Pesten született 1865. december 26-án, zsidó származású polgári családban. Már apja és nagyapja is üvegesmesterként dolgozott, nem csoda, hogy Miksa és öccse, Manó is hamar rákapott az üvegművészetre (harmadik testvérük, Kálmán idegenkedett a családi hivatástól és inkább színésznek állt). Miksa apja műhelyében tanulta a szakma alapjait, és alig tizennyolc évesen készítette első üvegfestményeit azoknak az épületeknek az ablakaira, melyeket apja üvegezett: az Andrássy úti Bobula-palotába és a városligeti Országos Kiállítás Iparcsarnokába (ez a második világháborúban elpusztult). Külföldi tanulmányutat tett, járt Németországban, Angliában, Franciaországban és Belgiumban – kezdetben még jobban érdekelte a hagyományos festészet, de a kétéves út meggyőzte róla, hogy az üvegfestésre kell koncentrálnia energiáit és tehetségét.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Hazatérve, mindössze húszévesen megalapította az „üvegfestő műintézetet” a Dohány utca 10. szám alatt, három évvel később pedig szabadalomként levédette technikáját. Első jelentős megrendeléseit tanárának, Steindl Imrének köszönhette, aki a Vas megyei Máriafalva (ma Ausztria Burgenland tartományának része) gótikus templomának restaurálásán dolgozott, ehhez rendelt a fiatal művésztől szenteket és apostolokat ábrázoló üvegfestményeket. Róth kezdetben reneszánsz hatású üvegeket festett, a máriafalvai megbízás után azonban inkább a késő középkor művészete, a gótika felé fordult, később a szecesszió, az art deco, illetve a stílusok ötvözete jellemezte művészetét.
Az 1890-es évekre már jelentős hírnévre tett szert, igazi divat lett Róth-féle üvegfestményeket és üvegmozaikokat rendelni. Évente több száz megbízása volt, 1894-ben a dúsgazdag milánói nemesember és mérnök, Giovanni Marsaglia épülő palotájába harminckét darab, ablakra készülő üvegfestményt rendelt tőle. Legnagyobb sikerét az 1895–96-os millenniumi ünnepségek során aratta, ahol több kiállítási csarnok mellett a Vajdahunyad várába, az ún. Jáki-kápolnába is rendeltek tőle ablakokat, melyeket maga Ferenc József császár is megcsodált. A történet szerint az uralkodó hosszú ideig szemlélte a róla és Erzsébet császárnéról készült üvegképeket, majd ennyit mondott: „Pompás dolgok”.
Hírnevének köszönhetően Róthot bízták meg az Országház üvegfestményeinek tervezésével és kivitelezésével, de pompás üvegműveket alkotott a Gresham-palotába, a budai várnegyedbe, a Szent István-bazilikába, a Zeneakadémia és a Magyar Nemzeti Bank épülete számára is, és rengeteg templomot és magánvillát is ékesítettek, illetve ékesítenek ma is alkotásai. Mozaikjai díszítik a Fiumei úti sírkert és a Kozma utcai temető több sírboltját és mauzóleumát és a Széchenyi fürdő kupoláját is. Körösfői-Kriesch Aladárral és Nagy Sándorral közösen készítette a(z azóta bezárt) Lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájának hatalmas méretű szecessziós üvegablakait. A kor szinte minden jelentős építészével dolgozott együtt, Steindl mellett Lechner Ödönnel, Hauszmann Alajossal és Horti Pállal is, illetve az üvegablakokat tervező festőkkel, Székely Bertalannal és a gödöllői művésztelep vezetőivel.
Nem csak idehaza kapott megrendeléseket, hírneve egészen Mexikóig eljutott: az ő műhelyében készült a latin-amerikai ország Nemzeti Színházának üvegmennyezete és a színpadot a nézőtértől elválasztó kristályfüggöny. Munkái láthatók a hágai királynői palotában, Oslo legnagyobb templomában és a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is. Sajnos az idők során számos műve elpusztult. A legnagyobb károkat a második világháború pusztítása okozta: ekkor veszett oda például a budai palotanegyed ékességének számító, Hauszmann Alajos tervezte Lovarda, mely a háborús sérülések ellenére megmenthető lett volna, 1950-ben mégis a földdel tették egyenlővé (az utóbbi években történt meg és idén fejeződött be az épület újraépítése). Elpusztultak az Üllői úti Örökimádás templomba és a Szent István-bazilikába készített üvegfestményei, utóbbiak közül csupán a mai Szent Jobb-kápolna néhány ablakának szegélydísze és pár kisebb mozaik maradt fenn. A Törley múzeum üvegképei és az Országház kupolájának üvegfestményei szintén elpusztultak, a Parlament delegációs folyosóinak és lépcsőházának Róth által festett üvegablakainak többsége azonban ma is látható.
A hírneves üvegfestő számos hazai és külföldi elismerésben részesült, neki ítélték oda első ízben az Iparművészeti Állami Aranyérmet, később a Ferenc József-rend lovagi fokozatát adományoztak számára, a mozaikkészítés technikájának megújításáért az olasz királytól Koronarendet kapott. 1900-ban a párizsi világkiállításon ezüstérmet szerzett mozaikjaival, a következő két eseményen, Torinóban és St. Louis-ban viszont már mindkétszer aranyéremmel jutalmazták kiállított munkáit. Számos művész- és művészellátó egyesületben, céhben tevékenykedett, hosszú ideig alelnöke, rövid időre pedig elnöke is volt a Magyar Iparművészeti Társulatnak.
Mindig a tökéletességre törekedett, irtózott a középszerűségtől. Állandóan kísérletezett, azon fáradozott, hogyan javíthatná, tökéletesíthetné az üvegfestészetet és a mozaikkészítést (mely utóbbit ő forradalmasította). Ő volt az első, aki felismerte a Tiffany-féle opálüvegben rejlő lehetőségeket, különleges szecessziós stílusú üvegfestményeket készített belőle, kísérletezett a Zsolnay-féle eozinmázas elemek és a Tiffany-féle áttetsző üveg mozaikként való felhasználásával, kidolgozta a fénytelenített üvegmozaik készítésének technikáját. „Nagy örömmel tölt el, hogy a közönséges kézművességig süllyedő üvegfestészet felemelkedik arra a színvonalra, amely megilleti” – nyilatkozta saját munkásságáról és hatásáról.
Egy terrazzo nevű különleges burkolóanyag készítésével foglalkozó törökbálinti cementgyáros lányát, Walla Jozefát vette feleségül, aki mellett hosszú élete során végig kitartott. A párnak három gyermeke született, de ma már nem élnek leszármazottaik. Az első világháború után Róth részben gazdasági okokból, részben a szecesszió divatjának lecsengése miatt más művészeti ágak felé fordult, ő tervezte például a budai Várban felépített levéltár bútorzatát és az épület díszítőfestését. Idős korában is töretlenül alkotott, hírneve sosem csorbult – 1926-ban életműve elismeréseként kormányfőtanácsosi címet kapott. 78 éves korában, 1944. június 14-én hunyt el Budapesten. Sírja a Walla család mauzóleumában, Törökbálinton található, a főváros VII. kerületében, a Nefelejcs utcában Róth Miksa-emlékház tiszteleg munkássága előtt. Életéről, művészetéről 2015-ben készített kétrészes ismeretterjesztő filmet Tóth Péter Pál Az üvegfestő címmel.
Tegnapi kultbaitünkben a legendás filmrendezőről, Michael Curtizről, alias Kertész Mihályról írtunk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
