Egy képből megérted, miért olyan fájdalmas a lódarázs csípése

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tavasz együtt jár a beporzók és egyéb rovarok ismételt, tömeges megjelenésével is. Darazsak, méhek, dongók, lódarazsak repkednek körülöttünk, végezve dolgukat. Némelyikük csípése kifejezetten komoly fájdalommal jár, mutatjuk, miért.

Amint az az alábbi képből is kitűnik, a csípésre hajlamos rovarok fullánkja egészen eltérő lehet, és ez hatással van arra is, amit egy-egy szúrás után érzünk. Az alábbi cikkünkből kiderül,

  • miként védekezhetünk ellenük, illetve
  • mi a teendő, ha megcsípett minket egyikük.

A méhekről szinte mindenki tudja, egyszer tudnak csak csípni, és életük ezután véget ér, hiszen ha a fullánkjuk beszakad, elpusztulnak. A darazsak ezzel szemben többször is képesek támadni hegyes fullánkjaikkal. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a méh csípését követően a bőrben lévő fullánkot és a hozzá kapcsolódó méregzsákot el kell távolítani, míg darázscsípés esetén erre nincs szükség.

Ez a csípés fáj legjobban

Mind a méh, mind a darázs csípésének fájdalma elenyésző azonban a lódarázséhoz képest, mely már méretét tekintve is sokkal inkább tekintélyt parancsoló.

Idézőjel ikon

A lódarázs ráadásul veszély esetén olyan feromonokat bocsát ki, amikkel nagy távolságról is képes jelezni a kolónia többi tagjának, hogy társuk veszélybe került, amelyek így a segítségére sietnek.

A szakemberek tanácsa értelmében ezért semmiképpen nem szabad elhessegetni, csapkodni a rovarokat, sokkal hatékonyabb, ha óvatosan megpróbálunk a közeléből arrébb menni, és nagy ívben elkerüljük.

Ezt teheted, ha rovarcsípés ért

Sokáig tartotta magát az a vélekedés, egyfajta népi praktika, miszerint a csípéseket kémhatásuknak megfelelően érdemes kezelni, a lúgosat savas borogatással, a savas csípést lúgossal. A fenti rovarok csípése során azonban lényegében mind az ecetes borogatás, mint a szódabikarbónás lemosás lényegi hatás nélkül marad, ugyanis a csípés pillanatok alatt a bőr mélyebb rétegeit is érinti, a felszínt kezelni felesleges.

A csípés során kialakult duzzanat jegelése, vagy az érintett végtag felpolcolása jóval hatásosabb.

A csípés helyét tiszta vagy szappanos vízzel érdemes lemosni, fertőtleníteni nem szükséges. Amennyiben fennáll az allergia veszélye, vagyis a csípést követően rövid időn belül

  • az egész testen bőrkiütések,
  • bőrvörösség keletkezik,
  • az ajak vagy a szem beduzzad, netán
  • fulladás lép fel,

azonnal hívj mentőt. Az anafilaxiás reakció akár perceken belül kialakulhat, és halálos is lehet.

Ha az is érdekel, pontosan milyen anyagokat tartalmaz a méhek és a darazsak mérge, ezt a cikkünket is olvasd el!

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.