A három naptej, amit inkább ne vegyen meg

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Which? brit fogyasztóvédelmi magazin 15 ismert márka naptejénél, napkréménél ellenőrizte, valóban hozzák-e az ígért 30-as faktorú védelmet. Három csúnyán megbukott.

Hétvégére harminc fokot ígérnek, úgyhogy épp ideje beszerezni a naptejet, annak pedig, aki hamar leég, különösen fontos, hogy magas faktorszámú termékkel próbálja megelőzni a bőrrák kialakulásának esélyét. A szezonra a brit Which? fogyasztóvédelmi magazin is készül, gyorsan le is tesztelték 15 ismert márka 30-as faktorú védelmet ígérő termékét, hogy kiderüljön, azt nyújták-e, amit a csomagolásra írtak. A teszten három naptej megbukott, jól nézze meg őket, mert több közülük itthon is kapható.

A Which? magazin a brit egészségügyi szabványoknak megfelelően vizsgálta be a 30-as faktorú napvédelmet ígérő 15 naptejet, illetve napkrémet; a teszt során a napvédelmi faktort (SPF), illetve az UVA sugárzás elleni védelmet nézték meg 10 önkéntes részvételével, írja a BBC. A legnagyobbat a Malibu Protection Lotion (100 ml 3 fontba, azaz 1125 forinba kerül) bukott, ami sem az ígért faktorszámot, sem az UVA sugárzás elleni védelmet nem tudta hozni a teszteken. A cég szóvivője a BBC-nek adott nyilatkozatában azt mondta, kitartanak amellett, hogy termékük megbízható, és állnak egy újabb teszt elébe – feltéve, hogy azt egy elismert, megbízható labor végzi.

<object classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=9,0,47,0" height="270" id="flashObj" width="480"><param name="movie" value="http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9?isVid=1&isUI=1"/><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"/><param name="flashVars" value="videoId=3571013955001&playerID=155367241001&playerKey=AQ~~,AAAAEbVMpJk~,Rgqy7cbSbNXWhKLcF1loF16YONAC0Bui&domain=embed&dynamicStreaming=true"/><param name="base" value="http://admin.brightcove.com"/><param name="seamlesstabbing" value="false"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="swLiveConnect" value="true"/><param name="allowScriptAccess" value="always"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" base="http://admin.brightcove.com" bgcolor="#FFFFFF" flashvars="videoId=3571013955001&playerID=155367241001&playerKey=AQ~~,AAAAEbVMpJk~,Rgqy7cbSbNXWhKLcF1loF16YONAC0Bui&domain=embed&dynamicStreaming=true" height="270" name="flashObj" pluginspage="http://www.macromedia.com/shockwave/download/index.cgi?P1_Prod_Version=ShockwaveFlash" seamlesstabbing="false" src="http://c.brightcove.com/services/viewer/federated_f9?isVid=1&isUI=1" swliveconnect="true" type="application/x-shockwave-flash" width="480"/>
</object>

Az UVA sugárzás elleni védelemet ugyan mind a Hawaiian Tropic Satin Protection Ultra Radiance Sun Lotion (200 ml-ért 7 fontot, azaz 2625 forintot kérnek), és a Piz Buin Ultra Light Dry Touch Sun Fluid (100 ml 11 font, azaz 4123 forint) megfelelően biztosítja, ám a faktorszámuk nem stimmelt. Egyébként a Piz Buin volt a legdrágább tesztelt termék, tulajdonosa a Johnson&Johnson. Szóvivőjük a BBC-nek mi mást mondott volna, mint azt, hogy a naptejeknek szigorú előírásoknak kell megfelelniük és alapos vizsgálaton kell átesniük, mielőtt forgalomba helyezik őket, úgyhogy természetesen ők is ellenőrizték a napvédemi faktort, szerintük rendben is volt - már ami az EU-s ajánlásokat illeti. A szóvivő természetesen megjegyezte, hogy a fogyasztók biztosak lehetnek a termékeikben, mert akkor is az ígért védelmet biztosítják. Állításuk szerint több vizsgálatnak is alávetették a terméket, többek között humán tesztnek is, amin hozta az ígéreteket. Azt, hogy a Which? tesztje más eredményre jutott, azzal magyarázza, hogy "ez a laboronként változhat".

Hasonló véleményen van a Hawaiian Tropic is, sőt, ők azt mondják, termékük a harmincas faktorszámnál is magasabb védelmet nyújt, és azt persze csak szigorú ellenőrzések után helyezték forgalomba. Az Egyesült Királyságbeli Rákkutató Intézet munkatársa szerint a magazin tesztjének van pozitív hozadéka is, mert ismét kiderült, hogy az árnak és a márka népszerűségének semmi köze ahhoz, hogy mennyire megbízható egy termék – ugyanakkor jó volna, ha az emberek biztosak lehetnének felől, hogy azt kapják, amit a csomagolás alapján megvettek. Szóval azért jól nézzék meg, mit vásárolnak meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.