy sem? 

Utas szempontból nézve a a két szolgáltatás ugyanaz: hívok valakit, aki hazavisz és én ezért pénzt adok. Jogi megközelítésben viszont más, hiszen itt én tulajdonképpen autót bérelek, aztán mivel éppen buliztam és ittam, vagy nincs is jogosítványom, vagy éppen csak az úri kedvem diktálja úgy, bérlek hozzá egy sofőrt is. A kettejük közös költségéből jön ki a végösszeg, vagyis nem fuvardíjat állapít meg az alkalmazás, hanem ahogyan az a később kiküldött, az utazást összefoglaló e-mailben is szerepel, sofőrbérlés és autóbérlés tételekből áll össze. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.