A XIII. kerületi önkormányzat rendeletben szigorította meg a bérelhető elektromos rollerek használati feltételeit. Amint arról korábban írtunk, a tapasztalatok azt mutatták, hogy az első hetekben még döcögött a rendszer. Pedig a bírság igencsak komoly összegű,
akár 2 millió forintos is lehet, ha közigazgatási eljárásra kerül sor.
Amint arról Ladányi Zsolt, a budapesti XIII. kerület sajtóreferense a Díványt tájékoztatta, a felelősség a mikromobilitási szolgáltatóé, nem a felhasználóké. Vagyis az elektromos rollereket üzemeltető mikromobilitási cégek felelőssége az, hogy felhasználóikat rávegyék a járművek rendeltetésszerű parkolására. Ennek érdekében a kerületben több parkolási pontot alakítottak ki.

Még mindig nem mindenki parkol megfelelően a XIII. kerületben
Amint az a fenti képen is jól látszik, annak ellenére, hogy az applikációban világosan jelölik az elektromos rollerek parkolóit, sokan még mindig az egyszerűbb megoldást választják: a használat végén ott hagyják a járműveket, ahol éppen befejezték az utat.
Ez azonban az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló 18/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosítása értelmében 2025. január 1-jétől tilos. Sőt: egy-egy parkolási ponton is csak meghatározott számú roller helyezhető el.
„Az Önkormányzat és a mikromobilitási szolgáltatók között létrejött hatósági szerződés alapján, amennyiben a közterület-felügyelők jelzését követő 1 órán belül a szolgáltató nem gondoskodik a rollerek megfelelő elhelyezéséről, a felügyelők közigazgatási hatósági eljárást kezdeményeznek. A jogellenesen elhelyezett, tárolt mikromobilitási eszközei után a mikromobilitási szolgáltató a jogellenes használattal érintett napokra 20.000 forint/eszköz/nap közterület-használati díjat köteles megfizetni" - összegezte kérdésünkre Ladányi Zsolt.
Az önkormányzati sajtóreferens arról is tájékoztatott bennünket, hogy
"A közigazgatási hatósági eljárásban az Ör. rendelkezései alapján a jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kettőmillió forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható."
A kerület azonban toleráns a felhasználók által rossz helyen leparkolt rollerekkel kapcsolatban, a közterület-felügyelők jelzik a szolgáltatóknak, ha a zónán kívül találnak rollert, és egy órájuk van arra, hogy azt áthelyezzék. Amennyiben ezt nem teszik meg, eljárást indítanak.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés