Jean de La Fontaine 1621. július 8-án született a Párizstól 90 kilométerre található Château-Thierry városkában. Polgári hivatalnokcsalád sarja, szüleinek legidősebb fiúgyermeke volt. Habár a család nem büszkélkedhetett nemesi származással, édesapja az erdők és mezők őreként az uralkodó szolgálatában állt, ezért jómódban éltek. Gyerekként Jeant érdekelte az irodalom, tanulmányaiból elsősorban a latin nyelv ragadta meg. Olyannyira, hogy minden más tantárgyat elhanyagolt – később meg is bánta, hogy nem tanult meg ógörögül, így a nagy ókori meseírók műveit csak fordításban tudta olvasni. Húszévesen a szülei kívánságára beiratkozott a papi szemináriumba, de fél év után otthagyta a teológiát, és inkább jogásznak tanult. 1649-ben szerzett diplomát, három évvel később pedig apja halálával megörökölte a hivatalát is.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Nem igazán érdekelte a hivatalnoki munka, amikor csak tehette, Párizsba utazott és művésztársaságokban forgott, bohém életet élt. Ekkoriban kezdett el irodalommal foglalkozni. Kezdetben az akkoriban divatosnak számító műfajokban alkotott: rondókat, epigrammákat, szonetteket költött. Még egyetemi évei alatt feleségül vette a tizennégy éves Marie Héricart-t, akit a szülei a lány kezével járó 20 ezer livre-es hozomány miatt szemeltek ki számára. Bár így Jean anyagi gondjai megszűntek, az előre elrendezett házasság – amelyből egy fiúgyermek született – nem bizonyult boldognak és tartósnak. La Fontaine elhanyagolta a feleségét és folyamatosan szeretők után koslatott. Párizsban a jó körökben való mozgolódás meghozta a gyümölcsét: a gazdag pénzügyminiszter, Nicolas Fouquet egyik műfordítása láttán (Terentius Afer Eunuch című színdarabja) felfigyelt a tehetséges költőre, és 1657-től ezerfrankos évi járadékot biztosított számára. La Fontaine otthagyta szülőföldjét, különvált a feleségétől (bár hivatalosan egészen az író haláláig házasok maradtak), és állandó jelleggel a fővárosba települt át, ahol már csak az irodalomnak szentelte az életét.
La Fontaine több költeményt is írt mecénásához, néhány évvel később azonban Fouquet kiesett a Napkirály kegyeiből és börtönbe került. Új támogató után kellett néznie: egy ideig Bouillon hercege, majd az özvegy orléans-i hercegné vette pártfogásába a különc írót. Az 1670-es évektől húsz éven át Madame de la Sablière házában vendégeskedett, akinek szalonja a kor tudományos és irodalmi életének egyik központja volt. Az előkelő hölgy halála után ismét sikerült támogatót találnia, utolsó éveiben az Hervard házaspár patronálásából élt.
La Fontaine az irodalmi és művészkörök, előkelő társaságok kedvelt alakja volt, aki mindig tudta, hogyan nyerje meg magának az embereket. A nemesek körében is rengeteg jóakarója volt. Ezért is terjedt el róla, hogy önmagáról gondoskodni képtelen, infantilis ember. A korabeli elbeszélések szerint nem ismerte fel a tulajdon gyermekét, harisnyában ment az Akadémia üléseire, és vendégségbe hívta azt a férfit, akivel nem sokkal korábban még párbajozni akart. Kicsapongó életvitele ellenére mindig szorgosan dolgozott, és jogosan, írói-költői teljesítményével nyerte el kortársai csodálatát. A királyi udvarba nem volt bejáratos, XIV. Lajos nemigen kedvelte (sohasem bocsátotta meg neki, hogy a letartóztatása után is kitartott egykori mecénása, Fouquet mellett). A király ellenkezése dacára 1684-ben, harmadszori próbálkozásra a Francia Akadémia tagjává választották.
Rengeteg verset és drámát írt, de prózai művekkel is gazdagította a kor francia irodalmát. Jól ismert könnyed, olvasmányos regénye, a Pszükhé és Cupido kalandjai, továbbá két erotikus elbeszélése, a Sólyom és A szerelmes kurtizán is népszerűnek számított a korban. Az utókor azonban elsősorban verses formában írt állatmeséi révén ismeri La Fontaine nevét. Az 1668 és 1693 között, tizenkét kötetben kiadott fabulákat ókori mintára, Aiszóposz és Phaedrus meséi nyomán írta, de sokat merített a keleti mesékből, valamint Boccaccio, Tasso és Machiavelli műveiből is. Az első hat kötetet az ifjú trónörökösnek ajánlotta tanmese gyanánt, az ezekben szereplő történetek főként az ókori elődök meséinek fordításán, átültetésén alapulnak. A második hat könyv már inkább a felnőtt közönségnek, mintsem gyerekeknek szól. La Fontaine meséinek népszerűsége részben abban rejlik, hogy képes volt állatkaraktereinek jól megformált személyiséget adni, történeteit amolyan „miniatűr drámai történetként” megírni, amiket könnyen megértett és átélt az olvasóközönség. Fabuláinak többségében általános tanulságokat fogalmazott meg és az emberi gyarlóságokat bírálta, olykor pedig korának erkölcseit és politikáját karikírozta ki (például XIV. Lajos és a spanyol király vetélkedését). Legismertebb állatmeséi közé tartozik A tücsök és hangya, A róka és a holló, A farkas és a ló, A városi és a mezei egér, illetve Az aranytojást tojó tyúk.
La Fontaine 1695. április 13-án, hetvenhárom évesen hunyt el Párizsban. Élete vége felé állítólag megbánta korábbi kicsapongó életvitelét és vezeklésként zsoltárokat fordított franciára. Sírja a híres párizsi Père-Lachaise temetőben található, a város 16. kerületében, Auteuil-ben szobrot állítottak emlékére. Magyarul 1922-ben jelent meg összes meséje Vikár Béla fordításában és Haranghy Jenő illusztrációival, de Radnóti Miklós is fordított magyarra La Fontaine-fabulákat. A 19. században a híres francia festő, Gustave Doré készített illusztrációkat az állatmesékhez, de La Fontaine történetei Marc Chagallt is megihlették, aki 1926–27 folyamán több mint száz illusztrációt alkotott hozzájuk. La Fontaine meséiből többször készült mozgóképes adaptáció – jól ismert például az 1970-es, francia–magyar koprodukcióban forgatott 21 részes rajzfilmsorozat, melyet Dargay Attila, Jankovics Marcell és Temesi Miklós jegyeznek rendezőként. Az író életéről 2007-ben készült francia játékfilm La Fontaine, a mesemondó címmel.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
