Egyszerű autólopásért ítélték el, kiugrott egy repülőből. 27 évet élt.

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Jimi Hendrix, akit a címben jelzett bűncselekmény miatt ítéltek el, a börtönbüntetés és katonaság között választhatott. A rocklegenda ez utóbbi mellett döntött, így szűk egy évig a légierő 101. ejtőernyős hadosztályánál teljesített szolgálatot. Évekkel később, rejtélyes körülmények között lett a „27-esek klubjának” negyedik tagja Janis Joplin, Jim Morrison és Brian Jones után.

Minden idők legnagyobb rockgitárosa Johnny Allen Hendrix néven látta meg a napvilágot 1942. november 27-én Seattle-ben, ereiben afroamerikai, indián és ír vér is csörgedezett. Szülei kapcsolata nem volt éppen ideálisnak mondható: édesanyja, Lucille mindössze tizenhét éves volt mikor hozzáment az alkalmi munkákból élő Al Hendrixhez, annál a prózai oknál fogva, hogy a férfi gyerekét várta. Három nappal az esküvő után Alt besorozták a hadseregbe, ahonnét csak három évvel később, a világháború végén tért haza – ekkor látta először a fiát, akinek a nevét hivatalos úton James Marshall Hendrixre változtatta, ugyanis nem tetszett neki az anya által adott keresztnév. A férfi nehezen talált állandó munkát, ezért a család nyomorúságos körülmények között élt – a párnak később még négy gyereke született, a jobb élet reményében hármukat örökbe adták nevelőszülőkhöz, csak Jimmy (később Jimi) és legidősebb öccse, Leon maradtak a szülőknél.

A szegénység, Al erőszakos természete és mindkét szülő alkoholizmusa miatt gyakoriak voltak a konfliktusok, a csendes, visszahúzódó gyerekként ismert Jimi a saját zárt világába menekült a mindennapok szörnyűségei elől. Kilencéves volt, mikor a szülők elváltak, ezután öccsét és őt az apjuk nevelte, ritkán látták édesanyjukat, aki néhány évvel később májzsugorban meghalt. Az általános iskolában Jimi gyakran szórakozott azzal, hogy egy seprűt szorongatva gitározást mímelt – az iskolai szociális munkás azt javasolta Alnek, vegyen a fiának egy igazi hangszert, a férfi azonban pénzhiányra hivatkozva elutasította a jótanácsot. Később, amikor apjának segített egy régi házat kirámolni, a fiú talált egy ócska ukulelét a szemétben, azon kezdte hallás után kigyakorolni a rádióban hallott dalokat, például Elvis Presley slágereit.

Jimi Hendrix a Royal Albert Hall színpadán, 1969.
Jimi Hendrix a Royal Albert Hall színpadán, 1969.David Redfern / Getty Images Hungary

Jimi igyekezete végül meggyőzte apját, hogy vegyen neki használtan, öt dollárért egy akusztikus gitárt, amit – balkezes lévén – a fiú megfordított és „fejjel lefelé” áthúrozott (a legenda, miszerint Hendrix jobbkezes húrozással játszott, nem igaz), egy évvel később – tizenhat évesen – Hendrix megvásárolta első elektromos gitárját. Első koncertjét egy névtelen zenekarral egy zsinagóga alagsorában adta, de ebből a formációból túlzottan vad stílusa és dominanciája miatt hamar kidobták. Iskolástársaival The Velvetones néven alapított zenei formációt, majd csatlakozott a Rocking Kings zenekarhoz, mellyel már fizető közönség előtt lépett fel. Az ifjú zenészpalánta ízlésvilágát és játékstílusát elsősorban a korszak nagy blueselőadói, Muddy Waters, B. B. King, Lightnin’ Hopkins, Howlin’ Wolf és a fiatalon elhunyt legenda, Robert Johnson formálták, akiknek munkássága egész zenei életművére jelentős hatást gyakorolt, de sokat tanult az R&B- és soulgitárosok, például Curtis Mayfield Cornell Dupree játékából is.

1959-ben hősünk otthagyta a középiskolát és alkalmi munkákból próbált megélni, miközben továbbra is zenész szárnyait bontogatta. Amikor egy ízben letartóztatták autólopásért, két választási lehetőséget kapott: vagy a hadseregbe, vagy a börtönbe vonul be. Hendrix az előbbit választotta, a légierő híres 101. ejtőernyős hadosztályához osztották be – bár levelei tanúsága szerint büszke volt erre a tényre, nem túlságosan fűlött a foga a katonaélethez, felettesei jelentéseikben fegyelmezetlen, motiválatlan, a tekintélyt semmibe vevő katonának írták le. Amikor besorozták, Hendrix szándékosan otthon hagyta a gitárját, pár héttel később mégis írt apjának, hogy küldje el neki postán a hangszert – egy Billy Cox nevű katonatársa ugyanis tehetséges basszusgitáros volt, a két baka pedig örömmel jammelgetett együtt, gyakran szolgálati feladataik rovására. Hendrixet végül alig egy év szolgálat után, amikor egy ejtőernyős ugrás során eltörte a bokáját, elbocsátották a seregből. Más források szerint úgy sikerült szabadulnia, hogy homoszexuálisnak tettette magát – azt hazudta, szerelmes az egyik katonatársába –, ezért szerelték le, megint mások azt állítják, önkielégítésen kapták felettesei.

A következő években Hendrix bizonytalan körülmények között élt, de folyamatosan zenélt, különböző formációkban játszott háttérgitárosként, számos amerikai nagyvárosban megfordulva. Billy Cox társaságában a Kasuals nevű zenekarral lépett fel Nashville afroamerikai negyede, a Jefferson Street klubjaiban, a déli államokban a feketék által is látogatható lokálokban játszott, ahol számos délen turnézó blues- és soulzenészt kísért, többek között Sam Cooke-ot, Tommy Tuckert és Jackie Wilsont. Ez a „körutazás” nemcsak a blues gyökereivel ismertette meg közelebbről, de a délen tapasztalható szegregáció és rasszizmus sanyarú világába is betekintést adott a jóval nyitottabb, multikulturálisabb Seattle-ben felnőtt zenész számára. A ’60-as évek derekán már az Isley Brothers kísérőzenészeként, majd Little Richard zenekarában játszott, a koncertek mellett lemezeken és tévés fellépéseken is felbukkant.

A nagy sztárok árnyékában azonban nem tudott megfelelően érvényesülni, ezért inkább New Yorkba költözött, ahol a bohém művészvilág Mekkájában, Greenwich Village-ben megalapította saját zenekarát Jimmy James and the Blue Flames néven. Ekkor már saját, utánozhatatlan játékstílusával nyűgözte le a művésznegyed közönségét, egyedi hangzására és extravagáns előadásmódjára sokan felfigyeltek, köztük Chas Chandler, az Animals basszusgitárosa. Chandler felajánlotta Hendrixnek, hogy menedzseli őt, és meggyőzte, hogy költözzön Londonba, ahol összehozta számára a Jimi Hendrix Experience névre keresztelt triót. A Noel Redding basszusgitárossal és Mitch Mitchell dobossal alakult zenekar frontembereként Hendrix végre teljesen kibontakoztathatta egyéniségét és virtuóz tehetségét: első kislemezeik, a Hey Joe, a Purple Haze, a Wind Cries Mary, majd az 1967-es debütáló nagylemez, az Are You Experienced? (rajta az említettek mellett olyan legendás szerzemények, mint a Foxey Lady és a Fire) hamar sikert arattak és szép helyezést értek el a brit slágerlistákon.

Hendrix, akinek tehetségét a korszakban talán csak Eric Clapton közelítette meg, mind játékával, mind az elektromos gitár technikai és hangzásbeli lehetőségeinek forradalmasításával új utakat nyitott a könnyűzenében. A stúdióban addig ismeretlen hangzásvilágokba kalandozott, bravúrosan használta ki a torzítás és a feedback lehetőségeit, ő alkalmazta először az ún. wah-wah pedált. A koncerteken olykor a fogával vagy a hangszert a háta mögött tartva gitározott, gitárját a fellépések végén összezúzta, vagy öngyújtófolyadékkal leöntötte és „rituális áldozatként” felgyújtotta a színpadon. Hosszú, improvizatív szólókkal nyűgözte le a közönséget, játékában fontosabb volt a spontaneitás, az „ottlét” élménye, mint a dalok precíz előadása. Autodidakta lévén „képzetlensége”, stílusának csiszolatlansága is erősítette előadásmódjának varázsát. Olykor az adott daltól eltérő hangnemben játszotta a szólót, és állítólag egy félrefogásából született meg a később „Hendrix-akkordként” ismert hármashangzat. Gyakran dolgozta fel és értelmezte át a maga stílusában az általa kedvelt előadók, például a Beatles vagy Bob Dylan számait – az utóbbitól „kölcsönzött” All Along the Watchtower nemcsak Hendrix, de egy nemzedék ikonikus dala lett.

Míg Angliában és Európa más részein az új gitáros sztár már jelentős sikereket ért el, szülőhazájában alig ismerték a nevét – ezen az 1967. júniusi Monterey Popfesztivál révén sikerült változtatni, ahová Hendrixet Paul McCartney javaslatára hívták meg a szervezők. Az Experience ezután különös szerződést kapott: a Beatles sikerét meglovagolni próbáló amerikai tinipopbanda, a Monkees előzenekaraként léptek fel, a főként tinédzserlányokból álló közönség azonban nem igazán értékelte az extravagáns gitárvirtuóz zenéjét, ezért az együttműködést hat alkalom után felmondták. Ennek dacára az amerikai közönség is hamar felfedezte és megkedvelte Hendrixet, aki 1969-re a világ legjobban kereső rockzenészévé vált.

Rövid pályafutása alatt Hendrix két további stúdióalbumot készített, Axis: Bold as Love és Electric Ladyland címmel, ezeken olyan felvételek hallhatók, mint a Little Wing, az If 6 Was 9, a Crosstown Traffic vagy a Voodo Chile. Utóbbi (dupla)lemezen már jelentősen eltávolodott a klasszikus pop-rock dalok sémáitól, zenéjében elegyítette a pszichedéliát, a blues örökségét, sőt, letette a progresszív rock alapjait is. Túllépve a trió lehetőségein számos vendégzenészt hívott meg, miközben mind menedzserével, Chandlerrel, mind a basszusgitárossal, Noel Reddinggel alaposan megromlott a viszonya. Chandler kifogásolta Hendrix legendásan precíz, perfekcionista módszereit – voltak részek, amiket hússzor kellett felvenni egy-egy számhoz – és drogos szétcsúszásait, melyek miatt nagyon lassan haladt a munka, Reddingnek pedig nem tetszett, hogy virtuóz kollégája ellopja előle a rivaldafényt. Az Electric Ladyland lett Hendrix egyetlen slágerlistás első helyezett lemeze, az album brit borítója ugyanakkor kisebb botrányt kavart: miután az eredeti borítóterv nem érkezett meg időben az óceán túlpartjára, a kiadó egy meztelen nőket ábrázoló fotóval helyettesítette azt, ami többeknél kiverte a biztosítékot.

A korszak legtöbb rocksztárjához hasonlóan Hendrix is önpusztító életet élt, a kannabisztól a pszichedelikus szerekig a kábítószerek minden fajtáját és az alkoholt is előszeretettel fogyasztotta, és az alkalmi hölgytársaságot sem vetette meg. Az ital hatására gyakran agresszívvé vált, egy svédországi fellépés alkalmával puszta kézzel betörte hotelszobájának ablakát, amiért letartóztatták és jelentős büntetés megfizetésére kötelezték. Később Kanadában tartóztatták le és idézték bíróság elé, amikor a repülőtéren kis mennyiségű heroint és hasist találtak a bőröndjében – az ügyben végül a zenészt felmentették, a bizonyítékok ugyanis arra utaltak, Hendrix tudta nélkül csempészték a csomagjába a drogokat. Érdekes adalék a Hendrix-legendáriumhoz az a 2007-ben, egy aukción felbukkant tizenegy perces amatőr szexfilm, melyben állítólag a zenészlegenda szerepel, aki – a felvétel tanúsága szerint – nem csak a gitározáshoz értett kiválóan.

Hendrix utolsó évei szakmailag, magánéletileg és anyagilag is viharosan teltek – összebalhézott a menedzserével és a kiadójával, és a konfliktusoktól terhelt Experience is feloszlott. 1969 nyarán meghívták fellépni a legendás woodstocki fesztiválra, ezért gyorsan új bandát kellett szerveznie: régi katona cimborájával, Billy Coxszal és Buddy Miles dobossal összeállva megalapította a Band of Gypsys névre hallgató formációt. Woodstockban Hendrix eljátszotta az amerikai himnusz, a Star Spangled Banner sajátos értelmezésű feldolgozását, melyben a gitár hangjával a Vietnámban hulló bombák és repdeső helikopterek zaját utánozta. Létrehozta saját stúdióját Electric Lady néven, mivel elégedetlen volt a legtöbb zenei stúdió felszereltségével, azonban egyre jobban kicsúszott lába alól a talaj, maga sem tudta, merre menjen tovább: rengeteg felvételt készített különböző zenésztársakkal, de stúdióalbumra nem tellett erejéből. Csupán egy dupla koncertalbumot jelentetett meg Band of Gypsys címen, ezt is csak azért, mert szerződésben vállalt kötelezettséget kellett teljesítenie.

Továbbra is bőszen turnézott, koncentrálóképessége, ereje és türelme azonban vészesen elfogyott: volt, amikor koncert közben egyszerűen lesétált a színpadról, „Én már régóta halott vagyok” – mondta a megdöbbent közönségnek. Régi önmagát csak halála előtt nem sokkal, a Wight-szigeten adott fellépésén tudta visszahozni. Utolsó koncertjét 1970. szeptember 6-án egy nyugat-német fesztiválon adta, színpadra utoljára Eric Burdon társaságában állt szeptember 16-án, egy londoni klubban – két nappal később örökre elhagyta a földi létet. Hendrix halálával kapcsolatban máig számos tisztázatlan részlet akad: a zenészre barátnője, a műkorcsolyázó Monika Dannemann akadt rá holtan londoni lakásukban szeptember 18-án reggel. Hendrix előző éjszaka nagy mennyiségű bort fogyasztott, melyre kilenc tabletta altatót vett be – annyira mélyen elszenderedett, azt sem vette észre, hogy hánynia kell, ezért belefulladt saját hányásába. A hivatalos orvosi jelentés ennek a végzetes balesetnek tulajdonította a gitárvirtuóz halálát, sokan mégis öngyilkosságra vagy az orvos hibájára gyanakszanak, sőt, olyanok is vannak, akik szerint Hendrixet a vele vitában álló menedzsere gyilkolta meg.

Janis Joplin, Jim Morrison és a Rolling Stones gitárosa, Brian Jones társaságában Hendrix a „27-esek klubjának”, vagyis a huszonhét évesen elhunyt rocksztárok panteonjának illusztris tagja lett, később Kurt Cobain és Amy Winehouse követték a legendás négyest. Jimi Hendrix máig a rocktörténelem egyik legfontosabb és legtöbbeket inspiráló figurája, akinek játékán gitárosok több nemzedéke nőtt fel – és fog felnőni a jövőben. Legendája máig kiválóan jövedelmez a jogutódoknak, évről évre jelennek meg a korábban kiadatlan demók, kalózfelvételek, koncertanyagok vagy a régi albumok újrakevert kiadásai.

Tegnapi kultbaitünkben az abszurd dráma műfajának atyja, Eugène Ionesco volt a főszereplő. Ha lemaradtál, még pótolhatod!

Oszd meg másokkal is!
Mustra