A sietség zavarba hoz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemrég kaptam kölcsön Paeli Suutari könyvét, amit azóta csak „Levelek” néven emlegetek magamban. Már a bevezetőben rám ijesztett az író. Azt javasolta, szánjak rá időt, mert esetleg a sietség csak zavarba hoz. Túl sok lesz a feldolgozatlan gondolat… Mi mást is gondolhattam volna – na ez tömény lesz!

Töménynek tömény volt, másra ne is számíts! Majd’ kétszáz oldal arról, hogy miért nem megy gördülékenyen a párválasztás. Mekkora felelősség ez az első pillanattól fogva, nemcsak két ember életében, hanem a gyerekeink, az unokáink és összes leszármazottunk felé. Mégis annyi más tanító hangulatú könyvvel ellentétben élveztem ezt a regényt. Elsőre tetszett a szerkezete, ahogy a nagymama és a nagypapa halála után a legfiatalabb unokához kerül a levelezésük. Ez máris hitelessé teszi a mondanivalót, hiszen sokkal könnyebb elfogadni egy hosszú élet perspektívájából jövő bölcsességet. Azoknak még inkább, akiknek volt lehetőségük ismerni, mekkora tartalékot jelent egy szerető nagyszülő gondoskodása. Az után is, miután már nincs velünk.

A mondanivaló? Az üzenet? Mindegy, hogyan hívjuk, alapos, szerintem mindenki talál a könyvben kedvére valót belőle. Nem világmegváltó újdonságok ezek, nem is a tíz tuti tipp a boldogsághoz. Egy gondolatsor, amelyen érdemes végigmenni, talán jobb lesz tőle az életünk… esetleg az unokáinké.

Utóirat:
Motoszkált bennem némi kíváncsiság, így végeztem egy kis privát kutatást Paeli Suutari után. Aki a könyve után szeretne róla/tőle többet tudni, keresse a blogján.

Paeli Suutari: A Suutari-levelek
Suutari-D Kft., 2005

Kíváncsi vagy a Dívány Kortalan könyvek sorozatára?
Az örökség

Más könyvajánló is érdekel?
Szendi Gábor: Pánik
Simone de Beauvoir: Amerikai szerelem

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.