Izgalmas, „nyúlkálós” kiállítás nyílt a Viltin Galériában: persze nem kell rosszra gondolni, csupán annyiban merül ki a „mindent a kéznek” felállás, hogy a látogató kézbe veheti, keresztül-kasul lapozgathatja a kiállított tárgyakat. A tárlat ugyanis a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén tíz éve futó program, a „rajz-könyv-feladat” során létrejött alkotásokból, „rajzkönyvekből” válogat.
A dolog lényege, hogy az első- és másodéves intermédia szakos hallgatók egy önként választott társsal „könyvet”, vagy legalábbis ahhoz hasonló tárgyat készítenek egy éven át úgy, hogy a lapokon folyamatos dialógust folytatnak egymással. Az egyik montázs, rajz vagy festmény egyfajta kérdés, kinyilatkoztatás, amire a másik fél hasonló formában, a fantáziáját teljesen szabadjára engedve válaszol. A Bakos Gábor képzőművész-tanár által koordinált pedagógiai-művészeti program során közel 100 könyv született, amelyek közül most jó párat megnézhetünk magunknak testközelből a Viltin Galéria Rajzkönyvek című kiállításán.
Kettős „naplók”
A kiállított könyvek kicsit olyanok, mintha jegyekkel, emlékekkel teleragasztgatott, a legféltettebb gondolatokat tartalmazó naplókat látnánk – a megszokottól annyiban eltérő módon, hogy itt nem egy, hanem két ember lenyomataival találkozunk. A szokatlan „párbeszédek” persze ritkán öltenek számunkra is konkrétan érthető formát, bár azért akadnak, akik írásos üzenetekben fogalmazták meg a mondanivalójukat.
Az első rajzkönyv, ami a kezembe kerül, éppen ilyen: Praczu Zsolt és Blaha Tamás dialógusa kicsit arra hasonlít, amikor a gimnazisták unalmukban a tankönyv lapjain, vagy cetliken leveleznek egymással. „Jó érzés színeket felvinni a fehér felületre, csak kár, hogy nem tudok rajzolni” – írja egyikük, mire a másik azzal kontráz, hogy számára jó érzés, hogy nem tud rajzolni, viszont kár, hogy csak fekete-fehérben tud gondolkodni.
A firkákkal és írásos üzenetekkel teli füzetek mellett azért bőven találunk itt valóságos kis ékszerkönyvecskéket is, amelyeken már igencsak tetten érhető a szárnyát bontogató művész is. Sajnálatos, hogy sok helyen nem találjuk a két alkotó nevét – persze benne van a pakliban, hogy ez tudatos, sőt, a hírek szerint voltak olyan munkák is, amelyek elkallódtak, vagy éppen direkt tűntek el a süllyesztőben.
Hallgatókból művészek: aktuális alkotások
Azért az intermédia szakos diákokból érett alkotóvá fejlődött művészek megmutatása nélkül valahogy nem lenne teljes a kép, így jó érzékkel a könyvek mellett/fölött találkozunk az aktuális alkotásokkal. Radics Márk Social Garden című fotósorozatához például hozzáfűzi, hogy olyan fényképek érdeklik, amelyeket ha képzeletben elszíntelenítünk, „színtelen színes fényképekké” válnak, nem pedig fekete-fehérekké.
Az alkotó emellett egy sajátos papír-barkácsdobozzal is képviselteti magát: Kunst = Giccs & Hobby címmel olyan, többnyire használhatatlan tárgyakat gyűjt egy csokorba, mint az élővirággal összekötözött művirág, vagy a kifordított olló. (Talán a művészet kritikája történik itt, némi öniróniával fűszerezve.)
Hajtogatott imamalom és láb-fújás
Az egyik legsokoldalúbb alkotó itt kétségtelenül Orbán Gergely Kristóf, aki a földön elhelyezett, hajtogatott papírszemetével mosolyt csal az arcunkra, de Imamalom című, önmagukba visszatérő padsorokat imitáló alkotásával és illúziókkal játszó tusrajzával azért bizonyítja, hogy van mit a tejbe aprítania.
A válogatásból természetesen nem maradt ki a Tökmag Gruppo néven társult Kovács Budha Tamás és Tábori András sem, akik ezúttal cipőre rögzített festékes-flakonokkal, labdarugdosás közben hoztak létre egy speciális alkotást. Videó, hanginstalláció, könyv, rajz és festmény tehát remekül megfér egymás mellett az október 22-ig megtekinthető kiállításon.
