A kommunizmus éveiben igyekeztek megfosztani a karácsonyt annak vallási jelentőségétől. Közösségi ünnepnek vagy a békeharc ünnepének állították be, és Rákosi még attól sem riadt vissza, hogy december 26-át munkanapnak nyilvánítsa.
„A múlt év utolsó heteiben történt. Már tanulták a fenyőünnepre a verseket az óvodában, s a kicsinyek az ajándékvárás izgalmával számolták a napokat. Az óvónő egy alkalommal arra lesz figyelmes, hogy az egyik kislány anyáskodva így szól a nálánál kisebbhez:
– Ha jó leszel, hoz neked a Jézuska szép karácsonyfát...
– Ne mondj ilyet, azt nem a Jézuska hozza, hanem apuka vásárolja a Közértben! – válaszolt ez a kicsi.”
A fenti jelenetet 1961-ben idézte fel a Népszava. Amint a szövegből kitetszik, ekkor már az ideológiailag jól képzett óvodások is tudták, hogy a karácsonyfát nem a Jézuska hozza – az ünnep, különösen annak vallási tartalma ugyanis kezdetektől fogva szúrta az állampárt szemét.
1949. november 26-án a Magyar Dolgozók Pártja különös jelentést kapott: „A felszabadulás óta minden évben [...] megpróbálta a klérus a karácsonyi ünnepeket saját céljaira felhasználni. Az idei karácsony alkalmával a szokottnál is erőteljesebb támadásra számíthatunk, mivel a fakultatív hitoktatás bevezetése fokozottabb harcra késztette [őket], és feltételezhető, hogy megpróbálják a tömegek vallásos érzületét ez alkalommal is felhasználni.”
A karácsony átkeretezése
A jelentést a propagandaügyekben illetékes agitációs osztály fogalmazta, azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy az ünnep ürügyén az egyházak „a tömegekhez, különösen az ifjúsághoz közelebb férkőzzenek”. Ehelyett azt javasolták, hogy a karácsonyt keretezzék át „a békéért folytatott harc és a dolgozók egymás iránti szeretetének” jegyében, és a párt tudatosítsa az emberekben, hogy az 1949-ben tapasztalható boldogság és jólét a Szovjetuniónak és a Magyar Dolgozók Pártjának köszönhető.
Kollektív és kötelező ünneplés
Az elképzelések szerint december 24-e megmaradt volna családi ünnepnek, 25-e és 26-a azonban a kollektív (és kötelező) ünneplés ideje lett volna, mesedélutánokkal, az aktivisták által kiosztott ajándékokkal, kedvező árú mozijegyekkel.
1949-ben azonban a Párt figyelmét egy másik fontos esemény kötötte le: Sztálin 70. születésnapja, így a sajtóban megjelent cikkek leginkább erről szóltak.
Abban az évben a Magyar Dolgozók Pártjának Államvédelmi Bizottsága még december 24-én is ülésezett, amelynek eredményeképpen szenteste nem Jézus, hanem a a belügyminisztériumtól független Államvédelmi Hatóság születése napját ünnepelhették meg.
A békeharc ünnepe
A karácsony, mindazonáltal, nem volt betiltva. 1948-ban a Szabad Nép a címlapon kívánt boldog karácsonyt a kedves olvasóknak (mindjárt a Világ proletárjai, egyesüljetek! felirat mellett), de a filmhíradókban már leginkább a korszak jelképei mellett, félig nyilvános térben (óvodában, iskolában, termelőszövetkezetben) jelen meg. A cikkek azt ecsetelték, hogy az ellenséges, kapitalista államban milyen nyomorúságos a munkások karácsonya, és természetesen nem maradhatott el az ideológiai kiképzés sem: Révai József, a kultúrpolitika mindenható minisztere például arról írt vezércikkében, hogy a megváltást nem imádsággal, hanem a dolgozó nép harcával lehet elérni. A karácsony a béke és a szeretet ünnepeként jelent meg, vallási jelentőségétől megfosztva:
a béke védelme, a szocialista államok békeharca állt az ünnep ideológiai középpontjában.
(Más kérdés, hogy az egyház elleni harc jegyében éppen a karácsonykor tartóztatták le Mindszenty József hercegprímást.)
Ünnepi asztal a kommunizmusban
Az ötvenes években, a hiánygazdálkodás és beszolgáltatások ideje alatt nem kis fejtörést okozott, hogyan teremtsék elő az ünnepi asztalra való ételeket. Jegyrendszer volt érvényben; éppen ezért volt örvendetes a bejelentés, miszerint december végétől jegy nélkül, teljesen szabadon vásárolható a kenyér, a liszt, a cukor, a szappan, a tej, a vaj és az iparcikkek. Az 1949-es filmhíradóban külön fejezetet szenteltek annak, hogy megmutassák: decemberben olcsóbb lett a péksütemény és „szabad lett a fehérliszt”, ráadásul a textilek és húsáruk ára is csökkent: két forinttal olcsóbb lett a disznóhús a hároméves tervnek és „Népköztársaságunk kormányának” köszönhetően. A nemes gesztusnak egy szépséghibája volt: sem jeggyel, sem anélkül nem lehetett hozzájutni szappanhoz, iparcikkekhez, de még szaloncukorhoz vagy fenyőfához sem a boltokban.
Fenyőünnep és Télapó
1954-ben rendeztek először „fenyőfaünnepélyt” a parlamentben, amikor az úttörők és kisdobosok egy napra birtokba vehették az Országházat.
A fenyőünnep elnevezést leginkább a munkahelyi és iskolai ünnepségek megnevezésére használták, de nem tudta a köznyelvben kiszorítani a karácsonyt.
A fenyőünnepen természetesen véletlenül sem a Mikulás, hanem a Télapó jelent meg, akinek vörös köntöse – minő meglepetés – a forradalmi zászló vörösségére utalt.
Besúgók a templomban
Az 1950-es években valódi kihívást jelentett a karácsony megünneplése, kiváltképp ha valaki az éjféli misén is szeretett volna részt venni.
A besúgók, a hívek közé beépülve nemcsak azt figyelték, miről szónokol a pap, hanem azt is jelentették, kik voltak jelen a misén.
A Rákosi- és Sztálin-kultusz idejében igencsak kockázatos volt az a kijelentés, ami egy zuglói plébánián elhangzott: „Isten fián kívül még nem született ember, bárhogy erőlködött is, aki békét tudott volna adni az emberiségnek”.
Munkanap lett december 26-a
1952-ben Rákosi és a pártvezetés úgyszólván egyik pillanatról a másikra határozta el, hogy december 26-át munkanapnak nyilvánítja. Az indoklás – természetesen – a „termelési ütem fokozása” volt. Rákosi ebben is tanítómesterét, Sztálint követte, hiszen a Szovjetunióban sem volt ünnepnap karácsony második napja. Sztálin halála után, 1954-ben ismét munkaszüneti nap lett december 26-a, de egy évvel később Rákosi megint munkanappá tette. Közvetlen környezete pedig különös dilemmával szembesült, ahogy egy titkárnője visszaemlékezett:
„Karácsony előtt nem tudtuk, kívánjunk-e neki kellemes ünnepet vagy sem, és amikor megálltunk a kocsival, akkor ő mondta: Kellemes karácsonyt!”
1956-ban, miután a szovjet tankok eltiporták a forradalmat, fekete karácsony köszöntött Magyarországra. Márai Sándor az emigrációban írt Mennyből az angyal című versében így fogalmaz:
Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Angyal helyett azonban Kádár János jött, aki a kemény diktatúrát puhábbra váltotta, és a kádári konszolidáció karácsonyain lassacskán a fogyasztás vette át a főszerepet, NDK-s műanyag játékokkal, nyugatnémet villanyborotvákkal és járóbabákkal. (Borítókép: Nagy Imre családja körében 1948 karácsonyán. Forrás: Fortepan / Jánosi Katalin)
Ha szívesen olvasnál arról is, hogyan élt Rákosi a száműzetésben, ezt a cikket ajánljuk.
