Ezt a 3 dolgot meg kell tanítanod a kutyádnak, hogy jó életet élhessen

két kutya a szabadban pórázon
Olvasási idő kb. 4 perc

A kutyatartás alaposan átalakult: a munkakutya fajták nagy része is társállati szerepben él manapság a nagyvárosokban, „munkanélküliként”. Szakértőt kérdeztünk arról, hogyan emelhető életük minősége.

Sokat várunk el ma a velünk élő kutyáktól – idegen ingerektől gazdag környezetben kell viselkedésükkel helyt állniuk. Ahhoz, hogy egyensúlyban maradhassanak, nekünk is teljesítenünk kell azt, amit tőlünk elvárnak, vélekedik Csörgő Balázs kutyaoktató, a közelgő DOGZ Fesztivál egyik előadója.

Gyakran félreértjük viselkedésüket

A szakember szerint nehéz azt felmérni, mennyire értjük a kutyákat, arról ugyanakkor könnyű beszélni, mi mindent értünk félre viselkedésével kapcsolatosan.

„Sokan emberi tulajdonságokat képzelnek kutyájuk viselkedése mögé, antropomorfizálva tekintenek a kutyára, ugyanakkor egyszerű jeleket nehezen kódolnak. A játékos morgást agressziónak vélik, a rivalizálást látják két kutya vehemens játékában, azt viszont nem veszik észre, amikor bele kellene nyúlni két kutya valóban agresszió felé haladó interakciójába” – mondta el Csörgő Balázs a Díványnak.

Sokat jelent a modern ember számára a kutya

A jelenség egyik oka az, hogy a kutya házi kedvencnél is többé, társállattá vált: nem hasznot várunk tőle, hanem életünk része lett. Ebből kifolyólag más szemüvegen keresztül nézzük, mint ahogy eddig tettük.

Csörgő Balázs kutyaoktató saját kutyájával
Csörgő Balázs elmonda a Díványnak, mit kell okvetlenül megtanítanod a kutyádnak
Fotó: We love Dogz

„Nemcsak társállat, hanem gyakran gyerek- vagy társpótlék lesz a kutyából. Nagyon magas polcra kerül, eközben megfeledkezünk arról, hogy ragadozó állat, még akkor is, ha a legrégebben domesztikált fajról van szó” – mondta el a szakértő.

A valódi élet póráz nélkül kezdődik

Nagy állattartói hiányosságnak látja, ha a gazdi és a kutya nincsenek olyan viszonyban, hogy az állatot úgy lehessen elengedni magasabb ingerkörnyezetben is, hogy behívható maradjon.

„Szerintem itt kezdődik a kutyás élet.

Idézőjel ikon

Be kell tudnom hívni, tudnom kell rá hatni, hogy önmagára vagy a környezetére ne legyen veszélyes a viselkedése.

A legrosszabb kutyaélet az, ha az állatnak mindig pórázon kell sétálnia és nincs lehetősége szabadon mozogni. Ha ezt nem sikerül elérni, a legfontosabb időtöltésétől fosztjuk meg” – summázta.

A szakember véleménye szerint ugyanis a folyamatosan pórázon tartott kutyában egyre nő a frusztráció, annak pedig, ha nem tud találkozni fajtársaival, a szocializációja látja kárát.

Ezt a 3 dolgot kell elérned kutyádnál

Csörgő Balázst megkérdeztük arról is, mit tart a három legfontosabb dolognak, amit minden gazdinak el kell érnie kutyájánál.

A szakember véleménye szerint ezek a következők:

  • szeressen együttműködni a gazdával
  • bizonyos helyzetekben lehessen hatni viselkedésére
  • szoktassuk hozzá az ingerekhez.

„A városi környezet terheli a kutyát, sok olyan dologgal találkozik, ami számára nem természetes. Buszok, rollerek, tömeg – ezeket is el kell viselnie” – mondta a szakember.

gazdi kutyáját fotózza a DOGZ fesztiválon
Ha ezt a 3 dolgot megtanítod kutyádnak, teljesebb életet élhet
Fotó: Válóczi

Lakásban is lehet elégedett a kutya

Mindezek után kíváncsiak voltunk arra is, hogyan vélekedik a kutyák lakásban tartásáról, ami sokszor azzal párosul, hogy a munkaidő erejéig az állatok a négy fal közé szorulnak.

„Lehet jól tartani egy kutyát lakásban is, megfelelő előkészítés árán” – vélekedik Csörgő Balázs. „Nagyon nagy elvárások elé állítjuk őket: viselkedjenek jól ha vendég jön, ne ugassanak vagy harapjanak, bírják a városi környezetet, sétáljanak pórázon, jöjjenek ki jól a több kutyával, fogadják el, hogy a futtatók zárt helyek, ahova többedmagukkal vannak bezárva.

Zajok érik őket, akkor esznek, ha tőlünk kapnak, akkor végezhetik el szükségüket, amikor mi levisszük őket: ezek nagy elvárások.

Elvárásaik nekik is vannak – szabadon akarnak mozogni, aktív együttlétet kívánnak meg, a fajtársaikkal való találkozásokra is szükségük van, valamint mentális stimulációra: munkára, sportra” – sorolta.

Ha ezeket megadjuk nekik, akkor akár lakásban tartva is kiegyensúlyozott és boldog életet élhetnek a városban tartott kutyák is.

Ha még többet szeretnél megtudni a jó, felelős kutyatartásról, látogass el május elsején a városligeti DOGZ Fesztiválra, melyen szórakoztató és szakmai programok várnak, az ezer forintos belépő pedig levásárolható, és még ajándék is jár mellé!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.