Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Maurits Cornelis Escher.
A világ egyik legnépszerűbb grafikusművésze, a „térhajlítóként” ismert holland M. C. Escher munkásságát saját kora nem értékelte nagyra, ma viszont az egyik legkedveltebb vizuális alkotónak számít. Művein, melyekben ugyanakkora szerepet kap a művészet, mint a matematika, folyamatosan ámul a kortárs közönség, azok ugyanis bravúros módon csapják be térérzékelésünket.
Maurits Cornelis Escher 1898. június 17-én született a Hollandia északi részén található Leeuwardenben (ahol a családi ház napjainkban múzeumként üzemel). Habár szülei egyetlen gyermeke volt, mérnök édesapja első, fiatalon elhunyt feleségétől született két fia is velük élt, így Maurits három testvér közül a legkisebbként nevelkedett. A család hamarosan Arnhembe költözött, a Mauk becenévre hallgató fiú itt járt iskolába. Sokat betegeskedett, az iskolában pedig rossz tanuló volt, egyszer osztályt is kellett ismételnie, rajztehetsége azonban már korán megmutatkozott. A középiskolában egyik tanára, F. W. van der Haagen felfigyelt az ifjú Mauk tehetségére és segített neki fejleszteni képességeit, megtanította a linómetszés technikájára. Érettségi után Maurits apja tanácsára a haarlemi Iparművészeti Főiskola építészet szakán tanult tovább, az építőművészetnél azonban sokkal jobban érdekelte a grafikusi hivatás. A főiskolán megismerkedett Samuel Jessurun de Mesquita képzőművésszel, aki szárnyai alá vette a fiatal tehetséget, és életre szóló barátságot kötött vele. Mesquita buzdítására Escher otthagyta az építészeti kart, és fametszést tanult inkább.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Bár sohasem tanult a középiskolainál magasabb szinten matematikát, Eschert már diákkorától lenyűgözték a geometriai formák, a tér felosztásának szabályos formái. Tanulmányai befejezése után, 1922-ben Olaszországba utazott, hogy ihletet nyerjen. Két évvel később Rómában telepedett le és számos tanulmányúton vett részt, járt többek közt Szicíliában, az Etna vidékén, Korzikán, Spanyolországban. Ekkoriban főként tájképeket festett, valósághű módon ábrázolva az elé táruló természeti látványokat, városokat, épületeket. Jobban érdekelte a technika, mint a tartalom, főként azért festett, hogy képességeit fejleszthesse. Később ezeket a munkáit korai ujjgyakorlatoknak nevezte, és nem értékelte túlságosan nagyra őket. Megházasodott, és három fia született.
A ’30-as években a politikától tartózkodó Escher nem érezte jól magát a Mussolini uralma alatt egyre inkább szélre tolódó Olaszországban, ezért családjával Svájcba költözött, de mivel az ottani légkör sem volt kedvére, később inkább Belgiumban telepedtek le. Ekkoriban Escher fokozatosan elfordult a valószerű tér- és tájábrázolástól. Munkáit immár nem a szabadban, hanem stúdióban készítette, és nem a természet hű visszaadására, hanem a tér szerkezetével való geometriai játékra törekedett. Első valószerűtlen tájképet ábrázoló alkotása, a Csendélet és utca című fametszet 1937-ben született. Itt egy olyan perspektívából jelenített meg egy ablakon keresztüli utcát, ahogyan a valóságban sohasem láthatnánk.
Korábbi szemléletmódjával gyökeresen szakítva Escher épp annak ellenkezőjére tett kísérletet. Többé nem az volt számára a fontos, hogy minél nagyobb technikai tökéllyel adja vissza a valóságot, hanem az, hogy egy gondolatot, egy látomást képes legyen kivetíteni a tárgyak szintjére. A váltáshoz természetesen több élmény is hozzájárult, köztük egy spanyolországi utazás, amelyen Escher megismerte a granadai Alhambra (13-14. századi arab fejedelmi palota) és a cordobai egykori főmecset, a La Mezquita falain és padlóján díszítés céljára használt egybevágó színes csempéket. Sok képén megfigyelhető a mór építészet ihlette csempeszerű szabályos térfelosztás. Szintén sokat levelezgetett tudósokkal, akikkel matematikai és geometriai problémák vizuális ábrázolását vitatta meg. A téma elméleti vonatkozásait kutatva akadt a kezébe a magyar matematikus, Pólya György egyik, szimmetriacsoportokról írt német nyelvű cikke.
A második világháború kitörését követően a család hazaköltözött Hollandiába, és Baarn városban telepedett le. A német megszállás zaklatott időszakában Escher nem tudott elegendő kreativitást gyűjteni magába, ezért inkább csak kézügyességet igénylő alkotásokat készített, például egy fagömb felületére faragott egybevágó alakzatokat, ami a végtelen problémájára irányította a figyelmét. A matematika, térgeometria területén szerzett ismereteit ekkoriban egy különleges vázlatfüzetben rendszerezte saját maga számára. A háború után a holland kormány kitüntette őt a megszállás alatt képviselt, következetesen morális magatartásáért. A következő években folytatta a lehetetlen perspektívák, az optikai illúziók ábrázolását, egyre magasabb szintre fejlesztve tudományát. Ekkoriban született híres litográfiája, a Rajzoló kezek, melyen két kéz egymást rajzolja. Habár egyre több megbízást kapott, és 1949-ben Rotterdamban kiállítást rendeztek képeiről, a világ előtt még mindig többnyire ismeretlen maradt munkássága.
A hírnevet az 1950-es évek hozták meg számára, amikor az amerikai Life és Time magazinok felfigyeltek művészetére és cikkekben méltatták, mutatták be az amerikai közönség számára képeit. Escher munkásságát a művészeti és a tudományos világ egyaránt érdeklődéssel követte. A matematikusok tudományos kongresszusokon elemezték a képeit, melyeket a feloldhatatlan geometriai problémák illusztrációjaként mutattak be. Roger Penrose angol matematikus Escher hatására alkotta meg lehetetlen háromszögét.
A nevezetes Penrose-háromszög három négyzetes hasábból áll, és kizárólag két dimenzióban ábrázolható, a háromdimenziós valóságban megépíthetetlen. Filozófusok az Escher műveiben felfedezni vélt egzisztencialista vonásokról elmélkedtek a tér és a szubjektum vonatkozásai mentén elindulva. 1952-ben Escher a velencei Biennálén, két évvel később pedig a washingtoni Whyte Galériában állította ki műveit. 1959-ben jelent meg az első album munkásságáról, melyhez ő maga írt magyarázó szövegeket, és többtucatnyi kiadást ért meg világszerte. Sokan mégis inkább afféle illuzionistát láttak benne, aki optikai trükkökkel kápráztatja el a közönséget, mintsem valódi nagy művészt. A ’60-as években egyesek a pszichedelikus művészet előfutáraként tekintettek rá, a művészettörténet-írás pedig máig gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja.
Az ’50-es évektől Escher figyelme egyre inkább a végtelen problémájára terelődött. Ekkoriban született három leghíresebb litográfiája, a Belvedere (1958), a Felfelé és lefelé (1960) és a Vízesés-ház (1961). Sikeres előadásokat tartott világszerte, később, romló egészségi állapota miatt már inkább írásban rögzítette újabb fejtegetéseit. Előadásait írásos formában posztumusz adták ki az Escher Escherről című kötetben. 1955-ben I. Julianna holland királynő az Orange-Nassau-rend lovagjává ütötte Eschert, később a rend tiszti fokozatát is elnyerte. Hetvenedik születésnapja alkalmából, 1968-ban Hágában megrendezték első retrospektív életmű-kiállítását. Habár gyerekkora óta gyakran betegeskedett, Escher megromlott egészsége dacára haláláig kitartóan dolgozott. Utolsó műve, a Kígyók című nagyméretű fametszet 1969-ben született. Egy évvel később Escher egy idős művészek számára fenntartott otthonba költözött az észak-holland Laren városban. Saját stúdiót rendezett be az otthonban, ahol korábbi metszeteiről készített nyomatokat. Többször is kórházba került, végül 73 évesen, 1972. március 27-én érte a halál.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
