Reggeli az ideális napkezdésért

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Reggelizzünk minden nap, hiszen nem mindegy, hogyan indul a napunk! A reggelivel megadhatjuk szervezetünknek mindazt, amire reggel szüksége van, és a jó hangulatunkat is megalapozhatjuk.

A megfelelő reggeli meghatározza egész napunkat, teljesítményünket, megelőzi délutáni farkaséhségünket, amivel kivédhetjük a késői órákra kitolt túlevést, és ezzel a fölösleges többletkalóriák habzsolását. A reggelinek vagy akár a tízórainak óriási jelentősége van a kiegyensúlyozott táplálkozásban, ugyanis épp a napok aktív periódusaihoz biztosítanak nélkülözhetetlen energiát. Azonban a „milyen” és a „mennyi” itt sem mindegy, sőt!

Reggel a szervezet energiaszintje alacsony, tehát mind a felnőttek, mind a gyermekek számára nagyon fontos, hogy kellő minőségű, könnyen és gyorsan rendelkezésre álló, ám hosszútávon hasznosuló energiával ruházzuk fel szervezetünket, hogy megbirkózhassunk a délelőtti szellemi és fizikai igénybevétellel. Ezért főleg olyan szénhidrát alapú ételeket érdemes választani, amelyek teljes kiőrlésű összetevőjük révén alkalmasak mindezekre. A teljes kiőrlésű gabonával készült gabonapelyhek nagyon gyorsan elkészíthetők, a reggeli rohanás vagy a tízórai pár perces szünete alatt kiváló segítségünkre lehetnek. Ízletes csemegék, tejjel, joghurttal, kefirrel, friss gyümölcsökkel fogyasztva minden generáció étrendjében fontos szerepet tölthetnek be.

A teljes kiőrlésű gabonák közismerten fontosak az emésztőrendszer karbantartásában, hatékonyan segítik a salakanyagok távozását, ezzel is hozzájárulva a karcsúsodáshoz. Ráadásul a teljes kiőrlésű rostok prebiotikus hatással rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy a bélrendszer jótékony, élettani baktériumainak biztosítanak táplálékot, és ezzel az immunrendszer működését segítik. Savanyított tejtermékekkel történő fogyasztásuk esetén magát a baktériumot és annak „komfortjához” szükséges rostot együttesen visszük be szervezetünkbe, ezen kívül a gabonák mindig kiváló apropót adnak a tej és a tejtermékek fogyasztására, tehát kalcium bevitelünk is teljesül.

A teljes kiőrlésű rostok következetes fogyasztása tisztán tartja az emésztőrendszert, és javítja a tápanyagok felszívódását. Kiegyensúlyozza a vércukorszintet, ezzel kontrollálja az éhségből fakadó habzsolási kedvet a nap hátralevő részében, rosttartalma eltelít, idealizálja az étvágyat. A rostok rágásra késztetnek, így a rágás élettani jelentőségét és hatásmechanizmusait is érdemes megemlíteni.

Többször fényt derült már rá, hogy a teljes kiőrlésű és hántolatlan gabonafélék segítenek egészségünk megőrzésében, és csökkenthetik a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. Kutatások igazolják, hogy azoknak a nőknek, akik naponta háromszor fogyasztanak teljes kiőrlésű gabonát, ideálisabb a testsúlyuk és hosszú távon is kevésbé hajlamosak az elhízásra.

Számos érv szól tehát amellett, hogy a teljes kiőrlésű gabonaféléket beépítsük mindennapi étrendünkbe. Tehetjük mindezt élvezettel, mint például teljes kiőrlésű gabonapelyhek formájában tejjel, joghurttal vagy gyümölcslével, melyek segítségével télen-nyáron ízletes és praktikus reggelivel indíthatjuk a napot.

További információ


dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.