85 évesen elhunyt a híres szójaszószos üveg atyja

85 éves korában elhunyt Kenji Ekuan, japán tervező. Neki köszönhetjük többek között a Komachi vonatot és az 54 évvel ezelőtt, 1961-ben tervezett híres szójaszószos üveget is, amelyet a Kikkoman felkérésére készített és világszerte 300 millió darabot adtak el belőle. A művész hálálát múlt hét szombaton szívritmuszavarok okozták egy tokói kórházban.

463068640
The Asahi Shimbun / Getty Images

A Komachi Tokiót köti össze Észak-Japánnal (Akita), óránként közlekedik, 670 kilométert tesz meg egyetlen útja során – akár 320 kilométer/órás sebességgel. Nem ez az egyetlen közlekedési eszköz, amely a japán tervező fejéből pattant ki: ő alkotta meg a Yamaha VMAX névre hallgató motorját és a Narita Express reptéri vonatot is.

Ekuan 1929-ben született, édesapja pedig az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba utáni sugárzás miatt halt meg. Kenji Ekuan ezután döntött úgy, hogy buddhista szerzetesnek áll, majd később elhagyta a kolostort, hogy tervezést tanulhasson a tokiói Nemzeti Képző- és Zeneművészeti Egyetemen. 1955-ben diplomázott, és 2 évvel később meg is alapította saját stúdióját. Tavaly megkapta az Arany iránytű-díjat, amely a legrangosabb elismerés, amit ipari tervező kaphat.

A híres üvegcse
A híres üvegcsereklámfotó
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra