Megfutamodott a tavasz: a mostani lehűlés csak a kezdet, még hidegebb napokra készülj

Mammatus-felhők egy erős zivatar előtt Mons (Belgium) közelében, 2015. június 5-én.
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vasárnapi lehűlés még csak a kezdet volt, a héten több alkalommal is átlag alatti hőmérséklet várható, és megnövekszik a fagyveszély.

Viharos széllökésekkel és záporokkal érte el vasárnap délután a hidegfront a nyugati országrészt, ahol néhány óra leforgása alatt 10 fokkal esett vissza a hőmérséklet.

A hét közepén még hidegebb lesz

Az átvonuló hidegfront és a hozzá kapcsolódó csapadéksáv kelet felé haladt tovább, és vasárnap este, hétfő hajnalban megérkezett a keleti országrészbe is. Hétfőre azonban még csak kissé hűlt le a levegő, a hét közepén még hidegebb várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a délelőtti órákban a hidegfront kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja térségünket, a front mögött az ország nagy részén napos, gomolyfelhős időben lesz részünk. A nyugati, délnyugati és északkeleti tájakon felhősebb maradhat az idő, arrafelé előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, estére azonban veszít erejéből. A csúcshőmérséklet 13–20, késő estére 7–12 fok között alakul.

Kedd hajnalra általában 3 és 8 fok közé hűl le a levegő,

Idézőjel ikon

de a szélcsendes, derült, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is süllyedhet a hőmérséklet.

Napközben gyengén vagy közepesen gomolyfelhős idő valószínű elszórtan záporral, esetleg egy-egy zivatarral. Az északias szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

Szerdán a napsütés mellett változó mennyiségű gomolyfelhőzet várható, átmenetileg erősen felhős időszakokkal, de számottevő csapadék nem valószínű. Hajnalban általában -1, +4 fok lesz, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet, összességében több helyen van esély fagyra. Délután 12–17 fok várható.

Csütörtökön napos idő várható változó gomolyfelhőzettel, íg lesznek erősen felhős időszakok is. Számottevő csapadék nem várható. Az északias szél élénk, az Észak-Dunántúlon erős lehet. Hajnalban -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet, egyes helyeken ennél hidegebb is lehet, fagyra több helyen is van esély. Délutánra 15–20 fok valószínű.

Pénteken gyengén felhős ég mellett sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. Az északias szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 1, 8, délután 14, 20 fok között valószínű.

Bár a mostani lehűlés nem ezt sugallja, sok helyen nemcsak melegebb, hanem jóval korábban érkezik a nyár, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.