Tudja már, miben viszi a hideg sört a strandra?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bárhova magával viheti ezeket a hűtőtáskákat: olcsók, jól néznek ki, és még hidegen is tartja az élelmiszereket.

A hűtőtáska nem csak arra van kitalálva, hogy a szendvicsek ne romoljanak meg, az italok hidegek maradhassanak a kirándulás alatt vagy a strandon, de nagyon hasznos lehet a bevásárlásoknál is. Főleg, ha még beugrana egy-két helyre, mielőtt hazavinné a könnyen romló hús- vagy tejtermékeket. És ugye, milyen jól is tud esni az egész napos munka és az idegtépő bevásárlás után egy jéghideg sör, vagy egy pohár hideg üdítő, amit szintén így tartott hidegen a csomagtartóban hazáig?! Szerencsére az irtó nehéz, és rendkívül csúnya, műanyag hűtőládák helyett már léteznek a vállra akasztható, könnyű verziók különböző méretben és anyagban, nem is drágán. 

Ezen a körképen kizárólag a vállra akasztható típusokat szemléztük: ezeknek kisebb hely kell az autóban, és nem mellékesen, ha tömegközlekedéssel kell megoldania a cipekedést, egyszerűbb ezzel felmászni a tömött buszra, mint egy hűtőládával. 

 IKEA

A Praktiker után az IKEÁ-ban a legolcsóbb a hűtőszatyor a szemlézett boltok között, ráadásul legalább háromféle mintából lehet választani. Nem mellékesen, ha nagyon trendi szeretne lenni, szettet is összeválogathat, ugyanis a táskákhoz van azonos mintájú papucs és strandtáska is. De ami a legjobb: színben passzoló jégakku is van hozzájuk, ami nem mellékesen kétfunkciós, ugyanis kulacsként is funkcionál - őrület!

Fotó: Ikea

Itt a legolcsóbb táska 1190 forint és a legdrágábbért is csak 3490 forintot kell kiperkálni, persze ha van „Family” kártyája, ezek az összegek körülbelül még 20 százalékkal csökkennek (és naná, hogy van ilyen kártyája, kinek nincs?!). Amiért még bónuszpont jár az Ikeának, hogy a sima jégakku is egészen olcsó: potom 250 forintért vihető. Ha ehhez körtés hűtőtáskára vágyik, akkor ezt vegye, ha pedig kockásra, akkor ezt.

Jysk

A Jyskben nem néznek ki olyan jól a hűtőtáskák, mint az Ikeában és drágább is a másik skandináv cégnél. Sőt, hozzájuk illő strandpapucsot és strandtáskát sem találtunk, ami persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy nincs is, mindenesetre a Bécsi úti Jyskben nem volt ilyesmi, amikor ott jártunk. Ha ön kedveli a virágmintát (tudja, ami teljesen úgy néz ki, mint egy alsóosztályos iskolatáska dizájnja), akkor a jyskes hűtőtáskát ajánljuk. A legolcsóbb ebből 1290 forint (bár ez annyira pici, hogy legfeljebb csak a gyerek uzsonnája fér el benne), a legdrágább, vállra akaszthatós 3990 forint és ennek nem csak a mintája hasonlít a gyerek iskolatáskájához... A jégakksi itt is színes, és valamivel olcsóbb, darabja csak 200 forintba kerül.

Fotó: JYSK

Kika

Sajnos vállra akaszthatós táskát nem találtunk a Kikában, viszont van kosár jellegű 2999 forintért. Ez amolyan félmegoldásnak elmegy, mert merev, alumínium váza van, így fix helyet igényel, szóval nem idomul a kocsi adottságaihoz. Persze, az más kérdés, hogy ha strandra viszi a sok holmit, ott igen szerencsés lehet ha állítva is megállnak az italok a táskában, főleg, ha valamelyik kupakot egészen véletlenül nem elég szorosan tekerték vissza a palackra. Ismerős szitu?! Ja, szerencsére 799 forintért van hozzáillő papucs, kifejezett strandtörülközőt nem találtunk ami illene hozzá, van azonban sima törülköző (ami fogalmunk sincs, hogy miben tér el az előbbitől, valószínűleg csak a nevük különböző) ami 1990 forintba kerül, és egy csomó színben kapható. Csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy itt lehet kapni Desigual törülközőt, ami elengedhetetlen a spanyol márka rajongóinak! Extrán néz ki, csak egy gond van vele: állandó rettegésben lehet csak elmenni fürödni, mert nem lehet tudni, meglesz-e még, mire visszaér a helyére...

Fotó: kika

Praktiker

A legnagyobb választékot a Praktikerben találja, de mielőtt elindul az önhöz legközelebbi üzletbe, egyeztessen velük, van-e ott a kinézett darabból. Ezt megteheti az áruház weboldalán, vagy fel is hívhatja őket telefonon. A legviccesebb hűtőtáskákból válogathat a barkácsüzletben: van „fesztiválhűtőtáska”, igazi retró hűtőtáska és vintage hűtőtáska is. A fesztiválos a legmenőbb, 499 forint és 6 doboz sör remekül elül benne, bár a jégakksit így már nehézkesen lehet belepréselni, de ilyen melegben minden megengedett. Igaz, eléggé egyszerhasználatos kinézete van, de ennyiért legalább tuti nem fog fájni a szíve sem. A vintage és a retró darabok egyaránt 999 forintba kerülnek, mind a kettővel a nyolcvanas évek közepén érezheti magát. A jégakku még olcsóbb, mint az eddigi helyeken, itt darabja 150 forint, és itt is különböző színűekből válogathat. Éljen!

Fotó: Praktiker

Decathlon

A sportáruházban 3490 forintért találtunk hűtőtáskát, és egyedüliként a többi közt ez az, amit akár öltönyhöz is lehetne viselni - feltéve, ha volna értelme ezt tenni. Viszont találtunk olyan hűtőtáskát, ami konkrétan hátizsák, úgyhogy cipelni ezt a legkönnyebb. Az ára enyhén húzós, a legolcsóbb 4990 forint, amibe túl sok dolog nem fér, viszont egy szabadban töltött randihoz tökéletes lehet, ugyanis két üveg pia pár karcsú szendviccsel simán elfér benne egymás mellett. A 20 literes 6990 forint, ez már inkább ideális a bevásárláshoz, de a 9990 forintos az, amit leginkább el tudunk képzelni a sopping körútra. Két darab jégakku 690 forint, és bónuszként egy vállra akasztható extranagy hűtőládát is találtuk itt, ami üres állapotában kis helyen is elfér. Kell ennél több?

Fotó: Decathlon
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.