Egykoron pepecsművesek kínálták portékáik között a szaloncukrot, és míg az 1800-as évek végén akár 17-féle ízben is árulták, a szocialista rendszerben be kellett érnünk a rumos, a vajkaramellás és a csokoládés Konzum szaloncukorral.
Tavaly bekerült a nemzeti magyar értéktárba a szaloncukor, amelytől csak egy lépés a hungarikummá válás. Tény és való, hogy a fényes, cakkos papírba csomagolt karácsonyi édesség csak nálunk kapható, máshol ne is keressük.
Jókai is írt a szalonczukedliről
A hagyomány szerint Magyarországon az első karácsonyfát Brunszvik Teréz vagy Podmaniczky Frigyes édesanyja állította, valamikor az 1820-as években.
„Ha pedig karácsonyfa, akkor az alá édességek is kerültek, és az egyik ilyen volt a szaloncukor, amely elsőként az arisztokrácia köreiben hódított, majd a polgárokhoz is eljutott” – magyarázza dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója. „Maga az egyfalatnyi, csokoládés édesség a francia szalonokból Bécsen át érkezett a magyar főúri kastélyokba, és innen származik a név is, a szaloncukor.”
A Svájcból érkező cukrászok – akik céhen kívüli, úgynevezett szabad művészként alapították meg „pepecsműhelyeiket” – már készítettek ilyen cukrokat, a karácsonyfa-díszítésnél pedig divatos volt gyümölcsöt, papírdíszeket és mézeskalácsot – azaz süteményt – akasztani a fákra, így került aztán a díszek közé a csomagolt bonbon.
„Jókai Mór is ír már a rojtos szélű, sztaniolpapírba csomagolt finomságról, amely szalonzukerl vagy szalonczukedli néven szerepel.”
Hamar bekerült a szakácskönyvekbe
Egy 1891-ben megjelent szakácskönyv már 17-féle szaloncukorreceptet közölt, és gyakran a háziasszonyok valóban otthon készítették a karácsony elmaradhatatlan édességét.
Az ekkortájt kialakuló édesipari cégek is meglovagolták a szaloncukor sikerét, míg vidéken továbbra is a helyi cukrászdák pultjain kínálták decemberben.
„A két világháború aztán megint az otthoni gyártás felé tereli az asszonyokat, természetesen akkor, ha van hozzá alapanyag – magyarázza dr. Török Róbert. A két világháború között viszont ismét vásárolhatóak a legizgalmasabb ízesítésű szaloncukrok: ananásszal, pisztáciával, maraschinóval, kókusszal, mogyoróval és vaníliával. Ebben az időszakban a nagy cégek – a Stühmer vagy éppen a Gerbeaud – napi akár 25-30 kilogramm csokoládét is elhasználtak, és ősztől már a helyi asszonyok ráálltak a jól eltartható szaloncukrok készítésére.”
Egy másik klasszikus karácsonyi édesség: a habkarika
Nincs olyan ember, aki a 70-es években volt gyerek, és ne emlékezne a Konzum szaloncukorra, amely a Magyar Édesipari Vállalat terméke volt. A doboz újrahasznosításának számtalan módja volt a fényképtartótól a karácsonyi égősor tárolásáig.
A rumos, vajkaramellás és csokoládés töltelékhez aztán a 80-as években csatlakozott még két zselés változat, amely sokáig uralta a szaloncukrok piacát.
Jó harminc éve, a 90-es évek árubőségében már szinte csak a pénztárcánk szabott határt, hogy milyen szaloncukor kerül a fára.
„A 19. századi kézműves manufaktúrák öröksége visszatér, ahogyan a nagy cégek is, például a Stühmer, a Suchard vagy a Nestlé. Ismét megjelennek a drágább, de kézműves igénnyel gyártott szaloncukrok a cukrászdákban is, ahol akár darabra is vásárolhatunk” – mondja a szakértő.
A másik hagyományos, karácsonyi kedvenc, a habkarika eredetéről nincs olyan színes tablónk, mint a szaloncukorról. Hasonlóan az utóbbihoz, a habkarikát is cukrászdákban gyártották először, és valószínűleg a cél az volt, hogy a megmaradt tojáshabot elhasználják. Különböző színekkel aztán így került fel a karácsonyfánkra, hogy aztán évtizedekig elképzelhetetlen legyen nélküle az ünnep. (Címlapfotó: Fortepan / Magyar Rendőr)
