Magyarok tízezrei nyúltak hozzá a nyugdíjra félretett pénzükhöz – erre költötték

Egy idős nő ráncos kezében tart egy pénzérméket tartalmazó pénztárcát
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vártnál kevesebb, de így is több mint 60 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tag költött a félretett pénzéből lakáscélra, a legtöbben felújításra, korszerűsítésre, bővítésre fordították az igényelt összeget.

Mintegy 63 ezer hazai önkéntes nyugdíjpénztári tag élt a lehetőséggel, hogy a nyugdíjmegtakarítását lakáscélra fordítsa, ami összesen 120 milliárd forintos kiadást jelentett – írja Az én pénzem, amely korábban megbecsülte a ráfordítást, most pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése alapján további részleteket közölt.

A legtöbben lakásfelújításra fordították a pénzt

Az önkéntes pénztárakról szóló törvény módosítása 2025-ben lehetővé tette, hogy a nyugdíjpénztári tagok lakáscélra használják fel a pénzüket.

Egy idős hölgynek anyagi gondjai vannak. Számolja a pénzét, havi nyugdíját, de nem jut elég a számlák kifizetésére.
63 ezer hazai önkéntes nyugdíjpénztári tag költött lakáscélra a félretett pénzéből
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images

A legtöbben lakást és lakóházat korszerűsítettek, felújítottak vagy bővítettek, összesen 35,3 milliárd forint értékben. Ez 36,2 ezer fő, vagyis az igénylők 57,4 százaléka.

Idézőjel ikon

Ingatlan vásárlására 8,4 ezren fordították a nyugdíjcélra félretett pénzüket, összesen 40 milliárd forint értékben.

Jelzáloghitel céljára 12,3 ezer fő összesen 32,3 milliárd forintot használt fel.

A legtöbb kifizetés márciusban (13 milliárd forint), a legtöbb igénylés decemberben (16 milliárd forint) történt. Az év első negyedévében összesen 37 milliárd forintot fizettek ki a pénztárak. Egy pénztártag átlagosan közel 2 millió forintot igényelt.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Kevesebb pénzt igényeltek a vártnál

A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint az ingatlancél nem veszélyeztette a nyugdíjcélt, az igénylések és a kifizetések mértéke összességében elmaradt a várakozásoktól.

Az MNB előzetesen 215 milliárd forinttal kalkulált, míg a nyugdíjpénztárak pénzügyi terveiben előre jelzett 361,5 milliárd forinthoz képest 67 százalékkal alakult alacsonyabban a kifizetett összeg.

Mint azt a jelentésben a jegybank írta: „Az átmeneti ingatlancélú szolgáltatás igénybevételének tényadatai azt mutatják, hogy elképzelhető a kiegészítő nyugdíjcélú megtakarítási rendszerek egyéb egzisztenciális célokkal történő kiegészítése a fő cél veszélyeztetése nélkül.”

A közelmúltban nyilvánosságra hozott adatok szerint ugyanakkor az is tudható, hogy egyre aggasztóbb mértékben szegényednek el a magyar nyugdíjasok, mert hiába nőttek a nyugdíjak, a bérek még ennél is nagyobb mértékben emelkedtek.

Kapcsolódó: Magyarországon a nyugdíjkorhatár betöltése egyre kevésbé jelent automatikus visszavonulást, hiszen sokan ezt követően is aktívak maradnak, munkát vállalnak vagy közösségi szerepet töltenek be.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szaniszló Hajnalka
Szaniszló Hajnalka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.